A Haszmann Pál Tájmúzeum kertje volt a befogadója a csernátoni Huszár- és Katonadal-találkozónak, melyet immár kilencedik alkalommal hozott tető alá Ágoston József kultúrfelelős. A vasárnap megtartott rendezvényen több száz személy vett részt. Mint elhangzott: a székely ember életét a bölcsőtől a koporsóig végigkíséri a dal, a nóta, hisz örömünkben és bánatunkban is dalolunk.
A találkozó szokás szerint a Hősök emlékművénél kezdődött, elsőként a 15-ös székely gyalogezred és az Erdélyi Vitézi Rend képviselői ünnepélyes keretek között felvonták a székely lobogót az emlékmű zászlórúdjára, majd nemzeti imáink hangzottak el. „Elesett hőseink emlékműve előtt megállni, fejet hajtani, rájuk emlékezni nemcsak nemes feladat számunkra, hanem nemes kötelesség. Kötelez minket a magyar történelmi múltunk, hagyományaink megőrzése és átadása. E célból született meg a huszár- és katonadal-találkozó is” – mondotta Máthé Sándor ceremóniamester köszöntőbeszédében. Ágoston József, a rendezvény fő szervezője Somogyvári Gyula a Hitetlenekhez szólok című versével adta meg az alaphangot, majd Kedves Tibor alsócsernátoni plébános adta áldását a jelenlévőkre, akik a koszorúzást követően a múzeumkertbe vonultak.
A múzeumkertben Mágori István megválasztott polgármester szólt a jelenlévőkhöz. Petőfi Sándor János vitézét idézve vezette fel gondolatmenetét, kifejtve: Kukorica Jancsi is vágyakozással nézte a magyar huszárokat, és leírhatatlan ujjongás volt benne, mikor lóra ülhetett. „Az idén kilencedik alkalommal sorra kerülő Székelyföldi Huszár- és Katonadal-találkozó emléket állít mindazon hősöknek, akik harcokban estek el, akik fogságba kerültek, és akik bátorságukról és hazaszeretetükről tettek tanúbizonyságot. Minden huszár- és katonadal kifejezi, hogy a huszárok hősiessége, áldozatkészsége mélyen beleivódott a magyar néplélekbe. Ezek a dalok a huszárok és más katonai egységek mindennapi életét, harcait, vágyait, félelmeit tükrözik. A háború nehézségei közepette erőt adtak a katonáknak, emlékeztették őket a hazára, a családra és a kötelességükre. Az éneklés közösségi élménye összekovácsolta őket, és segített átvészelni a nehéz pillanatokat. Ez a közösségi élmény erősítette a bajtársiasságot és a csapatszellemet” – mondotta.
A találkozó szokás szerint a Hősök emlékművénél kezdődött. A szerző felvétele
D. Haszmann Orsolya, a múzeum vezetője kifejtette: amikor ünnepre készülünk, nem csak a házat, hanem a lelkünket is kitakarítjuk. A 21. század talán legnagyobb veszélye az, hogy hullanak szét a közösségeink. Márpedig éppen az ilyen találkozók és azok az emberek tudnak közösséget teremteni, akik szabadidejüket szentelik annak, hogy hétről hétre összejönnek, muzsikálnak, gyakorolnak. „A katonáskodás világa messze áll tőlünk, de ez a szép hagyaték, a katonadalok megmaradtak. Szoktam mondani, hogy a székely embert a bölcsőtől a koporsóig végigkíséri a fa, hiszen körbevesz az erdő, a fa a bölcsőnktől a fejfánkig. Ugyanígy kíséri végig a székely embert a dal, a nóta, egészen a bölcsőnktől a koporsóig, örömünkben és bánatunkban is dalolunk” – mondotta, hangsúlyozva: a hagyományok átadása a mai generáció feladata.
Az ünnepi beszédeket követően először közös éneklésre került sor, majd sorra felléptek a kórusok, egyéni szólisták a kora estébe nyúló rendezvényen. Az alkalom során ideiglenes kiállításokat is meg lehetett tekinteni, így a lemhényi Bíró Attila és Bene Zoltán világháborús tárgyakból álló anyagát, Csernátonból Gajdó Irén hímzéseit, a Radu házaspár vessző- és gyékénytárgyait, illetve Réti Zoltán faragómester munkáit.
