„Nap ne teljen el ecsetvonás nélkül”

A Munkácsy Mihály-díjas Vinczeffy László a sóvidéki Atyhában született 1946-ban. Gyermekkorát beárnyékolja a családot sújtó kuláküldözés, a kényszerlakhely Zernesten és a dobrudzsai Sibioarán.

Több év hányattatás után a család Szovátára tér haza, ahol László kitűnik rajztehetségével. Tanára, Kusztos Endre segíti, aki a továbbtanulásra is biztatja. A marosvásárhelyi művészeti középiskolában Piskolti Gábor és Barabás István volt tanára, majd tanulmányait a kolozsvári Rajztanárképző Főiskolán folytatja.

Vinczeffy László. Fotó: Borbáth Kata

Életpályáját 1970-ben kezdi Zágonban, ahol országos és nemzetközi díjakat nyer tanítványaival. Első alkotói bemutatkozása 1973-ban történik. Expresszív, meghökkentő képei miatt a rendszer „ítészei”, a szakma cenzorai gyakran mellőzik, kritizálják. Ennek ellenére szakmai fejlődése töretlen, egyre több kiállításon szerepel.

Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész találóan jegyzi meg Vinczeffy zágoni időszakáról: „hogyha a tehetség kitartással társul, a világ végén is lehet művészetet produkálni”.

Angyal. Vinczeffy László alkotásai

1979-től Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum képrestaurátoraként dolgozik, műtermet kap, életműve itt teljesedik ki. Restaurálja a múzeum anyagát. Keze alatt Gyárfás Jenő, Barabás Miklós, Nagy Albert, Ziffer Sándor és más jeles művészek munkái születnek újjá. Közben a képtári kiállítások szervezésében és rendezésében is részt vállal.

Lászlóval a múzeumi munkában lettünk munkatársak, barátok. Nemcsak a munkahelyen segítettük egymást, hanem művészetünkben is: gyakran látogattuk egymás műtermét, és a kölcsönös, őszinte kritika volt az, ami formában tartott bennünket az akkori erdélyi művészeti élet ingerszegény viszonyai között.

Szárnyalás

Vinczeffy László bámulatos képzelőerővel sajátos formákat teremt, melyek mindig megújulóak. Művészi eszköztárát gazdag fantáziával és játékossággal építi. Bátran használja a tudatalattit, az ösztönöset, a transzcendenst úgy, hogy közben figyel a környezete történéseire is.

Grafikáit nagy műgonddal, többnyire szürrealista stílusban alkotja. Festői látását nagyban meghatározza a restaurátori attitűd, valamint a néhai barát, Jakobovits Miklóssal ápolt barátsága is. Alkotó munkásságát több ízben is rangos szakmai díjjal ismerték el. 2010 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja.

Kibontakozás

Művészetére leginkább az ókoriak mondása érvényes: „Nap ne teljen el ecsetvonás nélkül!” Vagyis az alkotó embernek a képzőművészetről nem bölcselkednie kell, hanem művelnie kell azt!

áról, Atyháról soha nem feledkezik meg. A falu elöregedésének, elnéptelenedésének folyamatát László azzal próbálta ellensúlyozni, hogy nagy erőbedobással törekedett értékeinek felmutatására, a külvilág figyelmének ráirányítására, az alkotó energiák bevonzására. Atyhában telket vásárolt és életet teremtett. A gyümölcsösből színes szobraival vidám kertet varázsolt, a régi csűrből pedig kiállítóteret nyitott művésztársainak, mely Kakasülő Galériaként vált ismertté. Magánintézményének évente több száz látogatója van.

Fénytalálka

Vinczeffy László művészként, oktatóként, restaurátorként és közéleti szervező emberként is mindig felsőfokon teljesít. Megtiszteltetés számomra, hogy közel negyven éve barátok és munkatársak lehetünk.

Kedves László, szívből gratulálok e nagyszerű kitüntetéshez és kívánok Neked további jó egészséget és alkotói ihletet!

Vargha Mihály
szobrászművész, múzeumigazgató