– Június elején remek hangulatú gálamérkőzésen léphettél pályára a Szabó Kati Sportcsarnokban több olyan kézilabdázó társaságában, akik pályafutásukat Kovászna megyében kezdték, Sepsiszentgyörgyön és környékén születtek. Milyen érzések kavarogtak benned?
– Nagyon örültem ennek a kezdeményezésnek, nagy élmény volt. Az elmúlt 17 évben rengeteg mérkőzést lejátszottam, volt köztük jó pár rendkívül fontos, viszont olyan találkozón még nem léptem pályára, ahol a családom és a gyerekkori barátaim kilátogattak, emiatt ez a gálameccs számomra érzelemdúsnak bizonyult. Remek érzés volt hazai környezetben pályára lépni, azt gondolom, hogy jól játszottunk, pedig csak a mérkőzés előtt verbuválódtunk össze. A többieket nem ismertem, hiszen fiatalabbak nálam, illetve közel két évtizede külföldön kézilabdázom, így nem vagyok tisztában az utánam következő generációkkal. Ebben a városban vannak tehetségek, fiatal és ügyes játékosokat ismertem meg. Boldoggá tett, hogy ilyen sokan kilátogattak az eseményre, tele volt a lelátó, ami arra enged következtetni, hogy az emberek szeretnék, ha Sepsiszentgyörgyön ismét lenne felnőtt férfi kézilabdacsapat.

– Még néhány hétig a pihenésé a főszerep, aztán ismét következik a felkészülés az újabb idényre. Tavaly nyáron a Budakalász játékosa lettél, a csapatod 11 győzelemmel, 3 döntetlennel és 12 vereséggel a hetedik helyen zárta a magyar bajnokságot, vagyis teljesítettétek a célkitűzést, a Magyar Kupában pedig a negyeddöntő jelentette a végállomást. Hogyan értékeled az elmúlt egy évet?
– Úgy gondolom, a vezetőség elvárását magabiztosan teljesítettük, ugyanis a bennmaradásra törekedtünk, ami nem egyszerű feladat, hiszen erős a magyar élvonal. A körülményeket figyelembe véve számunkra teljesen reális volt, hogy az első osztályban maradjunk, rendkívül örülök, hogy a csapat étvágya az idény közben nem esett vissza. Jól kezdtük a pontvadászatot, bravúrokat mutattunk be, pontokat raboltunk olyan ellenfelektől, akik papíron esélyesebbek voltak. Nem elégedtünk meg a kiváló kezdéssel, a végéig kitartott a lendület, ráadásul úgy vágtunk neki az utolsó fordulónak, ha döntetlen lesz, akkor az ötödik helyen végzünk, ami európai kupaindulást ért volna. Csapatszinten sikeres év volt, bár a Magyar Kupa-negyeddöntő némileg keserű szájízt hagyott bennünk. Egész szezonban egyetlen rossz találkozót vívtunk, ahol senkinek nem ment a játék, nem jött ki a lépés, és az a Nemzeti Kézilabda Akadémia elleni meccs volt, így nem jutottunk elődöntőbe. Abszolút nincs bennünk hiányérzet, mert a bajnokságban túlteljesítettünk, az első hónapokban az elvártnál több pontot gyűjtöttünk, ezáltal a végén nem volt rajtunk nyomás, nem kellett magunk mögé tekintgetnünk.

– A csapat egyik legtapasztaltabb játékosaként 28 mérkőzésen kaptál lehetőséget, ezeken 35 gólt szereztél. Motiváltan vártad az előző idényt, azt mondtad, hogy szeretnéd ismét élvezni a játékot. Hogyan vélekedsz a mögötted hagyott szezonról?
– A Budakalász legtapasztaltabb játékosaként léptem pályára a mögöttünk hagyott idényben, sőt, a magyar élvonalban a harmadik legidősebb kézilabdázóként szerepeltem. Korábban volt jobb és rosszabb szezonom is, viszont úgy gondolom, hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez. Tavaly nyáron mindenki számára világos volt, hogy sokat megélt játékosként képes leszek segíteni a budakalászi alakulatnak, viszont hosszú távú terveket nem tudnak hozzám kötni, mivel idén leszek 36 éves, és a vezetőség tudja, hogy a fiatalokban kell gondolkodnia. A kapott játéklehetőséghez mérten úgy hiszem, hogy a 35 gól elég jónak számít. Nyilván a saját nevelésű játékosokat igyekeztek beépíteni az együttesbe, főleg azokon a meccseken, ahol nem számítottunk esélyesnek. Amikor égett a ház és játszanom kellett, akkor legtöbbször hozzá tudtam tenni a csapatjátékhoz.

– Az előző idényben két egykori csapatod, a Gyöngyös és a Csurgó ellen játszottál a legeredményesebben. Előbbinek öt, utóbbinak hét gólt lőttél. Motiváltabb voltál, amikor velük játszottatok?
– Jobban kijött a lépés a Gyöngyös és a Csurgó elleni mérkőzéseken, némileg motiváltabb voltam, mert egy játékos bizonyítani akar a korábbi együtteseinek, hogy nem véletlenül szerződtette más klub. A Csurgó ellen korábban is voltak kiemelkedő találkozóim, ezúttal nem éreztem különösebbnek ezt az összecsapást, azonban a Gyöngyös elleni meccs izgalmasnak ígérkezett. Végül 20 percnél többet nem töltöttem a pályán, viszont sikerült 5 gólt szereznem. Három évet kézilabdáztam a Heves vármegyei alakulatban, aztán tavaly nyáron döntöttünk úgy, hogy külön utakon folytatjuk. Egyébként nincs bennem sértődöttség vagy csökönyösség, már vagyok annyira tapasztalt, hogy másképp lássam ezeket a helyzeteket.

– Hogyan tovább? Jövő hónapban a felkészülést szintén a budakalászi alakulattal kezded? 35 évesen milyen elképzelések, célok lebegnek a szemed előtt?
– Az utolsó fordulóban elbúcsúztattak, mivel kiszivárgott, hogy visszavonulok. Úgy döntöttem, hogy 17 év elég volt, és szeretnék irányt változtatni az életben. Ezt komolyan is gondoltam, aztán amikor napvilágot látott a hír, többen megkerestek különböző ajánlatokkal. A Ceglédi Kézilabda Klub SE azzal a javaslattal rukkolt elő, hogy játsszak még a másodosztályú csapatukban, illetve legyek a húsz év alatti férfi együttesük vezetőedzője. Az utánpótlás-bajnokságban szereplő gárda nemrég megnyerte a másodosztályú pontvadászatot, így ősszel az élvonalban szerepelhet. Mindig foglalkoztatott a gondolat, hogy kipróbáljam magam edzőként is, és nagyon megtetszett ez az ajánlat, ami egyben komoly kihívás is, hiszen többek között olyan alakulatok ellen kell bizonyítani, mint a Veszprém, a Szeged, a Balatonfüred, a Nemzeti Kézilabda Akadémia. Ha jól játszom ki a lapjaimat, akkor olyan körforgásba kerülhetek, amiből később bármi lehet. A tervek szerint fokozatosan felhagyok az aktív játékos-pályafutásommal, vagyis egy átmeneti év következik számomra.

– 2013-ban mutatkoztál be a magyar élvonalban, immár nyolc idényt tudhatsz magad mögött. 259 mérkőzésen léptél pályára és 726 gólt szereztél. Figyelemre méltó számok. Maradt benned hiányérzet?
– Néhány évvel ezelőtt az volt a célom, hogy legyen meg az 1000 gólom hivatásos kézilabdázóként. Ezt sikerült túlszárnyalnom, hiszen a magyar első és másodosztályban töltött idények mellett öt esztendőt a spanyol élvonalban is lehúztam, így meghaladtam az 1300 találatot. Későre kezdtem kézilabdázni, és azt érzem, maradt bennem hiányérzet. Sokat hagytam ebben a sportágban, mivel több hátráltató tényezővel kellett megküzdenem: ha több olyan szakemberrel dolgozhattam volna együtt, akik a kritika helyett segíteni próbálnak, sokkal többet kihozhattam volna magamból. Összesen tizenöt szezont húztam le a magyar és a spanyol élvonalban, így visszagondolva nem rossz teljesítmény. Soha nem tartoztam az elégedettek közé, edzőként kihoznám mindazt másokból, ami nekem játékosként nem sikerült, vagyis ahogy az egyik barátom fogalmaz, szeretném, ha az univerzum majd így kompenzálna. Nagyon várom már az életem új fejezetét, rengeteg ötletem van, amelyeket gyakorlatba ültetnék és megvalósítanék. Felkészülten várom az előttem álló éveket, bár tisztában vagyok vele, hogy nehéz lesz megtalálni a közös nevezőt a fiatalokkal.