Irán megtámadta Izraelt

2024. október 3., csütörtök, Világfigyelő

Irán mintegy 180 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre kedd este, miután a zsidó állam nemrég végzett az Irán-barát Hezbollah terrorszervezet vezérével, Hasszán Naszrallahhal, hétfőn pedig szárazföldi offenzívát indított Libanon ellen. A nagyszabású rakétacsapásról szóló utasítást maga Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője adta. Izrael válaszcsapást ígért.

Ünnep Teheránban

A keddi, Izrael elleni iráni rakétatámadást követően az iráni parlamentben a képviselők felállva és öklüket rázva a „Halál Amerikára!” rigmust harsogták, majd Korán-idézeteket olvastak fel.

A rakétacsapást követően telefonon konzultált több európai hivatali kollégájával Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter – jelentette tegnap az iráni állami média. Aragcsi a német, a brit és a francia diplomácia vezetőjével, valamint más országok tárcavezetőjével beszélt az IRNA iráni hírügynökség jelentése szerint. Az X-en közzétett bejegyzésében országa Izrael elleni támadását önvédelemnek minősítette. Kijelentette, hogy az akció befejeződött, kivéve ha „az izraeli rezsim nem dönt úgy, hogy további megtorlást kezdeményez” – írja a Reuters.

Aragcsi hangsúlyozta, hogy Teherán figyelmeztette Washingtont, ne avatkozzon be a konfliktusba. Az iráni félhivatalos Tasznim hírügynökség szerint a külügyminiszter kijelentette: „Nem küldtünk semmilyen üzenetet a válaszunk előtt. A válasz után Svájcon keresztül egy figyelmeztetést közvetítettünk, amelyben közöltük az amerikaiakkal, hogy jogunk van az önvédelemhez, és hogy nem áll szándékunkban a folytatás.” Aragcsi szerint Irán korábban óriási önmérsékletet tanúsított, hogy teret adjon a gázai tűzszünetnek.

A külügyminiszter egy esetleges izraeli válaszcsapásra azt mondta: „Ebben az esetben a mi válaszunk erősebb és pusztítóbb lesz.” Megjegyezte ugyanakkor, ők a keddi csapással lezártnak tekintik az ügyet. „Mi az akciót lezártnak tekintjük – hacsak az izraeli rezsim nem dönt úgy, hogy további megtorlásra szólít fel” – mondta. „Egy konfliktus lehetséges, de erőink teljesen fel vannak készülve. Az elkövetkező napokban fokozatos stabilitás várható a térségünkben” – jelentette ki.

Fatemeh Mohajerani kormányszóvivő leszögezte: „Irán egyáltalán nem érdekelt egy szélesebb körű háborúban”. Álláspontjuk szerint Izrael felelős a regionális eszkalációért, Teherán pedig önvédelemből cselekszik. Irán „visszafogta” magát Iszmail Haníje Hezbollah-vezér meggyilkolása után, „annak ellenére”, hogy népe követelte, hogy válaszoljon – mondta Mohajerani –, „mert a gázai békében érdekelt”.

 

Válaszcsapás készül

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök már kedd este válaszcsapást helyezett kilátásba. Izraeli tisztviselők szerint az ország napokon belül „jelentős megtorló választ” fog adni a keddi rakétatámadásra, amely az Iránon belüli olajtermelő létesítményeket és más stratégiai fontosságú helyszíneket is célba vehet – írja az Axios. Sok izraeli tisztviselő Irán olaj­ipari létesítményeit tartja valószínű célpontnak, de egyesek szerint a célzott merényletek és az iráni légvédelmi rendszerek kiiktatása is lehetséges.

Az izraeli biztonsági kabinet kedden egy Jeruzsálem melletti föld alatti kormánybunkerben ült össze. Az ülés akkor kezdődött, amikor az iráni ballisztikus rakéták első hulláma elindult Izrael felé. A lap forrásai szerint az egyik ok, amiért nem született döntés a kabinet ülésén, az az, hogy az izraeli tisztviselők konzultálni akarnak a Biden-kormányzattal.

 

Ülésezett az ENSZ BT

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az Izrael területe ellen intézett átfogó iráni rakétatámadás nyomán rendkívüli ülést tartott tegnap. A tanácskozást Franciaország és Izrael kezdeményezésére tartották. Danny Danon, Izrael ENSZ-nagykövete a BT-hez intézett levelében úgy fogalmazott, az iráni rakétatámadás bizonyítja, hogy Irán új elnökének „mosoly­offenzívája” mögött nincs valós szándék, az országban pedig az igazi döntéseket a Forradalmi Gárda és a legfőbb vezető, Ali Hámenei Ajatollah hozza.

Amír Iraváni, Irán ENSZ-nagykövete a Biztonsági Tanácsnak és az ENSZ főtitkárának írt levelében önvédelmi akciónak minősítette a rakétacsapást, amit Izrael „agresszív lépéseivel” magyarázott. Ezzel együtt arra figyelmeztette Izraelt, hogy amennyiben válaszcsapást indít, akkor a teheráni viszonválasz erőteljesebb lesz, mint a kedden végrehajtott akció.

Israel Katz izraeli külügyminiszter bejelentette, persona non gratának nyilvánították és megtiltották az országba való belépést az ENSZ főtitkárának, António Guterresnek. Izrael szerint a főtitkár nem ítélte el egyértelműen az ország elleni keddi iráni rakétatámadást.

 

Amerika Izrael mellett

Joe Biden elnök a támadást követően megismételte, hogy az Egyesült Államok minden támogatást megad Izrael számára, és közölte, hogy saját stábjával egyeztet a megfelelő válaszlépésről amerikai részről. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter telefonon egyeztetett Yoav Gallant izraeli védelmi miniszterrel – közölte Pat Ryder, a Pentagon szóvivője, hozzátéve, hogy a két fél között megbeszélések zajlanak a következő lépésekről. Megismételte: az amerikai törekvések arra irányulnak, hogy elkerüljék a további eszkalációt, és diplomáciai rendezést sürgetett.

Az Európai Unió a legha­tározottabban elítéli Irán Izrael elleni támadását, amely komoly fenyegetést jelent a regionális biztonságra – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő tegnap. Josep Borrell közleményében aláhúzta: az Európai Unió ismételten megerősíti elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett. A támadások, valamint az azokra adott válaszcsapások ellenőrizhetetlen regionális eszkaláció veszélyével fenyegetnek, az pedig senkinek sem érdeke – hívta fel a figyelmet.

(Az MTI, a hirado.hu, az index.hu és a portfolio.hu hírei nyomán)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1307
szavazógép
2024-10-03: Közélet - Demeter Virág Katalin:

A kreatív iparág szemléje (Közeledik a Dizájn hét)

Változatos programokat és újdonságokat kínál az érdeklődőknek az október 8-án rajtoló Design Week – Dizájn Hét idei kiadása, az október 13-án záruló rendezvénysorozat helyszíne ezúttal is a sepsiszentgyörgyi egykori dohánygyár.
2024-10-03: Közélet - :

Honatyának készülnek, elköszöntek az alprefektusok

A napokban Sebastian Cucu és Cosmin Boricean egyaránt lemondott eddig betöltött háromszéki alprefektusi tisztségéről, miután mindketten jelöltként indulnak a parlamenti választásokon. Előbbi a Szociáldemokrata Párt képviselőházi listavezetője lesz a megyében, míg utóbbi a Nemzeti Liberális Párt részéről ugyancsak szenátori helyre pályázik szintén az alakulat jelöltlajstromának élén.