A háromszéki belső szórványnak számító Előpatak és Hidvég községeket is figyelembe véve két közigazgatási egységben biztos, míg további háromnál lehetséges a váltás a polgármesteri tisztséget illetően Sepsiszéken. Ezek Előpatak, Illyefalva, Kökös, Maksa, illetve Uzon. A többi községben egy kivétellel kizárólag a jelenleg is tisztségben lévő RMDSZ-es elöljárók indulnak egy újabb mandátumért. Ami a községi képviselő-testületi helyeket illeti, itt már valamivel változatosabb a kép, három községet leszámítva az RMDSZ mellett más pártok is indítanak jelölteket.
Amint azt Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke jelezte, abból a 19 községből, ahol csak egy személy indul a polgármesteri helyért, több Sepsiszéken található. Ráadásul egy kivétellel olyan közigazgatási egységekről van szó, ahol az RMDSZ jelenleg is tisztségben lévő polgármestere készül kihívó nélkül újrázni: Árkoson Máthé Árpád, Málnáson Szotyori Angéla, Mikóújfaluban Demeter Ferenc, Rétyen Dombora Lehel, Sepsibodokon Fodor István, Sepsibükszádon Bács Márton Csaba, illetve Sepsikőröspatakon Kisgyörgy Sándor. Az Olt mente községei közül Gidófalván is egyetlen induló van, Porzsolt Levente, de ezúttal ő is a szövetség színeiben pályázik a polgármesteri tisztségre.
A felsoroltakon kívül a többi községben mindenhol verseny várható a polgármesteri tisztségért. Amint arról korábban már beszámoltunk, éles küzdelem várható Illyefalván, ahol a jelenlegi RMDSZ-es elöljáró, Fodor Imre kihívója a függetlenként induló Benkő Árpád Jenő, akit az Erdélyi Magyar Szövetség és a Magyar Polgári Erő is támogat. Kökösben a jelenlegi RMDSZ-es elöljáró, Tăraș Silviu ellen Raluca Ionela Calotă indul az AUR színeiben. Uzonban az újrázni készülő RMDSZ-es polgármester Bordás Enikő, akinek kihívója a Nemzeti Liberális Párt színeiben Kovács Ferenc. Maksa esetében is két jelölt méretkezik meg: Vitályos Lajos az RMDSZ, illetve Sorbán György a PNL részéről.
Korábban már írtunk róla, hogy Előpatakon az RMDSZ nem indít polgármesterjelöltet, csak teljes tanácstaglistát állítanak, a községvezetői székért az AUR, a Szociáldemokrata Párt, valamint a PNL jelöltjei szállnak versenybe. Hidvégen a korábbi választásokhoz hasonlóan az RMDSZ és a többi magyar alakulat sem indít jelöltet, a brassói megyehatáron található községben az AUR, a PSD, a PNL, valamint két további román alakulat jelöltjei szállnak versenybe.
Ami a tanácstagjelölteket illeti, Mikóújfaluban, Rétyen, Sepsibodokon és Sepsikőröspatakon csak az RMDSZ iktatott listákat, és Hidvéget leszámítva minden más községben teljes lajstrommal vágnak neki. Az Erdélyi Magyar Szövetség tanácstagjelöltjei Árkoson, Gidófalván, Málnáson, és Uzonban méretkeznek meg, a Nemzeti Liberális Párt emberei Előpatakon, Hidvégen, Illyefalván, Kökösben, Maksán, illetve Uzonban. A PSD Előpatakon, Hidvégen, Illyefalván, Kökösben állított listát, míg az AUR Hidvégen, Előpatakon és Kökösben igyekszik bejutni a helyi döntéshozó testületekbe.