Trianoni megemlékezés Ojtozban

2024. június 5., szerda, Közélet

A trianoni békediktátum száznegyedik évfordulóján, tegnap délután az ojtozi római katolikus templom kertjében, a 2021. június 6-án felállított, impozáns méretű kereszt (v. Kelemen Dénes nyugalmazott gelencei tanító alkotása) előtt emlékeztek az Erdélyi Vitézi Rend (EVR) Kézdiszéki Állománya, a Kézdiszéki Baráti Kör, a Berecki Sanctus Nicolaus Cserkészcsapat tagjai és ojtozi lakosok.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Elsőként v. Beke Ernő, az EVR kézdiszéki székkapitánya a trianoni békediktátum előzményeiről és annak gyászos következményeiről beszélt. „Elmondta továbbá, ezen trianoni emlékkereszt gondozói a Baráti Kör tagjaiból kerültek ki, akik történetesen az EVR tagjai is, és önként vállalták, hogy gondját viselik a keresztnek és környékének. Köszönetet mondott v. Baricz Jakab István őrmesternek és v. Dobri Ildikónak. „Trianon mindnyájunk rossz álma, amelyből nem tudunk felébredni még a mai napon sem” – zárta beszédét a székkapitány, majd átadta a szót Csomós László berecki plébánosnak, beszolgáló lelkésznek, de előzőleg kihangsúlyozta, hogy "ez az emlékkereszt nem méltó áldásra, koszorúk és virágok elhelyezésére, hiszen a szégyenteljes békediktátumra emlékeztet, ami nem ünnep, hanem csak egy szomorú megemlékezés számunkra.” A plébános imát mondott és egy Szűz Máriáról szóló népéneket, a Boldogasszony, édes címűt énekelte el. Az esemény himnuszaink eléneklésével, szeretetvendégséggel és baráti beszélgetéssel zárult.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 331
szavazógép
2024-06-05: Közélet - Demeter J. Ildikó:

A nemzeti összetartozás napja Sepsiszentgyörgyön

Száznál többen vettek részt a trianoni döntés évfordulójára szervezett sepsiszentgyörgyi megemlékezésen tegnap délután, ahol az összetartozás és kitartás mellett az is többször elhangzott, hogy bizony fogyunk. Az egyórás rendezvény meghívottja Biró Erika szörcsei lelkész volt, de a három magyar erdélyi párt és a Székely Nemzeti Tanács képviselői is beszédet mondtak; felszólalásaik között Kovács Sára énekelt népdalokat.
2024-06-05: Közélet - Hecser László:

Politikai kérdés lett Baróton a fakivágás

A választási kampány hevében politikai témává növekedett Baróton a fakivágás. Néhány hete, május közepén Benedek-Huszár János polgármester tett közzé közösségi oldalán egy régi, a római katolikus templom környékét a maihoz képest nagyon másképp mutató képeslapot. A képaláírásban úgy fogalmazott, évszázaddal ezelőtt a ma már műemlék vagy műemlék jellegű épületeken nem nőttek túl a fák, a tágasabb, szellősebb térben „az épületek nemes homlokzata” büszkén mutatkozhatott meg. Ezt a jelleget szeretnék a közeljövőben visszaadni – írta. A városlakók közül sokan felzúdultak, mondván, az egészséges fákat ne bántsák, úgy szép minden, ahogy van. A kivágásra ítélt fák egyelőre – várhatóan júliusig – még megmaradnak.