Mi kell ahhoz, hogy egy nap alatt 150 kilométert kerékpározz? Lényegében két dolog: bicikli és akarat, azt viszont tapasztalatból tudjuk, hogy ezen felül bár egy kipárnázott kerékpáros nadrág azért jól jön.
Mint minden nagy dolgot az életben, másodmagammal itt is a tervezéssel kezdtük. Feltevődött a kérdés: „Megyünk egyet holnap valamerre? – Igen.” Ennyi elég is volt. Szombaton, a kora délelőtti órákban indultunk, a start előtt azért érdemes keréknyomást ellenőrizni, vizet és egyszerű cukorpótlókat magunkkal vinni. Nem ártott volna, ha időben eszünkbe jut, hogy nyár van, a naptej is jól jöhet, de elfelejtettük.
Márk barátommal, biciklis kollégámmal Barótról indultunk Olasztelek, Vargyas, majd a Hagymás irányába, ahol már találkoztunk magunkfajta bringásokkal. Hargita megyébe átérve, Oklánd után jöttem rá, igazából hogy fog kinézni az útvonalunk, ugyanis nem a szokásos úton, Homoródszentpál irányába, hanem Homoródkarácsonyfalva felé tértünk. A táj ugyanolyan szép, az út minősége talán még jobb is, mert kevésbé forgalmas, s a falvak rendkívül csendesek. Továbbhaladva elvétve néhány traktort láttunk a domboldalakon, a mezőgazdaság itt is működik, de láthatóan kisebb mértékben. Lövétére érkezve tartottunk egy pihenőt, majd ezt elhagyva Szentkeresztbányán már kezdődött a hegymenet, s tartott is, amíg elértünk Szentegyházáig. Itt ismét pihentünk, hiszen az igazi emelkedők még hátravoltak.
A nemzetközi útra térve jobbra vettük az irányt, Csíkszereda felé. A Hármaskereszt emlékműig folyamatosan emelkedő út vezetett, de a látvány teljes mértékben kárpótolt, fenyvesek, mesébe illő táj, friss levegő, még a szél is hátból fújt, hogy teljes legyen az élmény. Az emlékműnél egy gyors pihenő és fotózkodás után kezdődhetett a túra legjobb része, a lejtmenet, méghozzá az említett festői környezetben. Nagy mosollyal és megelégedéssel az arcunkon értünk be Csíkszeredába, ahol a jól megérdemelt ebéd és kávé volt betervezve. A kiválasztott étteremben szintén találkoztunk egy csapat országúti kerékpárossal, ez mondhatni mindenhol visszaköszönő látvány volt az utunk során, egyre többen űzik ezt a sportot is manapság, egy a fontos, mindig inteni kell a szembejövőknek!
A hosszú pihenő után nekikezdtünk utunk második felének, az újabb 70 kilométernek. A kerékpáros istenek végig velünk voltak, a nap hét ágra sütött (meg is látszott rajtunk, főleg naptej híján ugyebár), s ami a legfontosabb: a szél Csíkszeredától Mikóújfaluig hátból fújt, így minimális erőbedobással jó tempóban haladhattunk. Tusnádon tartottunk egy szünetet, feltöltöttük a víztartalékokat, majd ismét útnak indultunk. Az E578-as nemzetközi útról a Hatod felé letérve a szél már nem kedvezett annyira, de az erőnk tartalékolásával ez sem okozott gondot. A tetőre felérve ismét pihentünk az első kiülőnél, majd lefelé menet szintén. Ezek után a hazai terep már nem okozott meglepetéseket, csak teljesíteni kellett a távot, bezárni az elkezdett kört.
Kisebb kitérőkkel, de hazaérve 150 kilométer állt mögöttünk, 1344 m szintkülönbség, amit 6 óra 51 perc alatt teljesítettünk nyugodt, kényelmes tempóban. Így is el lehet tölteni egy szombati napot, sportolva, élményeket szerezve élvezni hazánk természeti adottságait. Ez a túra ebben a formában, mondhatni, bárkinek teljesíthető, aki már ült kerékpáron s szereti a kihívást, kalandot, hiszen amúgy is csak két-három dolog kell hozzá.
Balázs Tamás