Ha nagyon későre is, de a háromszéki önkormányzatok végre figyelni próbálnak az erdélyi magyar szórványra is. Miként a megyei önkormányzat közleményében olvasható, mind Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, mind Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere azt hangsúlyozta, hogy ,,erősíteni kell a szolidaritást az erdélyi magyar közösségen belül", illetve bejelentették: partnerséget kezdeményeznek a székelyföldi és a szórványban, valamint többetnikumú környezetben élők között.
Elképzeléseik szerint nem csak politikai, hanem művelődési, oktatási, civil szervezetek közötti együttműködésben gondolkodnak. ,,Szolidárisnak kell lennünk egymással, fontos, hogy érezzük és ismerjük egymás gondjait. A Székelyföld is erősebb lesz attól, hogy törődik a szórványban és többetnikumú környezetben élőkkel" ― mondta Antal Árpád.
Első lépésként Kovászna megye a Hunyad megyei magyarokkal szeretné szorosabbra fűzni a kapcsolatot, többek között a dévai Téglás Gábor Iskolaközpont és a sepsiszentgyörgyi Berde Áron Kereskedelmi Iskolaközpont vezetőivel. ,,Innen, Háromszékről talán nehezen tudják elképzelni, a Hunyad megyeieknek mekkora eredményt jelent, hogy magyar nyelven tanulhatnak gyermekeink az óvodától az érettségiig. De ha erről beszélünk, és megtapasztalják a mi gondjainkat, akkor másképp értékelik a szórványlétet" ― fogalmazott Winkler. Hivatalosan Székelyföld―szórvány Partnerségként emlegetik ezt az egyelőre csírázó viszonyt, további szándéknyilatkozat szerint a megyeháza is ,,támogatja, és aktívan részt kíván venni a kezdeményezésben".
Vetési László református lelkész, szórványügyi szakértő már a kilencvenes évek második felében hangsúlyozta, a székelyföldi, tömbben élő magyaroknak figyelniük kellene szórványvidéki, sokszor nyelvi szempontból reménytelen helyzetben élő nemzettársaikra. Nem feltétlenül hivatalosított kapcsolatot emlegetett, hanem emberi kötődések következetes kialakítását, küldöttségek fogadását például falunapokon, de azt is javasolta, az itteni önkormányzatok próbáljanak kialakítani amolyan testvértelepülési kapcsolatot szórványbéli magyar közösségekkel, iskolák forduljanak egymás felé. Az eddigi eredmény közelít a nullához, a háromszéki falunapos dajdajban ennek alig látni nyomát. Noha már akkor késő volt, ezen a téren egy évtized alatt alig történt valami. Pedig többször elhangzott nyilvánosan is, akár Vetési László említette, akár más, hogy ,,a nemzet lelkiismerete a szórvány", s hogy a Székelyföldnek mint ,,belső anyaországnak" is felelőssége, hogy mi történik azokon a vidékeken, ahol esetleg néhány tucat magyar él, olyan településeken, melyeknek magyar neve is igen ismeretlenül hangzik.
Sorolni lehetne hosszasan, mit, hogyan mulasztottunk. Hogy kilencven év alatt mi minden veszett el. Mégis, most talán a frissen bejelentett szándékban, a szórványra figyelés komolyságában érdemes bízni. Hátha ez most több rutinos kampánynyilatkozatnál.
