Viszontagságos házasságok

A zűrzavaros házasságot jól példázza a házasság felbontását kérő felek indoklása: a felperes hölgy férjét azzal vádolta, hogy „házától idegenítette, kergette, üldözte, sőt, […] alperes férj, felperes nő még otthon létében a házhoz kedvest, jobban mondva ágyast hozott, akivel tiltott viszonyban élt.” A férj, miután elismerte részben a felhozott vádat, így folytatta: „az okokat reá felperes szolgáltatta, nyílt parázna életével. Három év alatt hétszer hagyta el alperest. Midőn mellette volt is, mindig paráználkodott és utoljára is eggyel végképpen megszökött, hirtelenül elhagyván alperest.”

A feleltetésre csak négy tanút idéztek. Keresztes Lázár vallomásából megtudjuk, hogy a hölgy szeretőjét Halla Ferencznek hívták és azt is, hogy a férj, felesége eltávoztával egy nőszemélyt vett magához. A házasságukban a tanúk szerint „végtelen hidegséggel tanúsítottak egymás iránt” és „kölcsönösen és halálosan gyűlölték egymást.” Hogy még zavarosabb legyen a kép, a második tanú szerint a férj kicsapongó természetét annyira nem tudta visszatartani, hogy „még felperes nő otthon létében is, más idegen nőszemélyekkel fűzte-szőtte tiltott viszonyát s tette ezt trutzból is.”

Végül a főpapi törvényszék 1875. november 22-én felbontotta a házasságot. Az eset pikantériája, hogy Fritsch Károly az esperesi napló szerint ugyanazon év december 1-jén esperesi diszpenzációt kért, mert nőül akarta venni a sepsiszentgyörgyi Wagner Katát!

Különleges esetek

Egyetlen olyan periratot tartalmaz a csomag, melyben feleltetés és ellenfeleltetés is történt: a szemerjai Molnár Anna és Bora Péter tízévi házasság után beadott és lefolytatott válási pere. 1849. november 28-án Molnár Anna az esperesi pecsét erejénél fogva férjét a papi törvényszék elé idézte. Az özv. Bora Dénesné házánál kihallgatott tanúk csak arról számoltak be, egyesek szemtanúkként, hogy Bora Péter két szekérre rakva neje portékáit hazaküldte szüleihez Kilyénbe. Érdekes adatra bukkantam a vallomásokban: a szabadságharc idején való faluvégi táborozáskor felgyúlt csűrjükben és istállójukban égett szekerek vasait, amiket szétosztottak egymás közt, a hölgy részét a szekerekre rakva szállították annak szülői házához. A felhozott vád a férj hideg, elutasító viselkedése volt, „szitokkal, mocsokkal házától lett eligazgatásokkal kívánta az alperes a felperest magától elhütni, magától eltaszítani.” A férj viszont élt jogával és kérte az „exmissió”-t, vagyis ellenfeleltetést, amit meg is kapott. 1850. április 26-án, ugyanzon háznál megtörtént a feleltetés. A tanúk vallomásai alapján teljesen más kép alakult ki a házasságukról. Ezek szerint Molnár Anna férje távolléte idején házasságtörő kapcsolatokat tartott fenn. „Férje iránti hívségét rosszul folytatta, mert férje honn nem létiben, mindig legényeket jártatott magához és azokkal gyanúsan társalkodott” – vallotta Kancsa Sámuel tanú. Az asszony gyakori vendége Bálint József, a sepsiszentgyörgyi kúria káplárja volt. Ugyanakkor a tőszomszéd Bora Sándorral „együtt hált” és szórakozott, míg férje „exercírozni” járt. „Mihelyt hazulról a kérdeztető elment, egyszerre Bora Sándor jött be oda és a kérdeztetettel éjfélig ott voltak csak ketten, az asszonya a tyúkokot verte le és felkatyfolta s azt együtt meg ették. Sőt, egyszer szemeimmel láttam mikor Bora Sándor kertibe a borostyán fák alatt együtt játszadoztak a Vénusz játékait” – vallotta a 14 éves Székely János cseléd.

A Sepsi-Miklósvár köri törvényes papiszék a következő ítéletet hozta: „Alperest, ki a Felperes házassági hűségébe kicsúfoltatott és megcsalatott, a Felperestől örökre elválasztja, szerencsésebb házasságra szabadítja. A Felperest, mint hibás félt írt hibájáért külső Tisztileg megbüntetni ítéli, Istenét és Ekláját a botrányért megkövetni határozza.” Bora Péter ugyanakkor kérte a felesége „ligáztatását”, amit a papiszék nem adott meg, azzal érvelve, hogy „jobb tisztességes házasságba élni, mint magát a fertelmeskedésre adni”. A ligáztatás az újraházasodáshoz való jog korlátozását jelentette, lehetett állandó vagy ideiglenes. Bora Péter levélben magyarázta kérését a püspöknek: „Tíz évek lefolyása alatt élve válás közbe lévő Nőmmel a Molnár Annával – ezen időnek utófelibe magát letett hite szerént nem viselve, parázna életet élt. S annyira megfeledkezett hitéről, hogy arra határozta magát, hogy váljék oly céllal, hogy elválás után bűntársával éppen tőszomszédomba lakó szemeriai Bora Sándorral párosuljon, éppen tőszomszédomba léendő lakása reám nézve igen káros lehetvén, kértem a Tiszt. Al Papi Széktől a bűntársra nézve a Ligáztatását, mit meg nem nyerve bátor vagyok alázatos tisztelettel folyamodni Fő Tisztelendőségedhez, méltóztat írt Nőmet említettend bűntársára nézve ha örökösön nem is, legalább bizonyos ideig Ligáztatni, ha csak addig is, míg én tőle megszabadulva, szerencsésebb házasság által magamot rendezhetem.”

Egész különleges volt az árkosi Barabás Elek és neje, Vajda Rozália közötti válóper. A keresztelési adatok szerint 15 évvel idősebb Vajda Rozália és férje, a jómódú árkosi családból származó Barabás Elek már 10 éve voltak házasok, amikor 1870. február 9-én Barabás Elek az árkosi harangozó háznál összegyűlt presbitérium előtt kérte a házasság felbontásának elindítását. A felhozott vád: „a házassági hűség megbántása, aljas paráználkodás, részegeskedés, sőt a felperes házának ablakai beverése.” Barabás Elek így válaszolt a békítési próbálkozáskor: „egy ilyen, a becsület és erény szentségéről megfeledkezett, elaljasodott ledér nővel, nemhogy többé lakni óhajtana, de még az eddigi együttlétükre is visszagondolni undorodik.”

A perbeli feleltetés 1870. március 19-én, Barabás Ferenc házánál történt, ahová 6 tanút idéztek. A tanúk részletesen mesélték el Vajda Rozália botránkoztató eseteit. Ebből egyet idézek, Incze Dánielné Lőrincz Anna vallomását: „ezelőtt három évvel pálinkát vívén S.Szentgyörgyre, eladás végett, bévittem egy korcsma házba, hova máskor is szoktam volt vinni, s hát ott egy asztal mellett ívók vannak, kik közül ismertem árkosi Gelei Sándort, Sztojka Sándor és Kurta Mihálynét. Gelei Sándor és Sztojka Sándor közt ült Vajda Rozália, Barabás Elekné, mégpedig Sztojka Sándornak ölelő karjai között, mint szerelmes, s mivel már részegnek pénzes erszényét is kezéhez vette Sztojka Sándor, amelyből a nevezett nő kivett két új forintot, letévén az asztalra, a muzsikáló cigányok számára, megkínálván vele, hogy vennék el.” Vida Rózália így szólt: „iszom estig, iszom holnap reggelig, nekem nem parancsol senki.” Ez alkalommal ruháját is elvesztette. A faluban pedig az a hír járta, hogy katonákért egész Bukarestig is bejárt.

A többi vallomás, még „színesebb.” Nagy Mária vallomása összefoglalja mindezeket: „és így igen sok ízbe tett, hol egy hol más személyekkel összevegyült minden rosszra, fajtalanságra s mindenre gyermeket, ífjat, s minden félét, aki lehetett, férfiat magához csábított telhetetlenül, cigányt s minden válogatás nélkül.” Az esetek akkor tetőztek, amikor egy téli estén a hölgy „latrai” a férfi ablakát is behajigálták. Barabás Elek elköltözött bátyjához. 1870. október 6-án a főpapi törvényszék a házasságot felbontotta.

Állami bíráskodás

A tanúvallatási jegyzőkönyveket, jelentés formájában, lepecsételve a biztosok elküldték az esperesi hivatalhoz. 1879-ben az E. K. Tanács határozata nyomán a válóperben hozott ítélet egy külön példányát a főpapi törvényszék irattár részére kellett küldeni, illetve ettől az évtől kezdődően az alpapi ítéletet nyomtatott ívekre kellett megírni. A főpapi törvényszék évente négy alkalommal, márciusban, júniusban, szeptemberben és decemberben ülésezett.

Az ítéletmeghozatal után az alpapi törvényszék a periratot a helyi adóhivatalhoz kellett továbbítania az állami 12 forint illeték kiszabása végett. Ez kevés esetben történt meg, az 1870-es években számos felhívás történt a püspökség és a Magyar Pénzügyi Igazgatóság részéről a helyzet orvoslása érdekében. Emellett a főpapi törvényszékre felküldött periratcsomagok, sokszor hiányosak vagy rosszul megfogalmazottak voltak, amiért számos esetben visszaküldték őket.

Bár az unitárius egyház 1889-ben, a március 3–5. között tartott E. K. Tanácson újrafogalmazta az unitárius házassági jogot, mégis megérett az idő az egységes állami bíráskodás és házassági jog bevezetéséhez. Az 1894-es, 31-es törvénycikket a kormány által benyújtott egyházpolitikai javaslatok alapján hozták. A kormány megítélése szerint a különböző felekezetekben párhuzamosan érvényben levő házassági jogok, illetve a vegyes házasságok esetében fennálló kettős jog megrendítette a házasság intézményének szilárdságát.

Márk Attila