Csalódunk, mert számunkra egy sokkal kedvezőbb végkimenetelben bíztunk. És mikor ez nem így alakul, akkor „be kell érjük kevesebbel”, ami – a végcél függvényében és az érzés mélysége szerint – lehet kellemetlen, de akár fájdalmas is.

Vajon miért számítunk többre, mint ami valóra válik? Mert – valamilyen okból kifolyólag – nem értékeljük az adott helyzetet reálisan. Többet látunk bele, többet várunk el. Mert „reméljük a legjobbakat” – ahogy mondani szokás. És mert elvárunk, mert remélünk, mert ködösítünk, mert felruházunk eseményeket, embereket olyan tulajdonságokkal, melyekkel nem is rendelkeznek, de mi szépnek, jónak, igaznak, nekünk megfelelőnek akarjuk tudni.

Ezért nem hibáztathatjuk a körülményeket vagy az adott személyt a csalódásunkért, hiszen minden történés okkal jelenik meg életünkben, illetve minden ember szabad akarata szerint dönt(het), még akkor is, ha ez nem egyezik meg saját elvárásunkkal, véleményünkkel.

A csalódás keserű pirula, ilyenkor meginog a bizalmunk az egész világban, az emberekben, talán még önmagunkban is. Mégsem érdemes sokáig rágódni azon, hogyan „kellett volna” tenni, cselekedni, szólni. Meg kell élni a vele járó szomorúságot, bánatot, fájdalmat, de dönteni kell amellett, hogy elengedjük a csalódást okozó eseményt/embert. Nem segít, ha belesüppedünk az áldozatszerepbe vagy az önsajnálatba – hogy vigasztaljanak, pátyolgassanak –, annál inkább vállaljuk a felelősséget döntéseinkért és választásainkért – most és a jövőben egyaránt.

Mégis, továbbra is remélni és hinni az emberi jóságban és a jó dolgokban mégsem naivság, inkább pozitív hozzáállás az élethez. Az optimista szemlélet azon túl, hogy segít könnyebben túljutni a gondokon, nyújt egy olyan, az életbe és a személyes önerőbe vetett bizalmat, mely cselekvésre késztet, és ami eljuttathat pozitív célok eléréséig.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó