A díj

Demeter László egyesületi elnök az Erdővidék Kultúrájáért Díjról szólva elmondta: 2005-ben azért hozták létre, hogy elismerjék azokat a személyeket és művészeti csoportokat, akik/amelyek tevékenységük által jelentős mértékben hozzájárultak a tájegység értékeinek megőrzéséhez és népszerűsítéséhez. A távolabb élők számára nem biztos, hogy feltétlen látszanak ezen értékteremtők, kicsit hátrányt szenvednek azáltal, hogy ezt a kicsi tájegységet szolgálják amúgy kifejezetten rangos, tudományos területen, művészetekben vagy közösségszervezésben kifejtett munkájukkal – fontos tehát, hogy a szülőföld tegyen elismerésükért. Szándékuk valószínűleg célt ért: a 2009-ben díjazott Egyed Ákos akadémikus egy interjúban azt nyilatkozta, bár kapott díjat eleget, számára mégis a Gaál Mózes Egyesület által adományozott a legkedvesebb, mert azt a szülőföldje adta.

Zakariás Erzsébet, bár távol él Erdővidéktől, de attól nem szakadt el. Számos tanulmánya és a „száz év múlva is haszonnal lapozható könyve”, az Asszonyélet Erdővidéken témája is vissza-visszahozza arra a tájra, ahol gyerekkorát élte és meghatározó élményeit szerezte – mondotta.

Demeter László az elmúlt években díjazottakat is felidézte: elsőként Bodosi Dániel (1913–2006) képzőművész részesült az Erdővidék Kultúrájáért Díjban. A sorban következők a vargyasi bútorfestő Sütő család, Varga Béla fotóművész, a Kájoni Consort Régizene Együttes, Egyed Ákos történész, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint metszőművész, Deák Vilma művelődésszervező és értékmentő, a középajtai Kubánda Gizella közösségszervező, aki a falu néptánccsoportjának működtetésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. A vargyasi fafaragó Máthé Ferenc Ilonkát 2014-ben tüntették ki, majd Kisgyörgy Zoltán, az erdővidéki értékek népszerűsítéséért oly sokat cselekvő geológus-újságíró, Demeter János kultúraszervező, gróf Kálnoky Tibor, Benkő Levente történész, a 2019-ben 50 éves fennállását ünneplő Felsőrákosi Hagyományőrző Dalcsoport következett. A 2022-es év rendhagyó volt, mert két alkalommal is díjaztak: elismerték a hálás tanítványai által figyelmükbe ajánlott, a zeneoktatás terén évtizedekig kiemelkedőt nyújtó Benczédi Hubát, majd Fekete Levente lelkész és felesége, Judit tevékenységét, akiknek rendkívüli erőfeszítései által újult meg a nagyajtai unitárius templom és várfalai. Tavaly Lőrincz Sándor biológia szakos tanárt díjazták, aki a honismeret terén szerzett rendkívüli érdemeket.

Mit ér az ember, ha néprajzos?

Az Erdővidék Kultúrájáért Díjjal idén kitüntetett Zakariás Erzsébetet először Benedek-Huszár János, Barót polgármestere köszöntötte. Mint mondotta, nagy hatással volt rá, amikor elsőéves egyetemi hallgatóként 1991-ben megismerkedett az előtte járó Zakariás Erzsébettel. A Korunk 1993. februári számában általa jegyzett, provokatív címmel megjelent, Mit ér az ember, ha néprajzos? írásának több jelentős megállapítása is volt, de igazán egy, ami az akkor húszéves fiatalemberben örökre megragadt: a néprajzkutató akkor ér valamit, ha ember tud maradni. Ha az idős, sok tapasztalattal és tudással rendelkezőket a kutatási szándékkal érkező nem adatközlőnek, nótafának és ki tudja még, milyen szakzsargonnal illeti, hanem tudja a nevüket, s Jancsi bácsiban, Juliska néniben és Gizi néniben nem csak a tudó embert, hanem az érző embert is látja. Akkor nyílnak meg neki, ha hozzájuk természetes kedvességgel viszonyul. Ha úgy hozza a helyzet, segít feltekerni a fonalat, Béres-cseppet visz, hivatalos papírt intéz, azaz valós emberi kapcsolatokat tud kialakítani. „Gyakorlatilag ennél nagyobb, szebb üzenet nem is kell, és valószínűleg nemcsak egy néprajzkutató-palántának, hanem bárki másnak: akkor vagy bármi, ha mindenekelőtt ember vagy, az tudsz maradni” – mondotta a baróti elöljáró.

Pozsony Ferenc egyetemi docens, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja megtisztelőnek nevezte, hogy méltathatja barátját, a kiváló és sokoldalú szakember Zakariás Erzsébetet. Mint felidézte, bár kortársak, mindketten az ötvenes évek közepén születtek Háromszéken, ő előbb képernyőről ismerte a bátyjával a Harmat együttesben együtt zenélő lányt. Nem csak a Siculus Fesztivál alkotói, előadói és népszerűségi nagydíját szerezték meg, hanem a Regősök zenekarral az Ifjúmunkás matinéin való részvételükkel nagy szerepük volt az erdélyi táncházmozgalom elindításában is. 

Az értékmentő

Zakariás Erzsébetnek nagy szerepe volt a Kriza János Néprajzi Társaság 1990 tavaszán való megalapításában, hivatalos bejegyeztetésében, majd intézményesítésében és szakmai kibontakozásában is. A társaság titkára volt (1990–1995), nagy lendülettel szerkesztette annak értesítőjét, részt vett az évente két-három alkalommal megrendezett tematikus konferenciák szervezésében is. 1994-ben létrehozta a Kolozsvári Állami Magyar Színház dokumentációs tárát, mely a kolozsvári színjátszás 234 éves anyagát őrzi. Ha nincs Zakariás Erzsébet, annak jelentős része ma már nincs meg: ő mentette meg a penésztől, az enyészettől azáltal, hogy összegyűjtötte értékes kéziratait, partitúráit, jelmezterveit és muzeális tárgyait. Ezt a nagyon értékes anyagot aztán rendszerezte, leltározta, digitalizálta, feldolgozta, így a mai nemzedék ebből a rendszerezett anyagból merítkezhet, ha kiállításra, dokumentumfilmre készül, kiadványt szerkesztene vagy éppen doktori szakdolgozatot írna.

Diákkorában ismerkedett meg Nagy Olgával, aki évtizedekkel „a korszerű gender szakik” előtt felfedezte a nőkutatásokban rejlő kívánatos lehetőségeket. Őt követve, majd Péntek János akadémikus irányításával folytatta doktori kutatásait az erdővidéki asszonyéletről. A sikerrel megvédett doktori dolgozatából született, 2000-ben a marosvásárhelyi Mentor Kiadó által megjelentetett könyvében a születéstől kezdődően egészen az öregkorig vezette végig, elemezte, értelmezte, hogy a különböző életkorokban milyen viselkedési módok és minták, szokások jellemezték az erdővidéki női szerepeket, miként vettek részt a helyi társadalomban, gazdasági, kulturális, valamint egyházi életben – mondotta Pozsony Ferenc.

Zakariás Erzsébet meghatónak mondotta, hogy szülőföldje gondolt rá és díjat adományozott: fontosabb ez minden egyéb elismerésnél. Köszönettel tartozik szüleinek is, akik halálukig fontosnak tartották, hogy Barótot és vidékét szolgálják. Sokat köszönhet férjének is, aki negyvenöt éve támogatja szerteágazó tevékenységét. A kitüntetés nekik is jár. Hasonlóképp jár azoknak az asszonyoknak is, akik sok időt szántak rá, annyi mindent elmondtak, és ha kellett, újramesélték történeteiket. „Persze ezt össze kellett gyűjteni, rendszerezni kellett, de ők a nagyok, ők voltak a nagyok” – mondotta.

A díjátadó nem csak szóból, hanem muzsikából is állt: a méltatások közt Ségercz Feri (furulya, Sepsiszentgyörgy) és meghívottjai: Szűcs Dea (hegedű), János Géza (koboz, brácsa) fokozták a hangulatot.