Augusztus 12-én megjelent Románia Hivatalos Közlönyében a tanulók jogállásáról, illetve az iskolák megszervezéséről és működéséről szóló keretszabályzat, mely az új tanév kezdetétől lép hatályba.
Licia Deca oktatási miniszter augusztus 7-i Facebook-bejegyzése szerint a szabályzat megalkotásakor megőrizték azt, ami a világjárvány idején hasznosnak bizonyult, vagyis a digitális eszközök alkalmazását. Eszerint rendkívüli esetekben az órákat online vagy hibrid formában is meg lehet tartani.
A bürokráciamentesítés érdekében számos iskolai dokumentumot digitális formában tárolhatnak majd. Mivel az európai projektekben való részvételre szeretnék buzdítani az iskolákat, azok a tanintézetek, ahol több mint három ilyen projekt megvalósítása zajlik, kinevezhetnek egy projektkoordinátort – olvasható a bejegyzésben.
A szabályzat arról is rendelkezik, hogy az iskoláknak közzé kell tenniük tűzvédelmi, illetve egészségügyi működési engedélyüket, ezek hiányában pedig erről is tájékoztatniuk kell az érintetteket.
A tanárok javaslatára minden oktatási időszak végén magaviseleti jegyet kapnak a diákok az iskolaszabályzat és a magatartási szabályok betartása alapján. A magaviseleti jegyek átlaga minden húsz igazolatlan hiányzás után egy jeggyel csökken.
A tanárnak lehetősége van úgy dönteni, hogy az órát zavaró tanulót az iskola egy másik helyiségébe helyezi át, de ez nem kötelező. Az intézkedés lehetséges módozatait az egyes iskolák saját szabályzataikban rögzítik, miután konzultáltak a szülők, a diákok és a szakszervezetek képviselőivel – tájékoztatott a tanügyminiszter. Az új szabályzatok a tanügyminisztérium honlapján elérhetők. (Agerpres–i.)