A korábban emlegetett szeptemberi dátumhoz képest a voksolások időpontját alaposan kitolták. Ez racionális szempontokból érthető is: ősszel foglalják el székeiket az önkormányzatok júniusban megválasztott vezetői, akiknek bizony mozgósítaniuk is kell a szavazókat, nyáron ezt aligha tudták volna megtenni. De hadd idézzük fel a liberálisok korábbi irracionális számolgatását is, miszerint Klaus Iohannis államfő a NATO főtitkára lenne, megüresedett helyét ideiglenesen átvenné Nicolae Ciucă, ahonnan már csak egy lépés, hogy a Cotroceni-palota teljes jogú lakója legyen – ma már nehéz eldönteni, nevessünk-e vagy sírjunk eme infantilis, politikailag teljesen abszurd elképzelésen. E kavarodásból végül a szociáldemokraták kerültek ki győztesen, hiszen Ciolacuék számára előnyös változat született meg, és ami még ennél lényegesebb, hogy ez a menetrend jó az RMDSZ-nek is. Van idő készülni, kampányolni, s ha az elnökválasztás első fordulójában a liberális jelölt – nagy valószínűséggel Nicolae Ciucă – gyengén teljesít, ez egy hét múltán befolyásolhatja a parlamenti választások eredményét is. Magyarán, a liberális párt kevesebb szavazattal maradhat, sőt, akár az is bekövetkezhet, hogy a szociáldemokraták az RMDSZ-szel alakítanak kormányt.

Mindez egyelőre csupán újabb politikai csatározások előtti vázlat. Annyi biztos, hogy az RMDSZ is indít államelnökjelöltet, aki, mint Kelemen Hunor is fogalmazott, „a magyarok hangjaként nem csupán a magyarok problémáiról, elképzeléseiről, félelmeiről és reményeiről fog beszélni, lesz üzenete az egész ország számára, hogy milyen országot akarunk”. Ennek főként az elkövetkező politikai koalíciók kialakításánál lesz jelentősége, ám a nagy kérdés, hogy ki lehet majd az ország következő államfője, e pillanatban megválaszolhatatlan. A szociáldemokraták ezen a fronton is taktikáznak, halogatják a döntést, s noha Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter folyamatosan ismételgeti, hogy Ciolacu a legesélyesebb a jelöltségre, egyelőre mindez inkább az ő személyes ambícióit tükrözi. Grindeanu ugyanis a párt vezetésére törekszik, s ennek érdekében felfelé buktatná Ciolacut, egészen a Cotroceni-palotáig. Csakhogy Ciolacu erős kézben tartja pártját, és azzal is tisztában van, hogy az elnöki szerepkör jóval korlátozottabb egy pártelnök-miniszterelnökénél, ha pedig netán elbukja az elnökválasztást, akkor a politikai pályafutásától is búcsúzhat. Ciolacu márpedig nem akar búcsúzni, ő annál tapasztaltabb és dörzsöltebb, mintsem hogy önként lemondjon arról, ami az övé: újabb miniszterelnöki mandátum elé néz, és megerősödve kerülhet ki a választásokból. De államelnök vélhetően nem lesz.

Forró nyár után forró ősz következik, s a politikai játszmák fokmérője bizony télen is jó magas értékeket mutat majd.

Marcel Ciolacu az amerikai függetlenség napjának bukaresti ünnepségén. Fotó: Facebook / Marcel Ciolacu