A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első mérkőzésén 5–0-ra diadalmaskodott a The New Saints felett a Groupama Arénában. A román bajnoki címvédő FCSB gól nélküli első félidőt követően hátrányból felállva egyenlített az izraeli Makkabi Tel-Aviv ellen a Ghencea Stadionban, azonban számos helyzete ellenére a győzelmet nem tudta bebiztosítani.
Pascal Jansen vezetőedző ígéretének megfelelően nagy lendülettel és energikusan kezdett a Ferencváros, amely az első perctől beszorította ellenfelét. A magyar bajnok kifejezetten sok beadással próbálkozott, viszont ezeket eleinte rendre semlegesítette a walesi védelem. Csak idő kérdése volt, mikor kerülnek előnybe a zöld-fehér mezesek, végül erre negyedórát kellett várniuk a szurkolóknak. Az első bekapott gól azonnal megtörte a rivális ellenállását, az FTC az ivószünetig már három találattal vezetett. A vendégek csak elvétve tudták huzamosabb ideig birtokolni a labdát, Dibusz Dénes kapujáig pedig még ritkábban jutottak el, azonban a szünet előtti percekre kiengedett a házigazda, ezt jelezte Daniel Williams keresztlécet eltaláló lövése.
A térfélcserét követően is nyomasztó fölényben futballozott a magyar csapat, amely tulajdonképpen az újabb góllal – Adama Traoré harmadszor volt eredményes – el is döntötte a párharcot. A szigetországi együttes energiáját teljesen felemésztette a védekezés, de így sem tudták elkerülni a kiütéses vereséget, ugyanis a nagy kedvvel futballozó és két gólpassznál tartó Marquinhos is betalált tizenegyesből. A hátralévő szűk fél órában mindkét fél a lefújást várta, a magyar kapusnak mindössze egyszer kellett komolyabbat védenie a találkozón. A két gárda között osztálykülönbség volt, s ilyen arányban megérdemelt diadalt aratott a Ferencváros.
Eredmények, Bajnokok Ligája, 2. selejtezőkör, első mérkőzés: Ferencváros–The New Saints 5–0 (gólszerzők: Traoré 15., 21., 54., Zachariassen 24., Marquinhos 62. – tizenegyesből), FCSB–Makkabi Tel-Aviv 1–1 (gólszerzők: Dawa 76., illetve Biton 71.).