A Tusványos utáni tájkép első ránézésre semmi változást nem mutat sem Romániában, sem a világban – de ha alaposabban a dolgok mélyére nézünk, itt-ott felsejlik bizonyos elmozdulás.

Induljunk ki itthonról, Székelyföldről. És rögzítsük ismét, milyen jó helyen élünk. Például azért, mert miközben a világ jobbnak tartott országaiban újabban lőfegyverrel vadásszák az uralkodó állásponttól eltérő nézeteket hirdető vezetőket – lásd a Donald Trump és a Robert Fico elleni merényletkísérleteket Amerikában, illetve Szlovákiában –, itthon a korábbiaknál szigorúbb biztonsági intézkedések mellett ugyan, de többezres tömeg előtt szabadon tart nyilvános előadást Európa talán legtöbbet támadott politikusa, Magyarország miniszterelnöke. És nem lő rá senki, nem történik semmiféle incidens, mindenki biztonságban érzi magát, jó hangulatban telik az esemény. S ha pár nappal korábban Washingtonban valószínűleg senki nem tudta, hol is van ez a Tusnádfürdő, ma már Donald Trump volt – és jó eséllyel leendő – amerikai elnök küldi szívélyes üdvözletét ide. Hogy ez használ-e bármit is a gyakorlatban, azt senki sem tudhatja, ártani azonban aligha árthat. Mindenesetre, ha kis elmozdulásokat keresnénk, akkor érdemes megjegyeznünk, hogy Tusványos ismertsége, presztízse, hírneve nőtt, és az egyre zavarosabb világban mindinkább felértékelődik szülőföldünk.

Aztán vessük szemünket Bukarestre. Már Orbán Viktor látogatása előtt jó néhány nappal zúgta-trombitálta a valamely – román és/vagy amerikai – titkosszolgálati műhelyből irányított bukaresti média, hogy érkezik „Putyin barátja”, manipuláltak gőzerővel, riogatták a közvéleményt. A bukaresti kormány élén álló Marcel Ciolacu azonban dacolt az ellenszéllel, és kétoldalú találkozón fogadta a magyar miniszterelnököt. Az pedig, hogy legfelső szinten értelmes magyar–román párbeszéd zajlik, immár nem csupán az ártani nem árthat kategóriába illeszkedik, hanem egészen bizonyosan használ is Romániának, Magyarországnak és nekünk, romániai magyaroknak is. Mindenképpen elmozdulás ez ahhoz képest, hogy tavaly még demarsot kapott Orbán Viktor, a korábbi években pedig találkozóig sem jutottak a felek.

Ahol a legkevésbé látszik bármiféle változás, az az Orbán Viktor előadását követő nemzetközi (sajtó)reakciók. Első látásra meglepőnek tűnhet ez, hiszen a magyar miniszterelnök előadásában ezúttal szemmel láthatóan tartózkodott a radikálisabb megfogalmazásoktól, és kifejezetten törekedett arra, hogy az övétől eltérő vélemények mögötti logikát is feltárja. Teljesen hiába – ugyanazok az egybites, ostoba, primitív reakciók érkeztek beszédére, mint korábban. Oroszbarát, Európa-ellenes, fenyegető, náci, homofób – csak úgy zúdulnak rá az unalomig ismételt jelzők a nemzetközi sajtóban. Mindez legalább két dolgot jelezhet. Az egyik, hogy mondhat, tehet bármit a magyar miniszterelnök, úgyis lejárató kampányt indítanak ellene. A másik, hogy egyre kevesebben vannak azok, akik egyáltalán értik, mit beszél, vagy veszik a fáradságot, hogy érvei mögé tekintsenek – ezért a sok negatív jelző, és ezért nincs jóformán semmi komolyan vehető ellenérv.

Kis különbség azonban mintha ebben is mutatkozna, e szánalmas démonizálás hatékonysága ugyanis egyre csökken, Orbán Viktornak pedig egyre több a partnere és szövetségese mind Európában, mind Európán kívül. Ha pedig Trump tényleg nyer novemberben, lesz itt még pofára esés.

Fotó: MTI