Jó pár éve már, 1969-ben Kapuállító címmel közös kiadványban jelentkezett tizennégy háromszéki író, költő, s egyből országos, sőt, azon túli híre futott e közös jelentkezésnek. A nem sokkal korábban alapított Megyei Tükör vonzáskörébe tartoztak majdnem valamennyien, kötetes alig akadt még közöttük, de fellépésük tényleg rendkívül sikeres volt. Olyannyira, hogy a kétszázötven oldalon megjelent írások egyike-másika mindmáig meghatározó darabja az irodalmi közéletnek.
Nos, én abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a szerkesztő tőlem is írásokat kért, s közülük kettő be is került a kiadványba. Említettem, hogy ezt a gyűjteményt akkor igen nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadták az olvasók, s örülhetett az, aki meg tudta szerezni. Jelentek is meg rendre a méltató írások, talán nem is volt hazai magyar lap, amelyik ne mutatta volna be, annál is inkább, mert a szerzők között több rendkívül ígéretes költő, író szerepelt.
Többek között meleg szavakkal ismerte el a könyv érdemeit a Szegeden szerkesztett Tiszatáj című, az egész magyar nyelvterületen ismert szépirodalmi folyóirat, amelynek főszerkesztője, Ilia Mihály, a Szegedi Tudományegyetem neves tanára, irodalomkritikus az én két kis írásomat balladanovelláknak nevezte. Be kell vallanom, kellemesen lepett meg ez az elismerés, de még inkább az, hogy évek múltán, amikor lányom éppen erre az egyetemre beiratkozott, s találkozhattam az én ismeretlen méltatómmal, nekem szegezte a kérdést, hogy mi van a balladanovelláimmal. Persze jól jött az is, hogy amikor az egyik szerkesztőségbeli stíluselemzés során az én írásaimat elmarasztalta a szigorú ítész, az akkor már hírneves költő, Farkas Árpád arra biztatott, én csak írjam tovább a balladanovelláimat.
Ennek a továbbírásnak néhány darabját kötetbe is szerkesztettem, ám a jelképes kapuállítás azok érdeme volt és maradt, akik igazi győztesekként váltak az erdélyi, az egyetemes magyar szépirodalom ünnepelt szereplőivé.
Mivel baráti, illetve szakmai beszélgetések alkalmával, szakmai megbeszélések során fel-felmerül az immár jelképessé vált, címében is felemelő Kapuállító, a szerzők és a Kapuállítóra emlékezők iránti tiszteletből méltányosnak, sőt, szükségszerűnek tartom ideírni mindazok nevét, akik ezzel a gyűjteménnyel a kezdő lépéseknél tartó háromszéki szépirodalmat elismertté tették. Legtöbbjükről immár csak múlt időben beszélhetünk, de életművük, nagyszerű alkotásaik a mindenkori magyar irodalom ékkövei közé tartoznak.
A gyűjteményt néhai Jecza Tibor szerkesztette, a borítólapot Kisgyörgy Tamás képzőművész tervezte, felhasználva az ugyancsak szentgyörgyi, néhai Szilágyi Zsolt fémdomborítását. Az antológiában a következők szerepelnek (közülük legtöbben már nincsenek közöttünk): Bogdán László (v), Csíki László (v), Czegő Zoltán, Farkas Árpád (v), Holló Ernő (v), Magyari Lajos (v), Markó Béla, Nagy B. Viktor (v), Péter Sándor, Sombori Sándor (v),Tompa Ernő (v), Tömöry Péter, Vári Attila, Veress Dániel (v).
Péter Sándor
