Farkas Réka
Szinte minden egészségügyben felmerülő gond a pénzhiányra vezethető vissza. A rendszer évtizedek óta alulfinanszírozott, napi túlélésre berendezkedett. Nem épülnek új kórházak, a régieket tákolgatják, bővítgetik, valamelyest gyarapítják az eszközöket, de a fenntartás, a számlák, beszállítók kifizetése hónapról hónapra gondot jelent. Kevés az egészségügyi biztosító által folyósított összeg, folyamatos az orvos- és ápolóhiány, leépülőben, kiöregedőben a családorvosi hálózat – csak néhány a legégetőbb problémák közül, melyekre sehogy sem tudnak, akarnak gyógyírt találni a döntéshozók.
A kormány felelőtlen túlköltekezésének, az egeket verő költségvetési hiánynak még véletlenül sem az az oka, hogy túl sokat költenének az egészségügyre vagy éppen az oktatásra. Pár havonta megkongatják a fizetésképtelenség vészharangját a kórházigazgatók, ilyenkor gyorsan egy kis pénzt pumpálnak a rendszerbe, majd folytatódik a kínlódás a következő vészhelyzetig. Tüzet olt a minisztérium, a biztosító, és tüzet oltanak az egészségügyi intézmények vezetői, mert sehogy sem sikerül egy ész- és szakszerűen finanszírozott, fenntartható rendszert kialakítani. Nincs elég pénz, erre valahogy soha nem kerül.
Van azonban egyébre, bőséggel. Véletlenül sem akad el a speciális nyugdíjak folyósítása, és az ígért karcsúsítás helyett folyamatosan gyarapszik az állami alkalmazottak száma, elsősorban a bukaresti apparátusban dolgozóké. Tavaly a frissen felkent Marcel Ciolacu miniszterelnök takarékoskodást és létszámstopot ígért, így próbálták enyhíteni a költségvetés foldozására kiötlött adóemelések fájdalmát, ígérettel, hogy ha ti többet fizettek, majd mi is takarékoskodunk. Lenyúzták az újabb rend bőrt a vállalkozókról és a csökkenni sehogy nem akaró infláció útján az átlagpolgárról, ám a spórolásból remélt egymilliárd euró nem gazdagította az államkasszát. Nem is tehette, hisz egy év alatt tízezerrel bővült az állami alkalmazottak száma. Az ígért reformnak nyoma sincs.
Döbbenetes adat az is, hogy az állami alkalmazottak kétharmada a központi adminisztrációban dolgozik, azaz a minisztériumokban, alárendelt intézményekben és nem a sokat szidott helyi közigazgatásban, melynek karcsúsítását, települések, községek összevonását követeli sok nagyokos. És az sem mellékes, hogy ezekben a központi intézményekben a fizetések is jóval nagyobbak, mint a helyiekben, megyeiekben. E túlburjánzott góchoz azonban senki nem mer, nem akar hozzápiszkálni. Pedig a miniszterelnök már tavaly egyértelművé tette: tudja, sok a fölösleges aktatologató, az olyan, aki pasziánszozással tölti napi nyolcórás munkaidejét.
A speciális nyugdíjak rendszeréért, a túlméretezett államapparátusért minden kormány felelős, egy-egy ágazat kegyeit keresve szaporították folyamatosan a kiváltságokat. Akárcsak az egészségügy nyomorú helyzetéért, hisz soha nem szerepelt a prioritások között, innen és az oktatástól vontak el pénzt mindig, ha kellett más igények teljesítésére. Az eredmény pedig a jelen szomorú valósága.
Marcel Ciolacu miniszterelnök ígéretei üres szavaknak bizonyultak. Fotó: Facebook / Marcel Ciolacu
