Újraszámolást kért Constantin Pătru, de elutasították

2024. június 14., péntek, Közélet

Beadványt tett le a kézdivásárhelyi 2-es számú választási irodához Constatin Pătru, a PSD–PNL pártkoalíciót vezető tanácstagjelölt. A kérvényben azt írta: kéri a szavazatok újraszámolását, mert úgy érzi, a liberálisok párhuzamos számolása és a végső eredmény között jelentős eltérés van, szerinte meglett volna az esélyük, hogy elérjék a hétszázalékos bejutási küszöböt.

  • Constatin Pătru (középen) egy korábbi sajtótájékoztatón. A szerző felvétele
    Constatin Pătru (középen) egy korábbi sajtótájékoztatón. A szerző felvétele

Mint ismert, a PSD–PNL pártkoalíciót Constatin Pătru grundolta össze, a választások előtt úgy becsülték, hogy 2–3 önkormányzati képviselőt fognak tudni bejuttatni a testületbe, mi több, Pătru egy sajtótájékoztatón azzal a gondolattal is eljátszott, hogy ő szívesen vállalná az alpolgármesterséget. Néhány esetben hangsúlyozta, hogy a PSD–PNL-listán kilenc magyar nemzetiségű jelölt szerepel, jelentős azoknak a száma, akik román–magyar vegyes házasságból származnak – úgy tűnt, erre alapozott, amikor remélte, hogy több szavazatot fognak kapni.

A végleges eredmények azonban rácáfoltak a várakozásra, hat és fél százalék körüli eredményt értek el. Ezt, úgy tűnik, nem fogadta el a koalíció vezetője, s kérte, hogy számolják újra az 51–65-ös számú körzetek összes szavazócéduláit, mert megítélése szerint a párhuzamos számlálás és a végső eredmény közötti különbség elégségesnek bizonyulna a bejutáshoz.

A beadvánnyal viszont Pătru megkésett: a törvény által előírt határidőt meghaladva, 12-én tette le a kérvényt, holott a választási jogszabályban az áll, a szavazás végétől számítva 24 óra áll rendelkezésre, hogy a voksok újraszámlálását kérvényezzék. A kézdivásárhelyi választási bizottság tagjai – a liberális képviselő kivételével – így arra a döntésre jutottak, hogy az óvásnak nincs helye.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2024-06-14: Közélet - Nagy D. István:

Újratervezésben gondolkodnak (Erdélyi Magyar Szövetség)

A kisebb magyar alakulatok számára nem úgy alakultak a választási eredmények, ahogy elképzelték, ismételten bebizonyosodott, hogy Erdélyben nincs szükség három magyar pártra, és az alternatíva esetében a különutas hozzáállás igen káros lehet – hangzott el az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) tegnapi választásértékelő sajtótájékoztatóján. Az EMSZ megyei és sepsiszentgyörgyi vezetői szerint, noha a két legnagyobb döntéshozó testület – a megyei önkormányzat és a sepsiszentgyörgyi – egyikébe sem sikerült bejutniuk, továbbra is támogatják a helyi közösségeket, amelyek úgy vélik, szükség van az alternatívára, ellenzékre.
2024-06-14: Jegyzet - Miska Brigitta:

Kezdődjön a 17. Európa-bajnokság!

Mától futball-lázban ég az öreg kontinens, ugyanis a következő egy hónapban rendezik a 17. labdarúgó-Európa-bajnokságot Németország tíz városában. Magyarország az A-csoportban küzd a nyolcaddöntőbe jutásért: Marco Rossi legénysége június 15-én Svájc ellen lép pályára Kölnben, majd két mérkőzést játszik Stuttgartban, június 19-én a házigazda, június 23-án pedig Skócia lesz az ellenfele.