Izgalmas irodalmi programokon vehettünk részt múlt szombaton. Az egész napos Tricikli Fesztivál főként fiatalokat szólított meg igényes szórakozást nyújtva. A négy sepsiszentgyörgyi helyszínen volt minden, ami egy kultúraszerető embernek kedvére lehet, könyvbemutató, író-olvasó találkozó, rendhagyó világirodalom-óra, irodalomterápiai előadás, esti zenés slam poetry. A fiatal szervezők igazán kitettek magukért, az érdeklődő ingyen könyvet, irodalmi folyóiratokat kaphatott, olthatta éhét és szomját a felkínált frissítőkkel és kakaós csigával a rekkenő hőségben.
Jóga és beszélgetés a múzeumkertben
A Tricikli Fesztivál 2022 óta három ország három városában jelentkezik: Szegeden, Magyarkanizsán és Sepsiszentgyörgyön. Célja találkozási alkalmakat létrehozni művészeti és civil közösségek, alkotók és kultúraszervezők számára, megismertetni őket és munkájukat a nagyközönséggel. Lehetőséget szeretne teremteni az együtt gondolkodásra, az együtt olvasásra, közösségi élményre, arra, hogy minőségi időt tölthessenek együtt a résztvevők.
Szombat délelőtt már nagy volt a sürgés-forgás a Székely Nemzeti Múzeum kertjében, szerelték a hangosítást, frissítőket készítettek, majd egy csoport érkezett szőnyegekkel, és kezdetét vette a jóga. Oláh Eszter jógaoktatótól megtudtuk, hogy éppen hatha jógát láthattunk, amely pózkitartásokkal, elnyújtott mozdulatokkal foglalkozik. Fontos, hogy egy kicsit lecsendesedjen az ember és visszakapcsolódjon saját testéhez, érzékeihez, mentális jólétéhez. A Tricikli Fesztivál egy mozgó irodalmi fesztivál, így össze van kötve a mozgással a helyszínválasztásokkal is, tehát nagyon jó ötlet volt jógával indítani a napot.
Jóga Oláh Eszterrel. A szerző felvétele
Ezután Duka Boróka főszervező hivatalosan is megnyitotta a fesztivált. Elsőként a Tiszatáj, a Híd és az Eső irodalmi lapok szerkesztőinek és szerzőinek beszélgetésére került sor Orcsik Roland, Berényi Emőke, Molnár H. Magor részvételével, a beszélgetőtárs Kusztos Anna volt. Orcsik Roland elmondta, a Tiszatáj 1947 óta megjelenő folyóirat, 2010 körül új szerkesztőség alakult, Tóth Ákos a tanulmány rovatot vezeti, Hász Róbert a prózarovatot szerkeszti, ő a főszerkesztő, Annus Gábor a vizuális tördelője a lapnak, Orcsik Roland pedig a vers- és a kritikarovatot szerkeszti.
Berényi Emőke elmondta, a Híd folyóirat 1934 óta jelenik meg Újvidéken. Elég sok viszontagságot élt már át, például a második világháborúban felakasztották az akkori főszerkesztőjét. Berényi 2020-ban vette át a lap főszerkesztését. Szerkesztői a Híd Kör csoportosulásból kerültek ki, akik maguk is fiatal egyetemisták voltak. A Híd támogatja a fiatal pályakezdőket, rendszeresen kiadják a Fiatal alkotók lapszámát, amelyben immár tizenöt éve helyet kapnak a harmincöt éven aluli alkotók. Ezeket a lapszámokat Dudás Róbert teatrológus szerkeszti, aki maga is a fiatal korosztályhoz tartozik. A lapnak van egy baloldali hagyománya, amit a szerkesztők nem tagadnak meg. Ennek ellenére foglalkoznak a határon túl élő magyarsággal, tematikus Trianon-lapszámuk is volt például.
Orcsik Roland, Berényi Emőke, Molnár H. Magor és Kusztos Anna. Albert Levente felvétele
Molnár H. Magor szerint az Eső című lapot 1998-ban hívta elő a civil akarat. A lap a Parnasszus mellékleteként jelent meg az első két évben, és már akkor is a megszűnés fenyegette, mert nem volt elég támogató. Molnár H. a Köpönyeg című rovatot szerkeszti, amely azokra a versekre szeretné ráirányítani a figyelmet, amelyekről a megítélése szerint kevesebb szó esik az irodalmi közbeszédben. A Köpönyeg rovatban közöltek egy Farkas Árpád-blokkot. Molnár H.-nak, bár először van Sepsiszentgyörgyön, erős erdélyi kötődése van. Marosvásárhelyen született, majd pár éves korában szüleivel Szolnokra költöztek, ma már szegedi lakhelyű erdélyi költőnek tartják. A Köpönyegben helyet kaptak erdélyi írók, költők is: Csíki László, Hervay Gizella, Szőcs Géza összerostálva magyarországi szerzőkkel.
Könyvbemutató
Már magasra hágott a nap és perzselővé vált a hőség, amikor Alina Nelega Mintha mi sem történt volna című könyve kapcsán Szekernyés Tünde faggatta András Orsolya fordítót. A könyv témája szintén „forró” és tabudöngető, két nő leszbikus szerelmi kapcsolatát követhetjük végig a romániai kommunista diktatúra utolsó éveiben. A könyv nemcsak az adott politikai rendszernek tart görbe tükröt, hanem a nemi szerepeket, a családmodelleket is megkérdőjelezi.
Olvasása közben képet kapunk arról, miként lát a többségi nemzet bennünket, magyarokat. A könyv bizonyos rokonságot mutat Tompa Andrea A hóhér háza című regényével. Nagyon szomorú tény, hogy az erdélyi közös életünket bemutató regények előbb jelennek meg nagy világnyelveken, mint egymás nyelvén. Vannak ugyan a kölcsönös kommunikációra vonatkozó projektek és igények, de ezek rendszerint kifulladnak.
Szekernyés Tünde és András Orsolya. A szerző felvétele
A könyv a román–magyar együttélés során fellépő konfliktusokat is boncolgatja, amelynek az lehet alapja, hogy habár „közösen ülünk ugyanabban a trutyiban”, a másiknak inkább van lehetősége kitekinteni külföldre, igényesebb italokat inni, minőségibb ruhákban járni. A romániai kommunista diktatúra a gyűlöletre és a félelemre egyaránt épített, de azért meg lehetett találni a szolidaritást egymás között.
A beszélgetés végén díjmentesen lehetett hozzájutni a lefordított munkához bárkinek, aki hozzászólt az elhangzottakhoz.
Kiállítás a Darában
A Tricikli Fesztivál második sepsiszentgyörgyi helyszíne a Dara Kézműves Pékség és Kávézó volt, ahol megtekinthettük Felső Boróka bajai születésű, jelenleg Sepsiszentgyörgyön élő grafikus-illusztrátor egyéni kiállítását. A félig német származású művész többek között Stuttgartban tanult építészetet, majd különböző hivatalokban helyezkedett el, de érezte, hogy neki inkább valami kreatív hivatást kellene művelnie. Ezért döntött úgy, hogy csak illusztrációval és grafikával foglalkozik mint egyéni vállalkozó. Azzal szembesült, hogy minden szocreál épület, amely a szocializmusban épült, meg van bélyegezve. Le is bontottak ezekből jó néhányat az utóbbi évtizedekben.
Felső Boróka a kiállított illusztrációi előtt. A szerző felvétele
Felső Boróka fontosnak tartja az építészeti örökséget, mert értéket hordoz. Ezért elkezdte risograph-nyomat technikával megörökíteni a különböző szocreál épületeket. Ez a technika olyan, mint a szitanyomás, annak egy modern változata. A különböző színek egymásra kerülnek, így egy egyedi színt adnak ki. Lehet nagyon erős színekkel játszani, mint a kék, sárga vagy fekete, ezeket lehet egymásra rakni, és akkor kijönnek azok az árnyalatok, amelyek a jelen kiállításon láthatók – mondotta Felső Boróka. Általában hármas sorozatokat készít: vagy egy építész három munkáját dolgozza fel, vagy három korszakát. Továbbá tervez könyvborítókat, például Durica Katarinának.
Két éve él városunkban, itt alapított családot. Szeretné megörökíteni városunk és a szomszédos Brassó szocreál épületeit is.
Triangelis, a telhetetlen a Szimplában
Ezután a Szimpla kávézóban folytatódott a rendezvénysorozat. Elsőként a Tricikli Fesztivál három városának Triangelis, a telhetetlen című közös kiadványáról beszélt Kusztos Anna irodalmár és Kusztos Júlia képzőművész, beszélgetőtársuk Vetró-Bodoni Barnabás volt. A jelenlévők határozottan tagadták, hogy a „kk_kollektív alkotó, művészeti kollektíva” (pontosan így, kisbetűvel) megnevezése családneveket takarna, jelentését nem árulták el, az egyéni fantáziára bízva azt.
Kusztos Júlia, Kusztos Anna és Vetró Bodoni Barnabás a Szimplában. Albert Levente felvétele
A kiadvány megalkotásánál ki kell emelni az alkotói és kutatói munkát, a képzőművészeti és irodalmi eszközök ötvözését. A művészet cselekvőképességet adhat. Érkezett egy felkérés a Tricikli részéről, hogy Sepsiszentgyörgy képviseletében a kollektíva alkotói jelentkezzenek egy munkával, és ezzel egy időben elkezdek foglalkozni Simó Erzsébet szövegeivel, azzal a céllal is, hogy összegyűjtsék őket. Simó Erzsébet a Háromszék napilap egyik alapítója volt, 1992 augusztusában jelent meg az Újkor – régi baj című írása, és azzal kezdtek az unokái – a Kusztos nővérek és Kali Ágnes – dolgozni. A kk kollektíva tavaly kiteregette a város szennyesét, fehér lepedőket húztak ki, és arra biztatták a járókelőket, hogy vonalakkal jelöljék azokat az órákat, amelyeket „láthatatlan munkával” töltenek, azaz mosással, vasalással, házimunkával, stb. A Simó Erzsébet-írásra visszatérve: unokái három napon át keresték saját helyüket a szövegben, hozzáírásokkal, betoldásokkal próbálták új dimenziókba helyezni azt. A közös munka eredménye megtalálható a mostani Triangelis-kiadványban.
Fikció trilógia
A fikció és a valóság viszonyát boncolgatta az a beszélgetés, amelyet Szabó Eszter, a Rádió Ga-Ga műsorvezetője folytatott Gerlóczy Márton íróval. A Fikció című identitás-thriller trilógia is szóba került az író „kivesézése” mellett. Meglepetések záporoztak a beszélgetés során, kiderült ugyanis, hogy az 1981-ben született szerző érettségi előtt áll, az Igazolt hiányzás című első regényének további közlését betiltotta, mert szerinte egy rossz könyv, nem szeret beleolvasni. A betiltás fő oka talán az lehetett, hogy a könyvben a leírt iskolai hányattatások mellett az apjával való „harcát” mutatja be. Gerlóczy Ferenc ugyanis hirtelen feltűnt az író életében, mint az édesapja, aztán később derült ki, hogy mégsem az. Ekkor változtatta az író Váczi Mártonra a nevét, mai napig ez a polgári neve. Az egész történet összeomlott tehát. Azért lett az új műnek Fikció a neve.
Szabó Eszter és Gerlóczy Márton. A szerző felvétele
A Mikecs Anna – Altató az író édesanyának családjáról szól, jó hatéves munka volt, amíg a szerző átrágta magát a különböző dokumentumokon. Igazából egy nőnek kellett volna megírnia ezt a regényt, de tudjuk, a történelem folyamán a nőktől elvették a jogot és lehetőséget, hogy regényeket írjanak. Tehát meg kellett írni helyettük. A Fikció trilógiából először a második kötetet kezdte meg írni Gerlóczy, aztán rájött, hogy az olvasó előzményismeretek nélkül nem fog belőle érteni semmit, így megírta a Katlant, a trilógia harmadik kötetét, ősszel fog megjelenni, amelyben egy újlipótvárosi séta során az író közli Gerlóczy Ferenccel, hogy semmi rokonság nincs köztük.
Mi a világirodalom?
A világirodalomra gyakorlatilag két szavunk van – kezdődött el ezek után Serestély Zalán kolozsvári egyetemi docens rendhagyó világirodalom órája –, egyetemes és világirodalom, de a két fogalom nem összetéveszthető Szerb Antal szerint. A világirodalom szót 1827-ben Eckermann jegyzi le a Beszélgetések Goethével című munkájában. „Egyre inkább látom – folytatta Goethe –, hogy a költészet az emberiség közkincse, és hogy mindenütt és mindenkor száz és száz emberben megnyilatkozik. (...) így hát én szeretek körülnézni idegen nemzetek háza táján, és mindenkinek azt tanácsolom, hogy cselekedjék ugyanígy. A nemzeti irodalom manapság nem sokat számít, a világirodalom korszaka van most soron, és mindenkire az a feladat vár, hogy siettesse ezt a korszakot.” Goethe szab egy korlátozó kritériumot, mindig térjünk vissza a görögökhöz, akik műveikben folyamatosan a szép embert ábrázolták. Goethe perspektívája eléggé elit- és Európa-centrikus, pl. egy kínai regény csak akkor tartozhat a világirodalomhoz, amennyiben az elit irodalomhoz tartozónak minősíthető.
Brassai Sámuel és Meltzl Hugó 1877–1888 között Kolozsváron szerkesztette és adta ki a többnyelvű Összehasonlító Irodalomtörténeti Lapokat, amely a világ első komparatisztikai folyóirata, ebben mondták ki, hogy a mindenkori irodalomtudomány ne váljon csak egyes nemzetek szolgálójává. Próbálják kiszélesíteni a világirodalom goethei fogalmát, törekednek valamilyen globalitásra, a következetes írásbeliséggel nem rendelkező kultúrákat is próbálják beemelni, például a roma irodalmat és folklórt is. A közölt írások nagy százaléka magyar vagy német nyelvű.
Serestély Zalán. A szerző felvétele
Egy másik magyar példa Erdélyi Jánosé, aki 1868-ban adta ki Egyetemes irodalomtörténetének első kötetét. Töredékben maradt munkássága azért jelentős, mert ő az első, aki a görög és a római kultúra mellé beemelte a kínai, indiai, egyiptomi, perzsa, arab irodalmat. Babits Mihály az Európai irodalom története című munkájában nehezményezi, hogy a világirodalom feltelik keleti és egzotikus irodalmakkal. Szerb Antal is szűkítené a világirodalomba tartozó művek körét. Szerinte Európának egységesnek kell lennie, az antikvitáshoz kellene visszanyúlni. Így nézve a világirodalom nem is olyan nagy. Szerinte a világirodalom elférne egy nagyobb dolgozószoba polcain, ha csak azokat a műveket nézzük, amelyek valóban világirodalmi jelentőségűek. Nem minden világirodalom, amit írnak, inkább csak az, amit a világ számára írnak. A világirodalom Szerb Antal számára az ókori görög és latin nyelven írt irodalom, továbbá a Biblia: ezek kultúránk közös alapjai, azon kívül a három nagy latin leánynyelvű irodalom, a francia, az olasz és a spanyol és a két nagy germán nyelv, a német és az angol nyelvű irodalom. Ehhez még hozzá kell venni a lengyel, az orosz és a skandináv irodalmat. Tehát összefoglalva a világirodalmi fogalmak történeti alakulását, azt látjuk, hogy egy sor látens kizárást tartalmaznak, Európa- és Nyugat-centrikusak. Vannak olyan irodalmak – például a spanyol-amerikai –, amelyeket mi, európaiak csak a hatvanas években fedeztünk fel, addig számunkra jórészt hozzáférhetetlenek voltak. Komoly tényező volt a kubai forradalom, amely felrajzolta számunkra a spanyol-amerikai irodalmat a térképre.
Lélektan és irodalom a Bábelben
A Tricikli Fesztivál utolsó állomása a Csíki utcai Bábelben volt, itt tartott előadást Jakobovits Kitti budapesti pszichológus és irodalomterapeuta a lélektan és az irodalom kapcsolatáról. Kutatóként Jack Kerouac munkássága és a beatnemzedék korszaka izgatja, hiszen az ő élete nagyon sok mindent megtestesít laikus és sztereotip módon, amit az írókról és a művészekről gondolunk. A bohém élet, az Egyesült Államok autóstoppal való bejárása, különböző tudatmódosító szerek közepette mégis megírta a világ egyik legnagyobb hatású regényét, az Úton-t. A legizgalmasabb kérdések, amire kutatóként választ szeretne kapni: Miért ír az író? Mi történik benne? Hogyan megy végbe benne egy alkotói folyamat? És mindez hogyan kapcsolódik az ő mentális egészségéhez? Milyen az őrület és a kreativitás viszonya? Kerouac és a beatkorszak nagyon alkalmas arra, hogy ezeken a kérdéseken gondolkodjunk.
Jakabovits Kitti. A szerző felvétele
A beatnemzedék egy talajvesztett, háború utáni nemzedék, mely keresi az élet értelmét, amit aztán az alkotásban talál meg. Már az antik kultúrákban is megkülönböztetett szerep volt a művészeké, Indiában azt tartották, hogy a művész megszállottként, valamilyen felső akarat hatására alkot. Az alkotás folyamatát összekapcsolták a jósok szellemi munkájával, akik különböző világok közt közvetítenek. Kutatások bebizonyították, hogy az alkotó emberek kevesebbszer kérnek szakmai segítséget, mint a nem alkotó társaik. A segítségkérés elmaradása mögött nagyon sok olyan meggyőződés áll, hogy a lelki nehézségek és szenvedések szükségesek az alkotáshoz. Ezért a művészek inkább viselik a társadalom stigmáit és félnek kezeltetni lelki nyavalyáikat, mert mi van akkor, ha ezzel megszűnne kreativitásuk, elapadna az ihletük, és identitásuknak ez a része végképp eltűnne?
Jakobovits Kitti személyes praxisában találkozott ezekkel a problémákkal, azzal, hogy kliensei féltek attól, hogy ha „meggyógyulnak”, akkor kiapadnak kreatív energiáik. Ilyenkor a terapeutának meg kell értenie, hogy amikor az ember „lent van”, akkor az alkotás elakad. A terápia egy feldolgozási folyamat, amely segít abban, hogy távolodva, nagyobb rálátással, egy narratívát alkotva meg tudja írni az adott művet. Már léteznek olyan terápiás csoportok, amelyek kifejezetten íróknak adnak lehetőséget, gondolkodjanak el egyenként az irodalmi tevékenységről, tehát nem „kigyógyításról” van szó, hanem együtt gondolkodásról.
Zenészek körében a Bábelben: Cserkész Jimmy (dob), Fekete Zsolt Blacky (perka), Pisztoli Ignácz Aurél (basszusgitár) és Tóth László Lacika (bőgő, gitár) fehérben Orcsik Roland
A Tricikli Fesztivál záróműsoraként bárki kiállhatott szabadon a közönség elé és felolvashatta saját vagy bárki más irodalmi alkotását, amelyet négy helyi zenész, Cserkész Jimmy (dob), Fekete Zsolt Blacky (perka), Pisztoli Ignác Aurél (basszusgitár) és Tóth László Lacika (bőgő, gitár) kísért az illető mű hangulatának megfelelően.
