Ez valamikor nyár végén történt. A sárga nap mint egy nagy, forró lepény gurult lassan az elhagyatott rét felett.
– Tudja valaki, milyen nap van ma? – kérdezte Valér a többieket.
– Augusztus akárhányadika – mondta Bélabá.
– Az nem tegnap volt? – nézett rá bizonytalanul Fityirc.
– Nem – rázta a fejét Hilda. – És ez bizony azt jelenti, hogy ma van Titusz születésnapja!
– Már megint? – csodálkozott Fityirc. – Tavaly is volt neki!
– Egyeseknek minden évben van születésnapjuk – mondta Pofánka. – Van, akinek több is. Nekem például három...
– Akkor viszont meg kell ajándékoznunk Tituszt! – mondta Valér.
– Még szerencse, hogy éppen bogáncsfocizni ment a sünökkel – mondta Hilda. – Van időnk kitalálni, hogy mit adjunk neki.
A kuflik törni kezdték a fejüket. Ilyesmik jutottak eszükbe: rózsaszín masnifésű, felhúzható ugráló csibe, fagyasztott spenót, varázssapka, elemes bajuszpödrő...
– Nem is tudom – mondta Bélabá. – Biztos, hogy örülne az efféléknek?
– Talán ha mindenki körülnézne otthon – szólalt meg Fityirc. – Hátha előkerül valami...
– Pont ezt csináltuk az előző mesében is! – vágott közbe Hilda. – Nem lesz ez unalmas?
– Mit tegyünk, ha nincs egyetlen bolt sem az elhagyatott réten? – tárta szét a kezét Valér.
A keresgélés ezúttal szerény eredménnyel járt.
– Egy zacskó mag!
– Egy bigyó!
– Itt nincs semmi!
– Itt sincs semmi!
– Itt sincs!
– Tehát egy zacskó mag – állapította meg Hilda. – A bigyót inkább hagyjuk...
– Ez több, mint a semmi, de kevesebb, mint a valami – ingatta a fejét Fityirc.
– Ajándéknak nem sok – mondta szomorúan Pofánka.
– Az attól függ! – szólalt meg ekkor Valér. –Egy zacskó közönséges mag tényleg nem nagy dolog, ám egy zacskó különleges mag...
– Ez bármi lehet – pillantott bele a zacskóba Zödön. – Tavaszi kukackalap, náthafű, esetleg réti szőrvirág. (...)
– Itt valami ünnep készül? – nézett körül csodálkozva Titusz, amikor nem sokkal később megérkezett a bogáncsfocizásból.
– Éljen Titusz! – harsogták egymást túkiabálva a kuflik.
– Boldog születésnapot! – nyújtotta át az ajándékot Hilda.
Lovász Dóra rajza
Titusz izgatottan bontotta ki a csomagot.
– Bárcsakbokormag! – kiáltotta meglepetten, amikor belenézett a zacskóba.
– Az meg miféle növény? – kérdezte Fityirc.
– Attól függ, mit kívánsz, amikor elülteted – mondta Titusz – Ezért hívják így.
– Ha azt mondom, Bárcsak mákosrétes lenne!, akkor mákosrétesbokor lesz belőle? – kérdezte Zödön.
– Így van – bólogatott Titusz.
– Pont hét darab van a zacskóban – tette hozzá. – Mindannyiunknak jut egy! (...)
– Majd elássuk őket a kupacunk mellett – mondta a barátainak. – És akkor mindenkinek lesz egy saját külön bárcsakbokra.
– De majd csak tortaevés után! – jegyezte meg halkan Zödön.
A kuflik letelepedtek hát a fűbe. Hilda felvágta a tortát, Pofánka pedig vakondtövisszörpöt töltött a poharakba.
– Azt hittem, bárcsakbokor csak a mesékben van – dünnyögte tele szájjal Valér.
– Nymnym – mondta csámcsogva Bélabá. Ami éppúgy jelenthetett igent, mint nemet.
És ezután már nem hallatszott más, csak rágcsálás, szörcsögés meg a napfényben nyújtózó virágok neszezése...
Dániel András: Szerintem mindenki legyen kufli! Pagony Kiadó, 2018
A SepsiBookon május 25-én, szombaton 11 órától találkozhattok Dániel Andrással, a kuflibirodalom megálmodójával. Vetítéssel egybekötött meseolvasásra, majd beszélgetésre számíthattok, és az összes kedvencetekkel találkozhattok.
