Vannak szerzők, akiket minden hírességük ellenére is valójában alig ismer a világ. Jules Verne megsértődött, ha ifjúsági könyvek írójának mondták, jogosan. Henri Charrière, aki talán minden idők leghíresebb fegyence volt, történeteinek nagy részét – talán szakmai ártalom – egyszerűen elcsente, a Pillangó tehát csak részben önéletrajz. Jack Londont a Fehér Agyarral, A vadon szavával, kutyákkal, aranyásókkal, kalózokkal, matrózokkal stb. azonosítják. Tévesen.
Az a zsenge gyerekkor...
Ha létezik az amerikai álom, akkor annak John Griffith Chaney, vagyis Jack London kitűnő példája. Mélyszegénységben született, talán ez is volt erős hajtóereje: mindig elsőnek lenni. A világ egyik legjobb és legolvasottabb írója alig negyvenévesen halt meg, halálának okai máig tisztázatlanok, alkoholista volt, de morfiumtúladagolás végzett vele. Ekkorra túl volt Alaszkán, a japán tengereken, két házasságon, több vagyon elköltésén, a csavargói életformán, a börtönön, a merész vállalkozásokon, aranyásásokon, és még folytathatnánk.
San Franciscóban született 1876-ban, apja (W. H. Chaney) ír származású, asztrológiával foglalkozó „vándorprofesszor” volt, előadásaira inkább nevetni jártak a nézők, mint horoszkópot készíttetni. Fiát soha sem ismerte el, ezért meglehetősen gyenge idegzetű anyja, Flora Wellman a fiú születése után hamar férjhez ment John Londonhoz, aki Jacket a nevére vette.
Az áltudomány ellenére biológiai apja sokoldalú, művelt ember volt, Jack valószínűleg tőle örökölte tudásszomját. Ellentétben az anyjával, akit csúnyácskának, neurotikusnak tartottak (állítólag öngyilkosságot is megpróbált, az öngyilkosságot vizsgáló detektív szerint a kérdéses fegyvert el sem sütötték, a nő homlokán lévő seb más tárgytól származott). Jack imádta a nevelőapját, aki többféle üzleti fogással próbálkozott, hogy eltartsa a családját. Egyik álma az állattartás volt, de mivel nem értett hozzá, csődbe vitte a családját, akárcsak a vegyes kereskedéssel, a leányintézettel. Kalandos életpálya…
Nehéz anyagi helyzetük miatt az író már gyerekként olykor napi 16 órát is dolgozott. Végül szabadulni akart családjától, ezért kamaszkorában bárkát bérelt, engedély nélkül osztrigahalásznak állt. Veszélyes foglalkozás volt ez, ugyanis a kalózokra a parti őrség felszólítás nélkül lőtt. London busásan keresett, s amit keresett, azt el is költötte. Elsősorban a kocsmában, ahol – akárcsak más sok mindenben – elsőnek kellett lennie az ivásban (is). Bevallása szerint soha életében nem kedvelte az alkoholt, inkább a mámort kereste, sőt, a férfiaskodást. Tapasztalatait az 1913-ban megjelent A sárga sátán c. regényében írta le. A mű köszönőviszonyban sincs a már említett kutyás, szános, aranykeresős történetekkel, San Francisco és a parti világ olyan oldalát tárja az olvasó elé, amely egyszerre meghökkentő, elborzasztó, elgondolkodtató. John Barleycorn – így nevezi az italt, mint egy öreg, jó cimborát, amely természetesen lassan tönkreteszi az embert.
Felhagy az osztrigacsapdák fosztogatásával, mindössze 17 évesen matróznak áll egy fókavadász hajón, megjárja Japán tengereit is, majd néhány év után visszatér Amerikába, alkalmi munkákat vállal, például szenet lapátol, át is verik rendesen, két ember helyett dolgozik, egynek a bérét kapja. Ezt követően szinte nem is csoda, hogy csavargó lesz, ezt az Országúton című könyvben (1913) örökítette meg, újabb szociográfia, hogy milyen is volt akkoriban az igazi Amerika. Mivel a csavargást büntetik, harminc napot tölt a börtönben.
Megszületik az író
Mindjárt a börtön után elhatározza, hogy egyetemre iratkozik. Bár mindig is szeretett olvasni, iszonyatos mennyiségű anyagot kell pótolnia, ezért napi tizenkilenc órát tanul (!) hónapokon át. Nem ritkán az önkívületig forgatja a könyveket. Közben különféle munkákból tengődik (mosás, vasalás). Végül sikeresen leteszi az érettségit, az egyetemre is bejut, de anyagi okokból, talán kalandvágyból is, abbahagyja tanulmányait. Fontos megjegyezni, ezt a korszakot örökíti meg az amerikai irodalom egyik legfontosabb regényében, a Martin Edenben (1909). Gyakorlatilag a tulajdon életét írja meg, kísértetiesen megjósolva a saját halálát is. Martin híres író lesz, ám mire befut, gyakorlatilag ki is ég, végül ez okozza a vesztét. Félelmetes kor- és szellemi rajz a regény, olvasni szeretőknek már-már kötelező.
London sokat kísérletezik az írással. Korai zsengéit legtöbb esetben figyelemre sem méltatják, ő meg nem érti, miért ütközik visszautasításba, hallgatásba. Amikor abbahagyja egyetemi tanulmányait és aranyásónak áll, ismételten a legjobbnak kell lennie: nagylelkűsége nem ismer határt, hamar rájön, hogy nem is inkább az aranyat kell kutatnia, hanem az aranyásóknak szolgálatokat teljesítenie. Például teherhordással foglalkozik. Ezt úgy kell elképzelni, hogy több tíz kilogrammos zsákokat cipel havas, jeges, hegyes tájakon, ahol egy rossz lépés az életébe is kerülhet. Többhavi kínlódás után skorbuttól kezd szenvedni, a veszélyes betegség, mely gyakorlatilag súlyos vitaminhiány, valószínűleg örökre kikezdi az egészségét. Nagyok az „aranyásás” megélhetési költségei is, ezért utazgatni kezd, még a japán–orosz frontról is tudósít.
Az sem elhanyagolható, hogy közben sikeres író lesz. Klondike-ban szerzett tapasztalatok alapján írhatta meg világhírű műveit: A vadon szava (1903), Fehér Agyar (1906), A beszélő kutya (1917) stb. Regényei mellett számos novellát, elbeszélést publikált (Aranyásók Alaszkában), a kezdeti közlési nehézségek után kéziratait csak úgy kapkodták a lapok, kiadók. Az életét addig beárnyékoló anyagi nehézség megszűnik, mire London tüstént befektet egy rossz házasságba és egy jachtba. Bessie Maddernt nem szerelemből veszi el, hanem egyfajta ragaszkodásból, melyet talán a tanulmányai alapján hozhatott: meg volt győződve róla, hogy életerős gyermekeik lesznek. Így jár az ember, ha csak Darwinnak, Spencernek, Nietzschének, Marxnak hisz… A házasságból valóban életerős csemeték születnek, de egy válás is. London 1903-ban elhagyja feleségét, 1904-ben törvényesen is elválnak. A nagy szerelem 1905-ben jelenik meg, Charmian Kittredge igazi társnak bizonyul. Sokat utaznak, jachtjukon Ausztráliáig is eljutnak. London mindemellett nem feledkezik meg az írásról: minden egyes nap több ezer „leütés” a „normája”. Pontosan tudja, az íróság olyan mesterség, melyet folyamatosan fejleszteni kell.
Nejéről egy regényt is írt A nagy ház asszonykája címmel (1916), melyben bemutatja életüket imádott farmján. A nyughatatlan író állandóan különféle üzleti vállalkozásokba fogott, melyekbe bele is bukott tisztességgel, mindemellett sok emberen segített. Betegeskedett is, vesebetegségben, alkoholizmusban, depresszióban szenvedett. Mivel egyetlen biztos jövedelme az írás volt, olyan műveket is publikált, melyek színvonala nem igazán ütötte a mércét. Negyvenéves korában váratlanul elhunyt (1916), máig nem tisztázott, hogy szándékosan vagy véletlenül adagolta túl magát morfiummal.
Nem csupán a vadon
Bár inkább ismert „állatos” és kalandos történeteiről, London sok társadalmi és filozófiai kérdést is feldolgozott a műveiben. Ezek közül a legfontosabb talán a már említett Martin Eden, melynek főhőse akkor dobja el az életét, amikor sikeres, olyannyira kiégett. De ott van A tengeri farkas (1904), melyben nietzschei gondolatokat dolgoz fel. Az első pillantásra „csak” ifjúsági regény ugyancsak kemény kérdéseket tesz fel az életről úgy általában. Többek között azt a nyugtalanítót is, hogy mi van akkor, ha az erőszak a válasz mindenre. A vaspata c. regénye (1907) mindmáig aktuális társadalmi és politikai kérdésekkel foglalkozik, a kommunizmus, a diktátorok, az ellenállók kérdését boncolgatja. A Kóbor csillag c. regény (1915) egy különös utazás, mely egy cellában történik. Főhőse, Darell Standing a tudományos elit tagja volt, most azonban egy kényszerzubbony kíméletlen abroncsában fuldokló, kivégzésre ítélt rab, aki korábbi életeiben, alakmásaiban „támad fel”.
Ne feledkezzünk meg A mélység lakói c. tanulmányáról se (1903), melyben London nyomornegyedeinek mélyszegénységben élő lakóiról ír csaknem gyomorforgató realizmussal (megtehette, testközelből tapasztalta meg, hiszen beköltözött a nyomornegyedbe). A mű még George Orwellt, az 1984 íróját is felbosszantotta, mintegy erre válaszul írta meg a Csavargóként Párizsban, Londonban c. művét. Az olvasó járt jobban: mindkét mű egyszerűen csodálatos.
Jack London a megmutatója annak, hogy némi adottsággal, erős akarattal mi mindent érhet el valaki, akár autodidakta módon is. Bár nehéz élete volt, halála körülményei nem tisztázottak, súlyos vesebetegséggel, depresszióval, hitelezőkkel küzdött, olyan műveket adott a világnak, melyek megkerülhetetlenek. Főként, ha nem csupán a vadoni oldaláról közelítjük meg azokat.
Miklóssi Szabó István
