Amint hétfői tudósításunkban arról beszámoltunk, a hétvégi falunapok keretében ünnepelték Kommandó fennállásának 135. évfordulóját. Ez alkalommal a községháza előtti parkban, a régi országzászló árbóca mellett felavatták a falu alapítója, Horn Dávid (1842–1916) felvidéki zsidó származású vállalkozó mellszobrát. Kövér György gidófalvi szobrásznövendék, a Pécsi Tudományegyetem művészeti kara sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának negyedéves hallgatója alkotását Sárosi Csaba szovátai szobrászművész műhelyében öntötték bronzba.
A szoboravató ünnepségen Kocsis Béla, Kommandó polgármestere elmondta: régi álmuk vált valóra azzal, hogy méltó emléket állíthattak Horn Dávidnak, hiszen az ő nevéhez fűződik a kommandói fűrészüzem létrejötte, az erdeivasút-hálózat és a híres Sikló megépítése, amely világviszonylatban egyedivé tette Kommandót. Az idők során emberek ezreit megmozgató és foglalkoztató vállalat köré egy példásan működő mikrotársadalom rendeződött. Különböző etnikumú és felekezetű telepesek éltek, dolgoztak, családot alapítottak, majd gyökeret vertek Kommandón, szerves részei voltak a fakitermelésnek és -feldolgozásnak vagy a teherszállítás jól működő rendszerének. A felnőtt lakosság még élénken emlékszik a gyár sípszójára vagy a fűrészáruval megrakott vasúti szerelvények mozdonyainak pöfögésére. „Az, hogy mindennek részesei lehetünk, Horn Dávid vállalkozó bátor, kitartó, elszánt, értékteremtő munkájának köszönhető” – mondta a polgármester.
Végváraink egyike…
„Székelyföld egyik legkeletibb településén, a Kárpát-kanyar hegyei között fekvő festői Kommandón – ahogyan Tamás Sándor megyeitanács-elnök fogalmazott nemrégiben – még a levegő is ritkább, de sűrűbb az élet. Itt a fák is közelebb érnek az éghez, az erdő csendjében talán közelebb is az Isten. És még ha nem is tekint a falu története régmúlt századokra vissza, múltja mégis tartalomban gazdag. És ami még különlegesebbé teszi: ahogyan régen, úgy ma is végvárunknak tekinthető. A kevés végvárak egyikének, ahol a közösség híven őrzi identitását, nyelvét, kultúráját, múltját, hitét, föld- és erdővagyonát” – mondta Percze László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében, majd arra figyelmeztetett, hogy egy háborús, konfliktusokkal terhelt, identitászavaros világban élünk, amelyben – ha nem kapaszkodunk egymásba, kultúránk, nyelvünk és identitásunk mankójába – könnyen elveszhetünk.
Európa olyan értékválsággal küzd, amelyben kiutat keresni nehéz, szinte lehetetlen, de – hangsúlyozta a diplomata – nekünk eleink élete és példája lámpás és intő jel kell hogy legyen. Intő jel, hogy térjünk vissza a múlt értékeihez, őseink hitéhez, kitartásához és munkásságához. Mert az egyéni és közösségi felelősség – amelyet Horn Dávid személye is példamutatóan megtestesített – ma is követendő. „Gondoljunk bele: a település fénykorában kilenc etnikum élt békességben Kommandón, hétféle vallási felekezetet számlálva. Ez a fajta sokszínűség, a békés együttélés, amelyet hangsúlyozni érdemes, sohasem gyengítette, hanem erősítette a közösséget” – fogalmazott a főkonzul. Hozzátette: „Ma azt halljuk sokfelől, hogy csak az egyéni boldogulás számít, minden más jelentéktelen, sőt, nevetséges. Sokan vannak, akik a közönyt hirdetik – azt, hogy a család, a haza, a nemzet mint közösség s a hitünk semmit sem jelent. Nem véletlen ez, hiszen a hatalom közösség és identitás nélküli embereket akar, akiket kedve szerint irányíthat, akik nem kötődnek semmihez és senkihez.”
Befejezésül Percze László rámutatott: „Horn Dávid lehetetlent nem ismerő ambíciója, a községet felvirágoztató vállalkozása álljon példaként előttünk, hinni kell, hogy igenis, lehet merni nagyot álmodni. Ha a mai magyar kormány tevékenységét mérlegeljük, talán ennél találóbban nem is tudnánk kifejezni erőfeszítését. A kormány bizonyította, hogy elkötelezett a hagyományos magyar, az egyetemes keresztény és emberi értékek mellett. Célja, hogy a környező népekkel egyetértésben virágzó magyar közösségek éljenek a Kárpát-medencében, itt, Kommandón is. Célja, hogy a szülőföldjüket számbeli, szellemi, gazdasági értelemben is gyarapodó magyar közösségek lakják. Ennek a törekvésnek mindenkori és természetes partnere Magyarország kormánya.”
Tegyük naggyá ismét Kommandót!
„Tegyük naggyá ismét Amerikát! – hangoztatja Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke. Tegyük naggyá ismét Európát! – ezt választotta jelszavául az Európai Unió Tanácsának soros tisztségét betöltő Magyarország. Mindkét jelszó arra utal, hogy az Államok és Európa élt már jobb időket, és noha mostanában kissé visszacsúsztak, megvan bennük az a tartalék, erő, gazdasági és emberi kapacitás, hogy ismét régi fényükben, régi nagyságukban ragyogjanak. Ezek mintájára azt mondhatnánk: tegyük ismét naggyá Kommandót! – és ebben semmi túlzás nem lenne” – mondta Ráduly István, Kovászna Megye prefektusa ünnepi beszédében.
A kormánymegbízott kifejtette: bár nem büszkélkedhet több évszázados múlttal, hála az olyan felvilágosult, újra és modernre nyitott üzletembernek, mint Horn Dávid – később Groedelék és mások –, Kommandón már a 19. század végén elektromos árammal világítottak, amikor Brassóban még gázlángot használtak sötétedés után, s egy zseniális siklóban végződő, kiterjedt vasúti hálózaton szállították a fát és az embereket, és olyan fűrésztelepek működtek, amelyek ötven évvel később is kimondottan korszerűnek számítottak.
„Hogy ezek miként szűntek meg, hová lett a Sikló, hová tűntek a sínek, mozdonyok és szerelvények – abba én most nem szeretnék belemenni, illetékes sem vagyok ebben” – mondta a prefektus, majd hozzátette: teljes egészében visszaállítani, ami volt, nem lehet, valószínű, nem is érdemes, viszont örömmel látja, hogy sokan felismerték azt a lehetőséget, ami a turizmusban rejlik. „A háborítatlan természeti környezet, az erdők, a tiszta hegyi levegő olyan adottság, olyan kincs, amelyet pénzzel nem lehet megvenni. Önöknek ez megvan. Használják ki! Becsüljék meg az ide látogató vendéget, hogy visszajöjjön jövőben is, hozza a családját, barátját, a szomszédját is. Nem egyszerű dolog, nem megy egyik napról a másikra, de hosszú távon megéri és busásan megtérül. Tegyük ismét naggyá Kommandót!” – hangsúlyozta Ráduly István.
A falu fénykora
Kommandó 135 évvel ezelőtt, 1889-ben létesült. Történetét Szabó Mária helytörténész, a helyi múzeum megálmodója és működtetője, Kommandó monográfiájának írója ismertette röviden.
Többek között elmondta, hogy amikor Háromszék tehetős vállalkozói már teljesen lemondtak az őserdők meghódításáról, akkor Horn Dávid, a szlovákiai zsidó, mérnök és üzletember Kommandó környékét nézte ki arra, hogy legmerészebb álmait megvalósítsa. Ő tudta azt, hogy a vasút, a vasparipák és a gőzgépek segítségével valóságos aranybányává válnak az erdők. Szó szerint a vasút hozta a polgári telepeket.
A merész vállalkozó alig tíz év leforgása alatt modern gőzfűrészgyárakat s köréjük három városias kinézetű fatelepet létesített: Gyulafalva (1888), Kommandó (1889), Musa-telep (1892), és két siklópályát – Kommandó és Kovászna között, illetve a Gór-havason –, ugyanakkor 68,7 km iparvasutat üzemeltetett, amelyen hat gőzmozdony pöfékelt. A városias kinézetű fatelepeken kigyúlt a villanyfény, iskolák, közfürdők, kereskedelmi egységek, gyógyszertár, kórház, kaszinók, tisztviselői és munkáslakások létesültek.
Kommandó fénykora az 1900-as évek elejére tehető, ekkor kb. 200 kilométeres iparvasút kígyózott a hegygerincen, 16 gőzmozdony közlekedett. A vráncsai erdőrészen, pontosabban Neruzsában (Nyáras) még két siklópálya és Gocsúban egy fatelep épült, 36 gatter aprította, szeletelte a fehérhúsú fenyőket és 7000 ember szorgoskodott, amely kilencféle etnikumot képviselt.
Horn Dávid – eredeti nevén Einhorn (1842–1916) – Vágújhelyen (Szlovákia) született, Prágában járt iskolába, a Tátrában mérnökként dolgozott és több nyelven beszélt. Miután a kommandói vállalatot egymillió aranyforintért eladta, visszament a Felvidékre, és Szokolócon élte le az életét, ott is halt meg.
A fenyő csak az ő környezetében érzi jól magát
Szabó Mária e gondolatokkal zárta ismertetőjét: „Nem volt soha könnyű az itteni emberek élete. A favágók napestig, esőben, fagyban, zivatarban járták az erdőt és döntötték a fát, a gyárakban feldolgozták azt, folyton heseteltek a fűrészek, télen lilásra fagyott a munkások keze, olajos zubbonyban javították a gépeket a műhelyesek, s a vasutasok óraműpontossággal üzemeltették a vasutat.
A fenyők nem adták könnyen az életüket. A falu fennállása óta nagyon sokan meghaltak erdei, gyári, vasúti balesetben, de aki túlélte, az olyanná vált, mint a fenyő. Így váltunk a fenyők népévé. A túléléshez mindenkor szükség volt az erős közösségi összefogásra.
A település jelenlegi állapotát nagyban befolyásolta az 1995. november 5-éről 6-ára virradó éjjeli széltörés. A szél egyetlen éjszaka 2,5 millió köbméter szálfát vert ki. Kommandó túlélte az erdő halálát, de sajnos ezek a fenyők már nem a kommandói emberek kenyerét biztosították.
Napjainkra olyanokká váltunk, mint a mély gyökerű fenyőink, kapaszkodunk a hegyi talajba, és hiába tép zivatar, hóvihar vagy szél, dacolva megpróbálunk helyben maradni, mert ez a mi otthonunk, a békesség és a biztonság szigete.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy akinek a kérges tenyerű édesapja kommandói fenyőből faragta a bölcsőjét, az eggyé vált azzal fenyővel, amelyből valamikor a világ legjobb minőségű deszkája készült, és azt sem, hogy ha a sors acélbaltája kidönti a fenyőinket, vagy gazdagabb vidékre költözteti a csemetéinket, a gyökerek itt maradnak. A fenyő csak az ő környezetében érzi jól magát, máshol tájidegen. Boldogok vagyunk, ha itthon lehetünk.”
