A rózsák napjai címmel szerveztek kiállítást és vásárt a hétvégén a Köpec határában található Flórakert Kft.-nél, amely a négyfalusi Yurta Prod kertészeti cég alegységeként 35 erdővidéki munkást foglalkoztat.
A nyílt napok keretében az érdeklődők megcsodálhatták a rózsákat, előadásokon ismerkedhettek termesztésük fortélyaival, tombolajátékon vehettek részt, a hasznos kertészeti ajánlatokon túl pedig ajándékokban is részesültek. A látogatókat borral, üdítővel, süteményekkel kínálták, apróbb ajándékokat osztogattak.
Magdó János, a cég vezetője elmondta, 30 évvel ezelőtt a Brassó megyei Négyfaluból gazdabolthálózatként indultak, a kitartó munkának köszönhetően mára már szakterületükön országos elsőkként tartják számon őket, 500 áruházba szállítanak termékeket. Ami pedig a rózsákat illeti, termesztésükben két világszínvonalú nemesítővel is együttműködnek. A köpeci alegység 2021-ben indult, ma már több csarnokuk van, 15 hektáron foglalkoznak rózsa, gyümölcsfák és díszcserjék termesztésével. „A fejlődést alkalmazottaink odaadásának köszönhetjük. A Köpecen 2021-ben elültetett mag ma már mélyre nyúló gyökerekkel rendelkezik, és szép jövő elé nézünk” – fogalmazott Magdó János.
A rózsákról, a rózsatermesztésről fia, ifj. Magdó János tartott előadást, melyet sok látogató követett figyelemmel. Megtudhattuk tőle, hogy a rózsákat többféleképpen osztályozzák, egyik ilyen a biológiai osztályozás, mely szerint vannak polyantha (törpe-) rózsák, ahová jellegzetesen az egy száron több rózsafejet növesztő parkrózsák is tartoznak, a teahibridek, melyek Kínából származnak, és általában vágott virágokként használják őket, aztán vannak a floribunda rózsák, melyek az előbbi kettő keverékei. És persze ezentúl számos altípus, rengeteg elnevezéssel: futórózsák, félfutórózsák, nosztalgiarózsák, talajtakaró rózsák, bokorrózsák és megannyi más. Tény: a rózsa a virágok királynője – összegzett.
Tókos Huba kertészmérnök a rózsák termesztésének fontosabb tudnivalóit ismertette és tanácsokkal látta el a látogatókat. Beszélt arról, hogyan ültessük, miként metsszük a rózsákat, szót ejtett a rózsa betegségeiről, kártevőiről is.
A fóliasátor alatt néhány kiállított rózsa is megtekinthető volt, az ismeretekkel felvértezett vásárlók pedig végül a rózsakertben választhatták ki és vásárolhatták meg a kedvenc rózsatövet.
Böjte Ferenc