Színházi biennálé Sepsiszentgyörgyön - Czegő Csongor

2009. február 14., szombat, Magazin
Két közép-európai színházi évad kiemelkedő előadásait gyűjti egyetlen rendezvény műsorába a Sepsiszentgyörgyön szervezett Reflex Nemzetközi Színházi Biennálé.

Olyan előadások lesznek láthatóak március 17. és 29. között, melyeket saját színházi kultúrájukon belül rangos szakmai díjakkal tüntettek ki. Sorozatunkban a részt vevő színházakat és a fesztivál meghívott előadásait mutatjuk be.

A budapesti Katona József Színház egyike Magyarország legrangosabb művészszínházainak. A Zsámbéki Gábor és Székely Gábor vezette intézmény 1982-ben jött létre, amikor a Nemzeti Színház társulatának egy része új színházat alapított a Nemzeti Kamaraszínházban. Az új társulat munkájának alapját vidéki színházak, a kaposvári és szolnoki társulat hetvenes évek végi eredményei adták. A színház 1990-ben alapító tagja lett a Giorgio Strehler elnöklete alatt megalakult, az európai művészszínházakat tömörítő, párizsi székhelyű Európai Színházak Uniójának. 1991-től Kamra néven új stúdiószínházat nyitott.

A krakkói Stary Teatr (Régi Színház) egyike a legrégebbi lengyel színházaknak. 1791-es alapítása óta a lengyel színjátszás egyik meghatározó intézménye. Az 1970-es évek során tesz szert nemzetközi hírnévre, előadásai Londonban, Zürichben, Berlinben vendégszerepelnek. Nemzetközi hírű írók dolgoznak a színházban, mint Jerzy Jarocki, Krystian Lupa, vagy a világhírű filmrendező, Wajda. A Teatr sikeres előadások, nagy nevek, a folytonos keresés, a kísérletezés iránti nyitottság élő hagyományát is jelképezi. A Stary Teatr 1994 óta tagja az Európai Színházi Uniónak.

A budapesti József Attila Színház 1956 szeptemberében nyílt meg a Váci úton, Budapest Angyalföld nevű kerületében. A negyed annak idején Budapest peremvárosának számított, jelentős kispolgári és proletár lakossággal. A színház arculatára nézve ez ma is meghatározó — a társulat a népszínház eszméjét szeretné megjeleníteni és továbbépíteni. Budapest színházi életében így a József Attila Színház egy sikercentrikus modellt képvisel, műsorának zömét szórakoztató előadások alkotják, vendégművészei közt olyan nagy nevek szerepelnek, mint Koltai Róbert, Kern András, Andorai Péter vagy Bodrogi Gyula.

A Prágai Kamaraszínház 2002 óta működik a Divadlo Komedie épületében, melyet meghitt nézőterének, elegáns kávézójának és előcsarnokának köszönhetően sokan Prága egyik legszebb színházának tartanak. Dušan D. Pařizek társulata elsősorban kortárs repertoárja által vált ismertté, osztrák és német kortárs művekből álló műsorában a két világháború közti modernitás irodalma is jelentős szereppel bír. 2002 óta sok díjban részesült, hatszor nyerte el Csehország legfontosabb színházi elismerését, az Alfréd Radok Díjat. Színikritikusok ítélete alapján a Prágai Kamaraszínházat a 2007-es év legjobb cseh színházának választották.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1326
szavazógép
2009-02-13: Közélet - x:

Felújították a környezetvédelmi hivatalt

Korszerűsítették a sepsiszentgyörgyi megyei környezetvédelmi hivatal épületét, a tizenöt éves ingatlan ugyanis elavult, a négy évig tartó átépítés költsége mintegy hétmilliárd régi lej — közölték az intézmény illetékesei.
2009-02-14: Magazin - x:

Eventus Plus Egyesület

Eventus Plus Egyesület
Alakulás éve: 2007.
Tevékenységi terület: média, kultúra, ifjúság.
Küldetés: felkarolja a térségben a kulturális, szórakoztató célú kezdeményezéseket.