Otthon mindig sokat táncoltak, de Mamaróka szerint egész más, mikor nagy társaság jön össze, és valódi zenészek húzzák a talpalávalót. Az egyik este lelkesen újságolta:
– Szombaton hatalmas mulatság lesz az Ugrósréten. Jöhetnek felnőttek is, kicsinyek is, aki tud, táncolhat, aki nem tud, megtanulhatja. Elmegyünk?
– Igen, igen! – tapsolt boldogan Babaróka. Onnantól kezdve már csak azt számolgatta, mennyit kell még addig aludnia. A délutáni sziesztákat is beleszámítva.
Végre eljött a szombat délután, amire Babaróka annyira készült, hogy ebéd után szó nélkül elvonult lefeküdni, és nem is követelt még egy mesét a kialkudott kettő után. Mire felébredt, Mamaróka már felvette a szép ruháját, és Babarókáét is előkészítette. Még apát is sikerült rávenni, hogy velük tartson, ami nagy szó volt, mert apa a legjobban otthon, egyedül szeretett ücsörögni és olvasgatni.
Olyan korán érkeztek, hogy még alig lézengett a közönség. Az Ugrósrét szélén két ürge ácsorgott.
– Melyik zenekar lesz ma? – érdeklődött az egyikük.
– Az Egyenesszárnyú Banda – felelt a másik –, de még csak hangolnak. (…)

Dombora Tamás rajza

A dobogón valóban ott ültek a zenészek. Két sovány botsáska volt a prímás, a tücsök a brácsát húzta, mert nem szeretett hegedülni, egy kis termetű szöcske pedig a nagybőgőn ugrált egyik húrról a másikra. (…)
Aztán megfogták egymás derekát, úgy vonatoztak Kanizsára. Babaróka volt a vonat vége, mert csak Mamaróka derekát volt hajlandó megfogni. (…)
Óriáspocok rengeteg botot hozott egy zsákban, mindenki vehetett egyet. Először az egyik mancsukból a másikba dobálták, aztán forgatták, majd letették a földre, és átugrálták őket. Előbb még csak ki-ki a sajátját, aztán a botokból hosszú pályát építettek, azon szökdécseltek végig. Babaróka egészen kimelegedett.
Mire véget ért a botos tánc, teli volt a rét, megérkeztek az ismerősök is. A Kölyökőrzőből ott ugrándoztak lelkesen a rozsomákok, a selyemmajmocska, a nyuszi és a farkaskölyök is. (…)
A legszívesebben Kiscicával táncolt, teli szájjal énekelték, hogy „Macskácskának négy a lába, ötödik a farkincája”, de akkor az Egyenesszár­nyú Banda egyszer csak húzni kezdte a Rókatáncot. Babaróka elengedte Kiscica kezét, és odaszaladt a szüleihez, akik egymás karjába fogódzkodva pörögtek, ami nagy dolog volt, mert apa nem szeretett annyira táncolni.
– Halljátok? – kiabált Babaróka. – Hiszen ez a Rókatánc!
Beállt a szülei közé, és most már hárman forogtak együtt, úgy énekelték, hogy „Ha megfogom az ördögöt, a ládába zárom”. Aztán Mamaróka és apa fölemelték a földről, Babaróka pedig repült, és úszott a levegőben, és nevetett, és énekelt.

(részlet)

Kiss Judit Ágnes: Babaróka kertje. Pagony Kiadó, 2022

Kiss Judit Ágnes is a SepsiBook vendége lesz idén, május 26-án fél tíztől a legkisebbeknek mesél Apróka és Babaróka mindennapjairól, majd
10 órától a 9–12 évesekkel beszélget Zsálya hercegnő hihetetlen kalandjairól.