Egyszer a király kihirdetteti az egész országban, hogy annak adja leányát s fele királyságát, bárki fia-borja legyen, aki valami olyat tud mondani, hogy azt ő el ne higgye.

Meghallja ennek a hírét a szegény ember, s mondja a fiainak:

— Na, fiaim, eredjetek, próbáljatok szerencsét!

Az idősebb meg a középső fiú azt mondták, hogy ők már csak itthon maradnak, túrják a földet, hanem a legkisebb fiú kétszer se mondatta magának, indult a király városába.

Hát amikor megérkezik a király udvarába, tele van az udvar királyúrfiakkal, hercegekkel, grófokkal, bárókkal, minden rendű s rangú legényekkel. Mondottak azok mindent, egyik nagyobbat a másiknál.

De mondhattak akármit, a király mindent elhitt.

Mikor aztán nagy szégyenkezve mind eltakarodtak, s kitisztult az udvar, fölment a szegény legény a királyhoz, köszöntötte illendőképpen:

— Adjon isten jó napot, felséges királyom.

— Adjon isten, fiam, hát mi járatban vagy?

— Én bizony, felséges királyom, szeretném feleségül venni a királykisasszonyt.

— Elhiszem, fiam, de aztán miből tartanád el?

— Hát van egy kicsi földünk.

— Elhiszem, fiam.

— De van ám két ökrünk is, meg egy tehenünk.

— Elhiszem, fiam, hogyne hinném.

— Hm, de a minapában akkorára nőtt az udvarunkban a trágyadomb, mint egy torony.

— Én azt is elhiszem, fiam, hogyne hinném.

— Azt a nagy trágyadombot a két bátyámmal mind kihordottuk egy talyigán három nap alatt.

— Hiszem, fiam, hiszem.

— Az ám, csakhogy nem a mi földünkre hordottuk, hanem a szomszéd földjére.

— Hiszem, fiam, hiszem.

— Mikor ezt észrevettem, hazamegyek, s mondom az apámnak, hogy mi történt.

— Hiszem, fiam, hiszem.

— Kimentünk négyen, megfogtuk a földnek a négy sarkát, felemeltük, s a trágyát szépen a mi földünkre borítottuk.

— Én elhiszem, fiam, ha nem is mondod.

— Azután bevetettük a földünket búzával.

— Hiszem, fiam, hiszem.

— De aztán nőtt ebből a búzából olyan sűrű rengeteg erdő, hogy olyat még felséged sem látott. Termett ott annyi makk is, mint égen a csillag.

— Hiszem, fiam, hiszem.

— Mondja az apám: ,,Én bizony nem vágom ki ezt az erdőt, hanem veszek egy csorda disznót, s a makkot megetetem."

— Hiszem, fiam, hiszem, hogyne hinném.

— Az ám, de a disznócsorda mellé pásztor is kellett.

— Hiszem, fiam, hiszem.

— Mit gondol, felséges királyom, kit fogadott fel az apám? Felségednek éppen az öregapját.

— Hazudsz, te akasztófáravaló! — kiáltott nagy haraggal a király.

De már most hiába, elszólta magát. Egyszeribe vendégséget hívatott, a leányát összeadatta a szegény legénnyel, nekiadta fele királyságát, s megígérte, hogy holta után övé lesz az egész.

Csaptak aztán nagy lakodalmat, folyt a bor Hencidától Boncidáig. Mindenki kapott valamit, aki odakerült. Én is egy csontot kaptam, azzal elszaladtam.

Itt a vége, fuss el véle!