De a békegalambok most nem hozták el a békét. A tárgyalásokon részt vevő kilencvenhárom ország közül a zárónyilatkozatot nyolcvanegy írta alá. Kivétel volt India, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, a Dél-afrikai Köztársaság, a Vatikán stb. Oroszország nem kapott meghívót, Kína biztosan úgy gondolta, hogy neki kínos ott lennie, és másokat is akadályozott a részvételben, miközben „olyasmiket” szállít az oroszoknak, amit a fegyvergyártásban használnak. A német kancellár, Olaf Scholz elismerte, hogy Oroszországot is be kell vonni a folyamatba a valós béke érdekében.

De hát ki látott már olyant, hogy a vesztes fél részt vegyen a békekötés kidolgozásában? Az első világháború végén sem voltak ott a vesztesek a béketárgyalásokon. Most is úgy tárgyaltak, mintha Oroszország már elveszítette volna a háborút, akkor meg minek kellene meghívni arra az oroszokat? Különben is Putyint háborús bűnösnek nyilvánították, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene. Most már felvetődött, hogy mégiscsak meg kellett volna hívni tárgyalni, de Putyin arra gondolhatott volna, hogy nem is Svájcba, csak tőrbe akarják csalni. Az jó megoldás, ha kihívogatják az orosz medvét a kremli barlangjából, fogságba ejtik, és arra kényszerítik – inkvizíciós módszerekkel –, hogy ott helyben aláírja a tűzszünetet, hazarendelje a csapatokat, kiürítse az elfoglalt területeket és a Krím félszigetet.
Az igazságos és tartós béke eléréséhez „a területi épség és szuverenitás iránti tisztelet és az ENSZ-alapokmány szolgálhat” – mondják a békecsinálók. Eddig is a (világ)háborúk befejezése után kötötték a békéket, mindig ezen mag(v)as elvek alapján, és igazán „igazságosak és tartósak” voltak ezek a békék úgy, hogy a győztes „mindent vitt”. Így nem értem, miért nem tervezik azt, hogy Ukrajna milyen területeket kapjon Oroszországból a háború végén, amelyet Ukrajnával megnyeretnek.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen azt mondta: „Tudjuk, hogy az ukrajnai békét nem egy lépésben fogjuk elérni, ez hosszabb út lesz.” (És rögös, mert feltörték a tankok.)

A NATO-főtitkár meg azt fejtegette: „Lehet paradoxonnak hat, de a béke felé vezető utat még több fegyver szállításával érhetjük el.”

Egyelőre az a baj, hogy a Nyugat nem szállít elég fegyvert, de eljöhet az az idő, hogy fegyver lesz elég, csak katona kevés a fegyverfogáshoz. Most az ukránok emberfogással foglalkoznak. (Fegyver, az épp nincs, de lesz, mert küldenek; aztán ha ember nem lesz, akkor küldenek azt is külföldről?)

Közben folyik a kölcsönös ijesztgetés. A NATO-főtitkár megmondta, hogy a szövetségnek láthatóbbá kell tennie nukleáris elrettentő arzenálját. Kína nukleáris tölteteinek a száma 2030-ra elérheti az ezret, és a NATO-nak már a nem nagyon távoli jövőben két, ilyen fegyverekkel rendelkező potenciális ellenséggel is szembe kell néznie. Egyelőre a főtitkár nem ment bele abba, hogy hány robbanófejet (ezért fő a feje) kell készültségbe helyezni és hányat raktárakban hagyni. (Ez ugyebár katonai titok lenne, de mégis el kellene mondani az ellenség megijesztése céljából.)

Sajnos, ha ezeket kezdik kölcsönösen elsütögetni, akkor nemcsak néhányszorosan, hanem többszörösen el lehet pusztítani a földi életet. A több ezer atomtöltetből 1200 darab állítólag máris bevetésre kész. De amíg csak a kölcsönös elrettentés megy, addig nincs nagy baj.

A világ hét legfejlettebb országát tömörítő G7-ek június 17-i közleményükben „megengedhetetlennek” nevezték azt, hogy Oroszország atomcsapást mérjen Ukrajnára. Oroszország és Fehéroroszország nemrég kezdte meg közös gyakorlatát, amelyen – az ukránok szerint – Ukrajna elleni taktikai nukleáris csapásokat szimuláltak. A taktikai atomtöltetek a „rendeshez” képest piciny bombák, de attól még elég nagy kárt tudnak okozni, és az azt bevető katonákra is veszélyesek. Ám ahhoz épp elég nagyok, hogy egész Európában mindenki az eget kémlelje majd, vajon merről és hová hordja a felhőket a szél.

Béketárgyalók. Fotó: Facebook / European Commission