A baróti kórház fennállásának 111. évfordulóját ünnepelték tegnap. A szervezők, élve az alkalommal, köszönetet mondtak és emlékplaketteket adtak át az elmúlt évtizedekben nyugalomba vonult volt alkalmazottaknak. Sok megindító pillanatnak lehettek tanúi a jelenlevők: a viszontlátás örömkönnyeket csalt az idős orvosok, asszisztensek és vezetőségi tagok szemébe; tényleg ünnep volt számukra, hogy nyilvánosan elismerik önzetlenül és a nehézségek ellenére is kitartással végzett munkájukat.
Váncza Gabriella kórházmenedzser azon orvosoknak és ápolóknak mondott köszönetet, akik az elmúlt évtizedekben folyamatosan tettek azért, hogy az intézmény a lehető legjobban elláthassa feladatát. Mint mondotta, az erdővidékieket kiszolgáló intézmény munkatársai szeretettel és odaadással végezték munkájuk, és nem csupán gyógyítottak, hanem támaszt és reményt adtak a hozzájuk fordulóknak. A siker nem csak az övék – jelentette ki. Méltatta a kórház érdekében oly sokat cselekvő Simonffy Sámuel Alapítványt, a költségeikhez hozzájáruló környékbeli polgármesteri hivatalokat, a mindennemű adományozókat, a megyei tanácsot és a helyi önkormányzatot, akik erejükön felül adtak csak azért, hogy az elődök által létrehozott intézmény megmaradjon és fejlődhessen.
Tamás Sándor megyeitanács-elnök úgy vélte, az elmúlt bő évtized megmutatta, a helyi és megyei önkormányzat jobb gazdái a kórházaknak, mint régebb volt az állam. Emlékeztette a résztvevőket: 2010-ben országszerte 275 vidéki kórházat zártak be, a felszámolásra ítéltek közt a baróti is szerepelt. Hogy ajtajára nem került lakat, köszönhető annak, hogy Váncza Tibor és Nagy József a közösség nevében megkereste, és kérte segítségét, az RMDSZ pedig tehetett – mivel éppen kormányon volt, Cseke Attila pedig az egészségügyi miniszteri tisztséget töltötte be – a kistérségi lakók érdekében. Ha ez nincs, akkor az elődeink önzetlen ügyhöz állása által létrehozott kórház nemhogy a 111 születésnapját, de a századikat sem érhette volna meg – mondotta.
A megmentését követően sem volt könnyű a kórház helyzete – alig három orvosa volt akkor –, de a közösségnek sikerült tovább éltetnie. Az elmúlt évek során új épületet kapott a mentőszolgálat, megtelepedett udvarán a rohammentő-szolgálat és tűzoltóság, új orvosok érkeztek, az új városvezetés konkrét elképzelésekkel és tervekkel kereste meg a megyei tanácsot, azokhoz pedig szívesen társultak, s írtak alá több évre szóló fejlesztési megállapodást. Meggyőződése – mondotta –, hogy a kórház nemcsak infrastrukturálisan fog megújulni, hanem felszerelése is korszerű lesz.
Gál Károly RMDSZ-es képviselő beszédében a közösség megtartóerejét emelte ki. Hogy egyáltalán létrejött, az csakis elődeink elszántságának és áldozatvállalásának köszönhető, mert a vármegyének és az államnak nem volt fontos. A 70–80-as években a bányának köszönhetően fejlődött, ám a 90-es évektől azzal együtt hanyatlott ez a fontos intézmény is. Megmaradt, mert erős barátokra lelt: tett érte a Tamás Sándor vezette megyei tanács, amely minden beruházást és fejlesztést támogatott és az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciója is, akiknek köszönhetően jelentős értékű felszereléssel gazdagodott.
Benedek-Huszár János polgármester a kórházat azon intézmények közé sorolta, amelyet a közösség szolgálata miatt minden körülmények közt éltetni kell. Sőt, nemcsak éltetése, hanem fejlesztése érdekében is cselekedni kell. Éppen ezért fogtak neki még négy évvel ezelőtt a volt kórházmenedzserrel, Dénes Máriával és Lozsádi Botond orvos igazgatóval a modernizálási terveknek. Tevékenységük eredményeképp két hónap múlva nekifognak az udvar teljes felújításának, május végén benyújtják azt a pályázatot, amely új, ötszintes járóbeteg-rendelő építését tenné lehetővé, és hamarosan elkészülnek azok a tervek, amelyek révén a sebészetnek, szülészet-nőgyógyászatnak és a sürgősségi osztály számára új épület születne.
Dr. Lozsádi Botond a kórház alkalmazottjait nagy családként jellemezte: azért tesznek, hogy a hozzájuk fordulók jó ellátásban részesüljenek. Ez nem csak mostanság van így, hanem a kezdetek óta – jelentette ki –, s kérte az egybegyűlteket, percnyi néma csenddel emlékezzenek az elhunyt egykori munkatársaikra.
Felértékelődött a baróti kórház szerepe: évente mintegy négyezer beteget látnak el, a járóbeteg-rendelőt tizenötezernél többen keresik fel, sürgősségi ellátást tizenkétezren kértek – zárta beszédét.
Józsa Mária főasszisztens az intézmény nevében mondott köszönetet a nyugdíjas dolgozóknak, emlékplakettet és jelképes ajándékot adtak át, a jelenlevők pedig tapssal fejezték ki tiszteletüket.
Hoffmann Edit nyugalmazott muzeológus a kórház történetének kutatója, az egészségügyi intézmény születésének történetét elevenítette fel. Tordai Árpád baróti református lelkész az egykori és mai alkalmazottakra kért áldást, amiért önzetlenül tettek és tesznek.
