Tíz éve már 6.30-kor a piacon voltam friss kifliért, 6.50-ig kész volt a tízórai a gyermekeknek, ők mentek iskolába, én úszni, onnan munkába. Akkor jobban tudtam aludni. Zajosabb is volt az élet: tele szerkesztőség, tele lakás, jövés-menés.

10-től megbeszélés vagy ma sajtótájékoztató? Hol a füzetem? A szemüvegem? Szemetet levinni.

Tényleg én vagyok a hírszolgálatos a héten? Tényleg. Mikor telt el az elmúlt három hét? Mindegy, lássuk, mi történt tegnap estétől. Még semmi? Mit írnak a lapok, portálok? Ez a hír érdekes, de mintha olvastam volna már, vajon nálunk? Hol a tegnapi újság? A tegnapelőtti? Nincs benne, mehet a Hírsalátába. Miért is nem nevezzük lapszemlének? Ja, mert sok benne a zöldség. Sületlenség. Zamat. Fűszer. Hoppá, nincs ebédünk. Mit tudok gyorsan összeütni abból, amit a kamrában találok? Most nem érek rá vásárolni. Az otthoni munka szépségei: egyszerre lehet főzni és fotót keresni, éleset, jogtisztát.

Hány óra? Még elérem az alpolgármestert, hogy rákérdezzek egy helyi aktualitásra. Hol is tartanak a tömbházak hőszigetelésével? Annyi forduló volt, hogy elvesztettem a fonalat. Pedig szinte minden lépésről tudósítottunk. De többször újra kellett kezdeni egyik vagy másik szakaszban, mert változtak az előírások. Sohasem szabadulunk meg a bürokráciától? Vissza kell keresnem, ami eddig megjelent (még egy fél óra legalább), hogy ne zavarjuk össze az olvasókat. Szegény lakók. Hány éve kezdték járni a táncot? Türelem rózsát terem. Tövisei már vannak. „Tövises szára az, amit szorítasz.” Be tudom szúrni ezt a Nagy László-verssort valahova? Nem. Kár! Fotót kérni Leventétől. Késő? Szólhattam volna hamarabb. De nem háborog, csak azt kérdi, mikorra kell. Elér elvinni a gyermeket a nagymamához?

Erre a mai könyvbemutatóra/kiállításra/előadásra szerettem volna elmenni, de nem tudok, délután azt kell lesni, hogy az aktuális kormányülés, koalíciós megbeszélés, szakszervezeti követelés, törvénykezési vita, korrupciós ügy, egészségügyi botrány, oktatási reform, magyarellenes cselekedet kapcsán ki mit nyilatkozik, hogy rögtön lőjük ki online. Azzal, ami a nyomtatott lapba kerül, több macera van: a kormányfő/miniszter/más fontos személy reggel egyet mondott, délben mást, este megint mást. Írjad újra, babám, harmadszor is a már kész szöveget. Az Agerpres egy nyilatkozatot több darabban, szotyogtatva ad le, az MTI kevés romániai belpolitikát hoz, a hírtévékben mindenki mást emel ki (vagy hallgat el). Frissíts, egészíts ki, árnyalj. De így sem telik meg az oldal. Pont most nincs semmi erdélyi magyar történés sem. Bezzeg máskor minden egyszerre jön, két oldal sem lenne elég; akkor rövidíteni kell, mérlegelni, hogy mit hagyjunk el, és mit ne. Az sem majális éppen, nem mindig értünk egyet. De most mit tegyek be? Konzultáció a lapszámfelelőssel, egyszer, kétszer, háromszor, négyszer, amíg összeáll a Belföld oldal. Ő ezalatt hat másikon rakosgatja a kéziratokat, illetve gépiratokat. Hány fotó kell még? De honnan vegyek még egy medvés képet, ami volt sajátunk, azt elsütöttük már. Korrektúra, tördelés. Közben hazajött az ember, megette a hamari ebédet, mondana valamit, de szól a telefon, igazítani kell az oldalon, húzni vagy lyukat tömni. Címet változtatni. Mennyi hely van? Befért? Jól van, mehet.

20.29. Mára befejeztük, alleluja, jöhetsz, tea. 20.40. Hív a lapszámfelelős, nézem-e a tévét, az államfő most állt ki a kamerák elé. Szól ő a tördelőnek, hogy borulunk, én figyeljek. Dühöngök, jegyzetelek, fordítok. Létezik már gyors fordító program, de a teljes beszéd később jön ki a neten, hamarabb megvagyok az elhangzottak általam lekapkodott lényegével. Haladjunk. Kivesszük az oldalból a legkevésbé fontos anyagot (ha holnap már nem tudjuk felhasználni, megy a kukába a ráfordított energiával együtt), és betesszük ezt. Nem talál a méret, faragunk, préselünk. Új fotó is kell. A tördelő nyugalma irigylésre méltó: azt sem mondja, hogy ez a hét is jól kezdődik. Minek? Ilyen a munkánk. Megszoktuk. Na, jó éjt.

De előbb még rám csörög az olvasószerkesztő, hogy az egyik mondatot meg lehetne jobban is fogalmazni. Nagyon kedves: szerintem az összeset meg lehetne, ha lenne több időnk, de nincs. A nyomda vár. Kipofozzuk, amit öt perc alatt ki tudunk, és már alszom is.

2.34. Milyen csend van. Mitől ébredtem fel? Eszembe jutott egy jobb kifejezés, de fújhatom már. Vajon jól fordítottam mindent? Politikában az árnyalatok is fontosak. És betettem/kivettem azt a mondatot, vagy csak akartam? Miről is kell írnom holnap? El ne felejtsek mosóport venni. Összerakni a heti rendet. Még három napig (csütörtök estig) kábé ugyanez a műsor, de pénteken be tudom fejezni a két hete megkezdett riportomat, mert szombaton nincs újság. De van valami rendezvény, amelyen ott kell lenni. És meg is kell írni. A vasárnapi meghívást le kell mondanunk, a hétfői lap sem készül el magától, sajnos. Egy kávéra azonban fel tudok ugrani édesanyámhoz. A nagynéném kutyáját elviszem a jövő héten az állatorvoshoz. Valamit kifelejtettem? Reggel még átgondolom. Most aludnom kell. Hosszú nap jön.