Șoșoacă Brüsszelben

2024. július 22., hétfő, A múlt hét
Kuti János

Hiába készült szorgalmasan idehaza alaposan bejáratott műsorának brüsszeli „bemutatójára” Diana Șoșoacă, az Európai Parlamentben nem sikerült a maga teljességében eljátszania a jól ismert drámai mutatványt, mert – eléggé el nem ítélhető módon – a nagy mutatványost rövid úton kivezették az ülésteremből.

Pedig az előadáshoz vitt minden, itthon is használt kelléket: hímzett inget, szájkosarat, hullazsákot, meg még egy ikont is. Ez utóbbit azért, hogy kiűzze az ördögöket az Európai Parlamentből, amely, mint kiabálta, a sátán háza. Most, amikor az Európai Uniót négy hölgy és egy férfi vezeti, egy ilyen naccságának, mint Diana Șoșoacă, juttathattak volna valami fontos feladatkört, mert nála harcosabb amazont nem is találhattak volna egész Európában.

És sajnos látszott Șoșoacă kivezetésénél, hogy az azzal megbízottak férfiak voltak, mert ha nők lettek volna, akár az EU vezetőinek 80 százaléka, nem kellett volna megkérdeznie a parlament elnökének, Roberta Metsolának, hogy (még) hány kolléga kell ahhoz, hogy kikísérjék a hölgyet a teremből. (Még jó, hogy nem kiabálta Șoșoacă, hogy férfiak molesztálják őt nagy nyilvánosság előtt.) A parlamentből való kiebrudaláshoz bizonyosan nincs hozzászokva, mert ha idehaza rendez cirkuszt a parlamentben, azt enyje-benyjézéssel elintézik. A hírtelevíziókban (România TV, Antena 3, Realitatea TV) előadott műsoraival, valamint a román parlamentből saját telefonjával közvetített cirkuszok következtében szépen nő a népszerűsége. Így szavazói segítségével sikerült bejutnia az EP-be is, ahol „méltóképpen képviseli” hazánkat. Idehaza a Șoșoacătól eltérő politikát valló hírmagyarázók kissé szégyenkeznek, hogy ilyen képviselőnk ül az EP-ben, azzal indokolván, hogy van egy alacsony kultúrájú réteg, amelynek tetszik, amit mond és amit művel.

Két hazafias pártunk is van, mert ha Șoșoacă nem válik ki az AUR-ból, még komolyabb honféltő erőt képviselnének a román parlamentben, és még nagyobb esélyük lenne a következő parlamenti és elnökválasztásokon. Ha már ilyen nagy divat a női vezetők előtérbe tolása Európában, Șosoa­că asszony eséllyel indulhat az elnökválasztáson, és ha a George Simion által vezetett AUR újraegyesülne Șoșoacă SOS pártjával, George Simion lehetne például a miniszterelnök.

Tavaly, amikor a román parlamentben zajlott a nemzeti ünnepnek szentelt hagyományos ülés, amelyen felszólalt Turos Loránd RMDSZ-es képviselő, Șoșoacă árulónak bélyegezte a szónokot és az RMDSZ-t, és a román nemzet megsértésének minősítette, hogy az illető egyáltalán szót kapott, és többször is azt üvöltötte: Menjen Budapestre, ott lázítson, ne a román parlamentben! Természetesen nem Șoșoacăt, hanem Turost kellett volna kivezetni a parlamentből. (Csendben vajon még hányan gondolták így?) Turos különben azt mondta, hogy arra kellene összpontosítani, ami összeköti, nem arra, ami elválasztja a két nemzetet. A házelnök mindössze egyszer tett halvány kísérletet Șoșoacă rendreutasítására, aki közösségi oldalán közvetítette a műsort, és az EP-választások eredménye azt mutatja, hogy sikerrel. Az is lehet, hogy mostani előadását azért mutatta be, mert indulni akar az elnökválasztáson, és reméli, hívei majd szavazatokkal díjazzák a brüsszeli fellépést.

Mostani kellékeit, a szájkosarat és a hullazsákot már 2021-ben beszerezte, láthatta a közönség azokat Bukarestben is. Júniusban az akkori miniszterelnököt, Florin Cîțut követte a hullazsákkal, majd decemberben szájkosarat kötött a saját arcára.

Nagyon művelt, mert most az EP-ben angolul kiabált, amikor el akarták venni a zsákját: „Ez egy zsák a halott emberek számára, az én tulajdonom! A járvány alatt embereket öltetek meg. Ne érjetek hozzám! El a kezekkel Romániáról, szégyelljétek magatokat!”

Néhány héttel ezelőtt Marcel Ciolacu miniszterelnök konzultációra invitálta Șoșoacă asszonyságot, és igencsak arcon puszilgatták egymást. Szomorú, de nem mutathatja ki, hogy Șoșoacă-ellenes, hisz ő a haza nagyasszonya, aki nő létére igen nagy hazaffy. Olyasmiket mond hazája (és saját) érdekében, amiket a más pártok (még?) nem mernek, bár lenne igény rá azért, hogy elhalásszák a szavazókat a két szélsőségesnek titulált párt (AUR és SOS) elől. De még sor kerülhet rá.

 

Fotó: Facebook / SOS Romania

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1297
szavazógép
2024-07-22: Világfigyelő - :

Telefonon egyeztetett Trump és Zelenszkij

Telefonon beszélt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek megígérte, hogy ha visszatér a Fehér Házba, „véget vet” az Ukrajna és Oroszország közötti háborúnak – közölte pénteken Donald Trump.
2024-07-22: Közélet - Bartos Lóránt:

Tábor rászoruló gyerekeknek

A megye egyik legrégebbi gyerektábora ér ma véget Felsőcsernátonban: a háromszéki Vöröskereszt szervezésében immár 29. alkalommal vakációztattak egy héten át rászoruló gyerekeket. A közel háromtucatnyi gyerekkel önkéntesek foglalkoztak.