Az Anghel Saligny-programból lehívott összegekből finanszírozzák a Sepsibükszádon jelenleg zajló, a település infrastruktúráját érintő munkálatokat. A kormánytámogatásnak köszönhetően utcákat korszerűsítenek, illetve egy új híd is megépül az Olt folyó fölött.
A településen zajló beruházásokról Bács Márton Csaba, Sepsibükszád újabb mandátummal megbízott polgármestere számolt be lapunknak. Elmondta, a Saligny-program révén két munkálat is zajlik a faluban. Az önkormányzat az utcák korszerűsítésére pályázott és nyert el mintegy 8,8 millió lejes támogatást, a saját költségvetésből fedezett önrésszel kiegészítve ebből az összegből az úthálózat korszerűsítését végzik, azaz aszfaltozást, sáncok kialakítását mintegy 4 kilométeren. Ebből a kivitelező vállalkozás, a Strabag az előző időszakban több kis utcában összesen mintegy 1 kilométernyi szakaszt már előkészített aszfaltozásra. A korszerűsítési munkálatok elvégzésére egy év áll az építő rendelkezésére.
Ezekkel a fejlesztésekkel párhuzamosan egy másik útszakasz is megújul a faluban: az országúttól a vasútállomásig tartó, 2 kilométer hosszú utat a megyei tanács programja révén hozzák rendbe, és az Olt folyón átívelő 40 méter hosszú hidat is újjáépítik. Bács Márton Csaba megjegyezte, a finanszírozás ez esetben szintén a Saligny-programból biztosított. A kivitelező az úton dolgozik, megerősítő támfalakat építettek, a régi átjárót a folyó fölött elbontották és megkezdték az új hídlábak beöntését – sorolta érdeklődésünkre. A közel 15 millió lej összértékű beruházás anyagi keretének jelentős részét, 9,93 millió lejt a fejlesztési minisztérium biztosítja, a fennmaradó részt a megyei önkormányzat fedezi saját költségvetéséből.
Az utak mellett az iskola korszerűsítésére is készülnek Sepsibükszádon. Egy sikertelen próbálkozás után újabb közbeszerzést írnak ki a tanoda energiahatékonyságának növelését célzó munkálatok elvégzésére. Mint arról a településvezető beszámolt, a beruházás révén megújul az épület fűtésrendszere, és napelemeket telepítenek, kijavítják a tetőszerkezetet, lecserélik a nyílászárókat, szigetelik a falakat.