Két gróf: Bánffy Miklós és Károlyi Mihály - B. Kovács András

2009. február 14., szombat, Kultúra

Olvasom, hogy Bánffy Miklós irodalmi teljesítményéről a legelmarasztalóbb véleményt unokatestvére, a szintén hangadó arisztokrata, gróf Károlyi Mihály fogalmazta meg. A jócskán előítéletes szentencia szerint: ,,A grófok nem voltak írók, s ha itt-ott mégis tollat ragadtak, és magukról írtak — mint például Bánffy Miklós —, akkor teljesen hamis és szépített képet adtak világukról."

Ezen az alapon az, hogy például politikusnak — e minőséget nyilván nem vitatta el tőlük Károlyi — miért lettek volna jobbak a grófok másnál, különösen Károlyi politikai teljesítményének ismeretében, éppoly joggal lenne vitatható.

Most, hogy az év végi szünetben alkalmam volt kissé elmélyülni a monumentális regénytrilógia, az Erdélyi történet olvasásában, a nagy mű pontosan írásművészetével kapott meg, amivel osztályát, annak értékeit és romlását egyaránt nagy tisztánlátással festi, s nem téveszthette el rám hatását a figurák lélekrajza sem, melyen a nagy oroszok és franciák iskoláját kijárt, de mégis autonóm művész keze nyomát érezni. Bánffy nyilván szerette osztályát, és a semmibe hullás előtt fel kívánta mutatni, ami értéket látott benne, de Károlyi alighanem téved, amikor hamisnak és idealizálónak nevezi az általa rajzolt képet, az ugyanis ma pontosan hitelességével nyűgöz le, és a züllés, megsemmisülés szakadékába rohanó jellemek rajzában — gondoljunk gróf Gyerőffy Lászlóra a regényben — könyörtelen éleslátását, művészetének erejét dicséri. A trilógia kulcsregény volta mit sem von le értékéből, legfeljebb hitelességét növeli abban is, hogy alkotáslélektanilag például a tolsztoji Háború és békével rokonítható. Mint utóbbi kritikusai megírták, Andrej hercegben és Pierre Bezuhovban az orosz íróóriás önmaga két énjét vetítette ki, hasonlóképpen kereshető Abády Bálint és Gyerőffy László alakjában sok személyes vonatkozás és ellentét az író saját életéből.

A grófi dilettantizmussal kapcsolatos előítéletek a Bánffy-mű recepcióját jócskán gáncsolták, a rendszerváltás után is éltek egyes körökben, az olvasmányélmény azonban lehengerlő. Mérvadó erdélyi személyiségek, köztük földink, Fábián Ernő is letette a garast az író védelmében, s mára Bánffy alighanem az erdélyi irodalom legnagyobbjai mellé állítható, ott a helye Kemény Zsigmond (báró!), Gyulai Pál, Tolnai Lajos vagy Tamási Áron, az élők közül Szilágyi István és társai mellett a transzszilván panteonban.

Károlyival persze politikusi pályájában is vitázik, s teszi ezt nem csupán abban, amit külügyminiszterként alkotott Bethlen István oldalán a húszas évek elején, de amit Erdélybe visszatérve kulturális és közéleti személyiségként tett — miközben megírta a korszak legnagyobb regényeinek egyikét az ezeréves ország és vezető osztályának széthullásáról. Károlyi kérészéletű csillagának letűnte után közvetlenül például azt a gondolatot vetette fel, hogy a Romániával egyesült Erdélyben a magyar kisebbséget olyan jogokkal kellene felruházni, melyekért annak idején a románság emancipációs küzdelme folyt a dualista Monarchiában, miként Erdélynek magának is a Monarchián belüli Magyarországéhoz hasonló státust tartott kívánatosnak a román királyságban.

Az ilyen gondolatok érvényét nyilván nem akkori pillanatnyi elutasításuk esetleges tényével kell mérni. Máig időszerűek, egy sok bajt látott nemzetrész — és talán nemcsak egy, hanem kettő — nem lankadó életvágya teszi azzá őket.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2009-02-14: Kiscimbora - x:

Farsangi bemutatkozók

Tavasztündér
Varázspálcám suhogása
felkelti a vidéket.
A tél végi utazásra
barátaim kísérnek.
2009-02-14: Kultúra - x:

Edények, dísztárgyak, ékszerek (Zsolnay-kiállítás a Képtárban) - Bogdán László

A Zsolnay Porcelánmanufaktúra termékeiből nyílt izgalmas, érdekes, elbűvölő kiállítás a sepsiszentgyörgyi képtárban a Pécs 2010. Európa Kulturális Fővárosa bemutatása rendezvénysorozat nyitányaként.