Az RMDSZ elnöke meghívására Nagyszalontán folytatta kampánykörútját Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, a Fidesz elnöke hétfő délután. „Nekünk az RMDSZ képviseletére az Európai Parlamentben szükségünk van. Arra kérem önöket, hogy küldjenek minél több magyar békepárti képviselőt az Európai Parlamentbe, mert könnyen lehet, ez a választás dönti majd el, hogy Európa végül ki tud maradni ebből a háborúból vagy beletéblábol” – hangsúlyozta beszédében Magyarország miniszterelnöke.
A közelgő választások kapcsán Orbán Viktor kijelentette: „A teljes magyar nemzet számára szinte létkérdés, hogy ne valljunk kudarcot egy olyan választáson, ahol annyi a feladat, hogy ugorjuk meg az 5 százalékot, hogy legyen nemzetközi hangunk. Ha végre van egy hely, ahol a magyar ügyet lehet képviselni, mi pedig arra nem vagyunk képesek, hogy képviselőt küldjünk, az baj, az a gyengeség jele. És ellenfeleink nem fognak habozni, hogy azt kihasználják.”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról beszélt, a kampány során azt tapasztalta, hogy az erdélyi magyar emberek nemcsak a családjukért, szűkebb közösségükért éreznek felelősséget, hanem egész Erdély, Partium, Bánság magyar nemzeti közösségéért, emellett pedig felelősséget éreznek az egész nemzetért is. „Mi Erdélyben a saját lábunkon kell hogy bejussunk az Európai Parlamentbe, ahol változásra van szükség. Hangunk kell hogy legyen Európában, és erősítenünk kell azt a tábort, amely az élet pártján, a béke pártján áll, amely vissza akarja adni az uniót a polgároknak” – tette hozzá. Megjegyezte: ötszázezer szavazat kell ahhoz, hogy a közösség erejét felmutassuk. „Az önkormányzatokban erősnek kell lennünk, és hangunk kell hogy legyen az Európai Parlamentben, és nekünk nincsen más lehetőségünk a megmaradáshoz, csak az, hogy győzzünk” – összegzett.