Kézdivásárhelyi RMDSZTervezés és teljesíthető ígéretek

2024. május 31., péntek, Közélet

A közösségi hálón terjedő – főleg az Erdélyi Magyar Szövetség részéről érkező – támadásokra reagáltak tegnap az RMDSZ kézdivásárhelyi jelöltjei, így Dávid Sándor helyi RMDSZ-elnök, Bokor Tibor polgármesterjelölt és a szövetség által nevesített tanácstag-, illetve alpolgármester-jelölt, Szilveszter Szabolcs. Hangsúlyozták: nem mennek bele a mocskolódásba, s ígéret szintjén is csak addig húzódnak, ameddig a takaró engedi, megállva a realitás talaján.

  • Szilveszter Szabolcs, Bokor Tibor és Dávid Sándor a sajtótájékoztatón. Fotó: Bartos Lóránt
    Szilveszter Szabolcs, Bokor Tibor és Dávid Sándor a sajtótájékoztatón. Fotó: Bartos Lóránt

A sajtótájékoztatón Bokor Tibor polgármester beszámolt az eddigi tevékenységéről (erre a későbbiekben interjú formájában visszatérünk – szerk. megj.), de azt megelőzően Dávid Sándor ügyvezető elnök mondotta el gondolatait: szerinte az RMDSZ nem tud és nem is akar azonosulni azzal a megközelítéssel, amit az Erdélyi Magyar Szövetség követ a kampány során, hogy csak a negatívumokat hangoztatják, saját ötlet nélkül.

„Én nem úgy látom, ahogy tálalják, hogy Kézdivásárhely romokban van és egy szürke város – vélekedett Dávid Sándor –, a történelem folyamán is bebizonyította, hogy olyan emberek lakják, akik szeretnek itt dolgozni és itt lakni. Ha megnézzük a vargaváros legsötétebb szocialista időszakát, akkor is az emberek itt éltek, boldogok voltak, amennyire lehetett, a nehézségek ellenére. Az RMDSZ egy jól kigondolt tervezés alapján kívánja folytatni a politizálást, hiszen ha megnézzük az elmúlt évek beruházásait, akkor azt látjuk, hogy bölcsődét és óvodát építettünk, iskolákat és kórházat korszerűsítettünk, sportbázist teremtettünk annak érdekében, hogy egy fiatalok által is élhető várost teremtsünk” – mondotta a helyi RMDSZ elnöke.

Hozzáfűzte: annak ellenére, hogy az RMDSZ és a két másik magyar párt szövetséget kötött az európai parlamenti választások kapcsán, erről kevés szó esik, pedig egy nagyon fajsúlyos témáról van szó, hiszen a voksoláson való részvétel egyrészt meghatározza az EU jövőjét, azon belül az erdélyi magyarságét, és azt, hogy közelebbről háború- vagy békepártivá válik-e a vén kontinens. Dávid Sándor kifejtette: mivel 1989-ben volt katona, reméli, a józan ész győz a választásokon, neki az ún. forradalom idején a történések negatívumait élesben volt alkalma megélni, senkinek nem kívánja.

Bokor Tibor polgármester azt is vázolta, hogy miért vállal még egy mandátumot, és kijelentette: nem ígérhet olyat a választópolgároknak, amit aztán nem tud teljesíteni. Inkább kevesebbet, de vállalhatót – hangsúlyozta. Szilveszter Szabolcs kiemelte: nem egyszerű munka, amit az önkormányzatba kerülése után végeznek, egykori kívülállóként, most a problémák egyik megoldójaként látja, hogy nem könnyű a vállalt feladata, de megpróbál ezentúl is eleget tenni ennek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1307
szavazógép
2024-05-31: Belföld - :

Meddőségi támogatás

Akár 15 ezer lejes összeggel is támogathatja a kormány a gyereket óhajtó, meddő személyek és párok hazai szakorvosi kezelését – jelentette be a tegnapi kormányülés elején Marcel Ciolacu.
2024-05-31: Közélet - Bartos Lóránt:

Sürgősségi osztályt szorgalmaz az MPE Kézdivásárhelyen

A Magyar Polgári Erő (MPE) választási kampányában sürgősségi osztály létrejöttét szorgalmazza a kézdivásárhelyi kórházban. A céhes városban sürgősségi alapellátást biztosítanak, viszont osztály nincs – ami amúgy megfelel az egészségügyi rendszerben lévő szabályoknak.