„Mi, az 52-esek”, a mikós diákok 1952-ben végzett négy osztálya – XI. A, B fiúk, XI. A, B leányok – 30 éves találkozónkon (1982-ben) úgy döntöttünk, hogy kopjafát állítunk elhunyt osztálytársaink emlékére. Az ötlet Incze Sándor szemerjai református lelkipásztor (később egyházmegyei esperes) fejében született meg, a kivitelezést mint volt osztálytársak ketten vállalták Petke Lászlóval, a Sugás Áruház egykori igazgatójával.

A szemerjai régi temetőben, a lépcsőfeljárat felőli gyalogút jobb oldalán volt egy régi, elhagyatott, elfelejtett síremlék, szemerjai Bora István 1848-as honvédtiszt nevével. A sírhalom is omladozott az út felé. Az omlást kőfallal megerősítették, a sírhantot elegyengették, és a sírkő mellé Balázs Antallal faragtattak egy szép karcsú kopjafát, amelynek felirata tudatja az arra járókkal, hogy azt a Székely Mikó Kollégiumban 1952-ben végzett diákok állították. Ugyanakkor készítettek 149 db keskeny rézlemezkét az egész XI. évfolyam neveivel (fiúk: 39, 32, lányok: 47, 31); nem csupán az érettségizőkkel, mivel az akkori politika számos tanulót osztályellenségnek minősített, és azok nem érettségizhettek. A rézlemezkéket féltve őriztük, s amikor valaki közülünk elhunyt, ráüttettük az évszámot a lemezkéjére, és fölszegeztük a kopjafára. Így kopjafánk egy időbeni dokumentum is.

A lényeg azonban még érdekesebb! A hely kiválasztása. Egy ’48-as honvédtiszt sírja, azért, hogy minden mellékes kommentár nélkül bármikor (pl. március 15-én) koszorút lehessen ott elhelyezni, amibe a „Hivatal” már nem köthetett bele.

Ezután már minden évben megtartottuk a véndiák-találkozót. Kopjafánkat minden alkalommal megkoszorúztuk – ilyenkor csoportképet is készítettünk a jelenlevőkkel –, a helybéliek pedig halottak napján is koszorút vagy virágot helyeztek rá; jómagam halottak napján este minden alkalommal mécsest is gyújtok a tövében. Azóta a sírra bazsarózsabokrok is kerültek.

Igen ám, de 1983-ban dr. Szőts Dániel felállította az első kopjafát a Vártemplom falának tövében, és e példát hamarosan minden végzős osztály követte. Számuk ma már 50-nél több. Egy idő után – amolyan kiközösítettnek érezve magunkat – ott is kopjafát állítottunk az évfolyamunknak, mégpedig duplát (fiú-leány), amit szintén minden találkozó alkalmával megkoszorúztunk. Sajnos, a 70 éves találkozón már csak négyen, a tavaly pedig ketten végeztük ezt. Nem tudom, az idén miképpen lesz, mert előrehaladott korunk és velejáró betegségeink, gyengeségeink mozgásképességünket korlátozzák.

Ezen alkalommal viszont új támogatást kaptunk nt. Incze Zsolt esperes úr szemerjai lelkipásztorunk részéről, aki közölte, hogy intézkedett a kopjafa felújításáról és konzerválásáról. Ezért az összes, még élő osztálytárs nevében köszönetet mondok.

Jelen írásommal egyben értesíteni is szeretném a még élő, mozgásképes, mikós emléket őrző társakat, hogy június 29-én, szombaton 10 órakor a Mikó Imre-szobornál találkozunk. Koszorúkról és egy évfordulós kitűzőről gondoskodom. Semmiféle kötelezettség nincs, az anyagi hozzájárulás minimális. Utána mindenki a saját akarata szerint dönt.

Isten adjon egészséget mindannyiunknak, és nyugodalmat az elhunytaknak!

Botos Ferenc, most már igazán vén véndiák