Garda Dezső kolozsvári származású gyergyószentmiklósi történész bemutatta A tutajozó székelyek című, idén megjelent könyvét pénteken Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla-termében.
Az egybegyűlteket házigazdaként Boér Hunor könyvtáros, muzeológus köszöntötte, majd bemutatta a vendéget, aki több mint harminc kötet szerzője. Gazda Dezső részletekbe menő vetített képes előadást is tartott. A gyergyói székelység a Gyergyói-medencének a földművelésre kevésbé alkalmas termőföldje ellensúlyozására az évszázadok során kihasználta a Maros felső folyásának lehetőségeit, és Székelyföld e térségének faanyagát tutajjal szállította Szászrégenbe, Marosvásárhelyre, Radnótra, Gyulafehérvárra, Lippára, Aradra, Makóra és Szegedre. A 18. században kialakult a tutajászaton belüli társadalmi munkamegosztás: a falvak középrétege és a módosabb gazdák tutajkészítéssel foglalkoztak, míg a települések szegényebb lakói tutajokkal szállították Gyergyó faanyagát a Maros menti településekre. A gyergyói tutajkereskedők száma jelentéktelen volt a szászrégeni szász és a lippai rác kereskedőkhöz képest, akik részvénytársaságokba szerveződtek.
A kiadvány nemcsak a tutajkészítés nehéz munkakörülményeit mutatja be, hanem a tutajkészítők fokozatos alárendelődését a szászrégeni és a lippai tutajkereskedőknek. A tutajosokat Gyergyóban béresnek nevezték. A tutajozás igen nagy hozzáértést igényelt. Egy fertály tutajon ketten utaztak, az első nagy tapasztalattal és erővel rendelkező férfi volt, aki az „apacsinával”, vagyis a vezérrúddal irányította a tutajt, míg társa, aki számtalan esetben nő is lehetett, a hátsó kormányrúddal segítette a vezetőt. A tutajosok „nyájakba” szerveződtek. A gyergyóremetei néphagyomány szerint egy nyáj 2–12 tutajból állt. A szerveződésre az útközben adódó nehézségek leküzdéséért volt szükség. A nyáj legtapasztaltabb emberét nyájvezetőnek nevezték. Vezető szerepe a béresek felett azonban formális volt. A 19. század negyedik, illetve ötödik évtizedében a tutajkereskedelem méretei addig ismeretlen arányokat öltöttek. A tutajkereskedő már nem tudta ellenőrizni a tutajszállítást, valamint a tutajok értékesítésének folyamatát, ezért gondviselőt alkalmazott e feladatok végrehajtása érdekében.
Gazda Dezső színes előadásában nem csak a könyv tartalmát ismertette, hanem esetenként kitért egy-egy, a tutajozás útjába eső település gyászos eseményeire is, mint Gyulafehérvár vagy Szászrégen felégetése.
