A megyei labdarúgó-bajnokságban Barót a múlt héten kétszer is pályára lépett, és mindkét mérkőzését győzelemmel zárta. Szerdán bepótolta a Kovászna elleni elnapolt találkozót, ahol gól nélküli első félidőt követően a szünet után négyszer is betalált, majd szombaton Papolc felett diadalmaskodott, ráadásul utóbbi sikerből Gyerő Roland mesternégyessel vette ki részét.
Kovászna vasárnap kétgólos előnyt eltékozolva maradt alul Perkő vendégeként, miután a házigazdáktól Sinkler Herbert a második játékrészben három találatot jegyzett, így az orbaiszéki együttes idénybeli második vereségével az ötödik helyre csúszott a táblázatban. Zágon és Árkos könnyedén nyert idegenben: előbbi Nagyajta, utóbbi Csernáton vendégeként, a sepsiszéki alakulatot pedig Tompa Csaba négy góllal segítette győzelemhez.
Eredmények: * 4. forduló: Barót–Kovászna 4–0 (gólszerzők: Gyerő Roland 62., 86., Lázár Attila 69., Szabó Géza 84.) * 8. forduló: Uzon–Gelence 2–0 (gsz.: Szávuj Csaba 45., Kiss Csaba 70.), Barót–Papolc 10–0 (gsz.: Nagy Hunor 5., Szabó Ádám 22., Szabó Zsolt 33., Gyerő Roland 39., 42., 62., 81., Szabó Géza 63., Vass Armand 75., 90.), Szentkatolna–Bodzaforduló 3–2 (gsz.: Vitán Domokos 29., 55., Vlad Butnaru 89. – öngól, illetve Lucian Pătru 23., Cosmin Ticușan 56.), Szitabodza–Maksa 6–0 (gsz.: Vlad Boricean 12., Cristian Murea 15., 32., Darius Baciu 63., 75., Sebastian Baciu 76.), Perkő–Kovászna 3–2 (gsz.: Sinkler Herbert 49., 67., 76., illetve Alin Damian 36., 41.), Nagyajta–Zágon 1–7 (gsz.: Zsombori Zsolt 24., illetve Demeter István 29., Gál József 31., Sánta Tamás 35., 77., Papp Csaba 52., Pál Kristóf 67., Sánta Loránd 79.), Csernáton–Árkos 1–7 (gsz.: Pál Attila 45., illetve Tompa Csaba 7., 58., 61., 90., Pulugor Zsolt 26., Vârtosu Norbert 51., Akácsos Szilárd 67.), Bardoc szabadnapos volt.
A táblázat:
1. Barót 8 0 0 34–4 24
2. Bardoc 6 0 1 55–8 18
3. Árkos 6 0 1 25–9 18
4. Zágon 5 1 1 33–4 16
5. Kovászna 5 0 2 35–11 15
6. Perkő 5 0 2 21–10 15
7. Maksa 4 0 3 14–16 12
8. Csernáton 3 1 4 14–24 10
9. Papolc 3 1 4 18–32 10
10. Szitabodza 2 1 4 14–16 7
11. Uzon 2 1 5 8–43 7
12. Szentkatolna 2 0 6 7–37 6
13. Gelence 1 1 6 8–26 4
14. Nagyajta 1 0 6 8–22 3
15. Bodzaforduló 0 0 8 8–40 0
A kilencedik forduló programja: * október 19.: Maksa–Perkő (15 óra) * október 20.: Csernáton–Uzon (15 óra), Gelence–Barót, Papolc–Szentkatolna (15 óra), Bardoc–Szitabodza (15 óra), Kovászna–Nagyajta (15 óra), Zágon–Árkos (15 óra), Bodzaforduló szabadnapos. (miska)