Pálmai Tamás
Az élet mindig hoz meglepetéseket. Nem gondoltam, hogy ez a váratlan esemény most egy búcsúztatás és egy esküvő formájában lép be életembe. Az egyikről az illető az égbe ment, a másikon megköttetett az égi kötelék. Ilyen az életünk. Születünk, párt választunk, leéljük a ránk kiszabott időt és elmegyünk.
Ica Főorvosnő köszönt el tőlünk. Sokan álltuk körül a koporsóját, kollégától váltunk el testi mivoltában, ám a búcsúztató után méltán érezhettük úgy, hogy mindig velünk marad. A 34 békési évem alatt még sohasem hallottam ilyen magasröptű, mégis egyszerű és érthető szavakat egy világi embertől, és sosem gondoltam volna, hogy egy nem egyházi temetésről így fogok beszélni. Minden sallangtól mentes, odaillő idézetekkel megtűzdelt, az álkenetességnek teljesen híján való beszéd volt ez, mely egy pillanatra sem akart az egyházi helyébe lépni. A búcsúztató tudta, hol a helye, mit kell mondania. Tette ezt érdekfeszítően, olyan képiséggel, valósághűséggel, hogy előttünk peregtek le az elhunyt életének filmkockái. Szinte láttuk Békés környékének tanyasi világát, és ott értettük meg igazán a mindig zárkózott, családi dolgait soha ki nem teregető kollegina életét, tetteinek mozgatórugóit és nyeltünk nagyokat, mikor fény derült cseppet sem könnyű életének olyan mozzanataira, melyek egyszeriben megértették velünk, miért is tett valamit olykor-olykor. Lecke is volt ez számunkra: sokkal több odafigyeléssel kellene lennünk egymás iránt, hogy ne kelljen elszalasztott pillanatok miatt szomorkodnunk. Rendben és jó volt, amit hallottunk. Ha lehet hasonlítgatni, nekem a sepsiszentgyörgyi – sajnos egyre szaporodó – temetések jutottak eszembe, akár a katolikus temetői, akár a Makovecz-kápolnai vagy vártemplomi szertartásokra gondolok.
Lacika és Gréti esküvője igazi Békés megyei volt. Egymást nagyon szerető, aranyos fiatalok keltek egybe, kiknek élete sínre került – de eddigi útjuk egyáltalán nem volt rögöktől mentes. A helyszín Békés volt, a református templommal, benne az egyetértésben szolgáló katolikus és református lelkésszel. A násznépet folyamatosan táncra bíró zenekar, a virágok, a sütemények, a torta, a szálláshelyek, a kulturális központ – és aranyos, szolgálatkész munkatársai – is helyiek voltak, az italok is, mint ahogy a remek ételsor és a gasztrós csapat is a megyét és a várost dicsérték. Jó példa volt ez arra, hogyan lehet nagy odafigyeléssel, rongyrázás nélkül, feszes költségvetéssel, mégis minőséget előállítva méltó, élvezhető esküvőt és lakodalmat összehozni. Egyedül a „vőfély” volt botcsinálta, személyemben. De – jelentem – igyekeztem.
Az ég fölöttünk néha borús, néha ránk mosolyog a nap. Ám mindegyik formája a Jóistené, mely alatt egyaránt vagyunk szomorúak vagy mosolygósok.
Fotó: Farcádi Botond
