Pár nappal ezelőtt kísérték utolsó útjára kedves volt dálnoki kollégánkat. A halálhír borzalmas és lesújtó. Egykori ismerősök, volt kollégák és tanítványok arra gondoltunk, hogy a küzdők sorából lassan kidőlnek azok a hősök, akik tollal küzdöttek nemes eszmékért, akik a gyermekeket szeretve tanították a jóra, szépre. Lesújtó volt a hír, hogy Bara Sándor nincs többé, a szülőföld magához ölelte, így kénytelenek vagyunk hiányához igazítani mindennapjainkat.
Bara Sándor tanár példakép volt mindannyiunk számára. Egyenes tartása, gerincessége, mérhetetlen alázata, a magyar nyelv és történelem szeretete, amellyel oktató-nevelő munkáját végezte, irányt adott és magas mércét állított fel mindannyiunk számára.
A 70-es években elvárás volt, hogy a vidéken tanító pedagógus lakhelye abban a faluban legyen, ahol a munkahelye. Eleget tett a kötelezettségének, így Dálnokba költözött családjával együtt. Így a falu mindenese, krónikása lett. Ismerte a vidéki élet szépségeit, és megbirkózott a nehézségekkel is. Empátiával fordult a falu lakóihoz, ismerte minden család gondját-baját, s ha nem is tudott mindenre megoldást találni, legalább tanácsokkal segített.
Tanítványaival szigorú, ugyanakkor igazságos és emberséges volt, igazi pedagógus, aki nemcsak tanított, hanem nevelt is. Minden tanítványában meglátta a jót, felfedezte azt a többletet, amit majd hozzá tud tenni a magyarság sorsának javításához. Bara tanár úr irányítása alatt olyan légkör alakult a dálnoki Darkó Jenő Általános Iskolában, ahol mindenki jól érezte magát, hiszen tudtuk, hogy az elvégzett munkát elismerik és támogatják.
Az oktató-nevelő munka mellett fúrt-faragott, valódi művészlélek volt; halálával nemcsak a toll hullt ki a kezéből, hanem a véső is. Bara Sándor tanár úr faragta a dálnoki iskola székely kapuját kedvenc tanítványával együtt. Áldás a szép és értékes munkájukra, amelyet az utókorra hagytak.
Szellemi téren lámpásként világított a falu közéletében. A 90-es években aktívan bekapcsolódott a falunapok szervezésébe, tanártársaival, tanítványaival együtt fenntartotta a mai napig tartó barátságot a magyarországi testvértelepüléssel.
Nyugdíjba vonulása után tért haza Sepsiszentgyörgyre, már betegen, majdnem mozgásképtelenül.
Tisztelt Bara Sándor tanár úr, kedves Sanyi bácsi, pihenésed legyen csendes, nyugodj békében! Isten veled! Isten velünk! Juhász Gyula Consolatio című versével búcsúzunk.
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként."
Az egykori dálnoki általános iskola még életben levő kollégái és a tanár urat tisztelő tanítványai nevében:
Bakcsi Csilla, Kézdialbis
