Mindannyian Gavarin szobájában voltak, amikor elkezdődött az űrhajóvá építés. Az íróasztal lett az irányítópult. Gavarinnak volt egy régi, asztali számítógépe, ez ideális jelölt volt az űrhajó vezérlőegységének szerepére. A szoba ablaka éppen az asztal mögött volt, tehát az irányítópultnál ülve pont jól ki lehetett látni az űrhajóból. Az asztali lámpa kapcsolójából kiváló indítógomb lett. Gavarin ellopta a vécépumpát a fürdőből, ezt szerelte be botkormánynak.
A biciklijét az asztalhoz állította, és egy vezetékkel rácsatlakoztatta a dinamót a vezérlőegységre. Az elején, amíg nem talál más energiaforrást, a biciklit tekerve fog elektromosságot termelni. Ezenkívül ellopta a lakásban található összes ceruza- és gombelemet, és beépítette őket is energiaforrásként a vezérlőegységbe. (...)
Gavarin számolt, számolt, és rájött, hogy nem tud elegendő energiát előállítani ahhoz, hogy elhagyhassa a Föld légterét. Sem az elemekkel, sem a biciklizéssel, sem sehogy. (...)
Úgy tűnt, mégsem tud innen elmenekülni. Mindennek vége. Reggel az anyukája ugyanúgy fel fogja ébreszteni, mint ma vagy tegnap, vagy minden reggel, és ugyanúgy el fogja mondani, hogy siessenek, mert késésben vannak, és ugyanúgy ideges lesz, és ugyanúgy nem fogja tudni kivárni, amíg Gavarin beköti a cipőfűzőjét, és végül ő köti be neki, dühös, hirtelen mozdulatokkal, és aztán Gavarin iskolába fog menni, és végigüli a dögunalmas órákat. (...) Fekete vihar közelített. Gavarin elmosolyodott. Megvolt a megoldás! Sietve leszerelte a régi konyhai rádió fémantennáját, kivezette az ablakon, a másik végét pedig rákötötte az újdonsült űrhajó elektromos hálózatára. Ezután már csak várnia kellett. Várni, hogy az antennába csapjon egy villám.
Összefonta ujjait az asztalon, úgy bámult bele az ablakon át a sötétségbe. Csak telt, telt az idő. Gavarin már-már arra gondolt, hogy a vihar esetleg idő előtt elcsitul, és ettől összeszorult a szíve, de akkor az ég legsötétebb feketeségéből váratlanul és diadalmasan előragyogott egy kék villám, olyan hatalmas, amilyenhez foghatót Gavarin még sohasem látott, keresztülszaladt az égbolton, és egyenesen belecsapott az ablak túloldalából kimeredő antennába. Csattanás hallatszott, olyan hangos, hogy Gavarin azt gondolta, megsüketül. A szobát szemkápráztató fehér ragyogás töltötte be. Gavarin egy pillanatra elszédült, úgy tűnt, mindjárt el is ájul, szinte önkívületben megnyomta a hajó indítógombját, és szélesen elmosolyodott, amikor meghallotta, ahogy fölberregnek a sugárhajtóművek. „INDULÁS”, gondolta Gavarin, és majd szétvetette a hirtelen rátörő mérhetetlen öröm és izgalom. „Most elindulok mindenhová!”
(Laboda Kornél: Gavarin és az álomantenna. Pagony Kiadó, 2021)
(részlet)
Laboda Kornéllal az idei SepsiBookon kétszer is találkozhattok. Május 23-án, csütörtökön 14 órától középiskolás olvasóit várja, és a mátéPONTindul című regényét mutatja be, majd május 24-én, pénteken 14 órától Gavarin és az álomantenna című könyvéről beszélget 11–13 éves olvasóival és beszélgetőtársával, a magyar és médiaszakos tanár Vinczellér Katalinnal.
