A fejszecsapások ritmikusságához igazodva, hol erőteljes, egyenesen „ólomsúlyos” líraiságot, máskor meg játékos ritmusokat közvetítenek a szemlélőnek Elekes Károly Munkácsy Mihály-díjas festő-, grafikus- és szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja péntektől Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban látható Utóvéd álláspont című tárlatának alkotásai. Amint az a tárlatnyitón is elhangzott: a fegyverként és megélhetési eszközként egyaránt használt tárgynak, a fejszének mélyebb (történelmi, szakrális, népművészeti) minőségeit kutatva, az eszközt átlényegítve Elekes Károly a művészet mibenlétének, a művész munkájának alapvető kérdéseit boncolgatja.
Elekes Károly 2010-től folyamatosan jelen volt Gyergyószárhegyen az idén ötvenéves múltra visszatekintő művésztelepen, és bő egy évtizeden keresztül bontakoztatta ki tematikus gyűjteménnyé azt az alkotássorozatot, melynek több meghatározó darabja a Székely Nemzeti Múzeumban e hónap végéig megtekinthető. Amint azt Túros Eszter művészettörténész a tárlat megnyitásán is jelezte, Elekes Károly fejszés sorozata nem véletlenül került a nyolcadik kiadásánál tartó Székelyföldi Grafikai Biennálé kínálatába, hiszen az idei rendezvénysorozat kiindulópontja a fél évszázadnyi történetet ünneplő művésztelep volt, a kiállítási anyag pedig Elekes Károlynak e közegben eltöltött időszakát idézi.
A sorozat Gyergyószárhegyen készült, az 1658-as tatárjáráskor itt lezajlott történések ihlették. A sorozatindító 2010-ben készült, a kiállításon fényképen látható alkotása a művész utóvéd álláspontként megfogalmazott – az avantgárd fogalmának ironikus ellentéteként értelmezett – viszonyulásának jelképpé szublimálása – fedte fel Túros Eszter, emlékeztetve: Elekes Károly ezen művészi attitűdje jóval korábbra visszavezethető.
Az avantgárd művészeti gyakorlataiba alaposan alámerülve, a világ galériáiban, múzeumaiban őrzött remekművekkel telítődve Elekes a 2000-es évek elején egyre fokozódó szkepticizmussal fordult a művészet és a művészeti „túltermelés” felé, aminek eredményeként múzeumokban, raktárakban vagyunk kénytelenek tárolni a Stanislav Lem által egyenesen „intellektuális szemétnek” nevezett többletet. Fokozatosan lemondva újabb művek alkotásáról, 2003-ban kezdte az úgynevezett Tuning sorozatát, amelyet máig folytat. Ennek lényege, hogy ócskapiacokon vásárol rossz állapotban lévő festményeket, műkedvelő vagy dilettáns, ritkán értékesebb művészektől, majd restaurálva, újrafelhasználva kortárs művészeti diskurzusba helyezi azokat.
Elekes az újítás helyett a gyökerekhez, a múlthoz, a népművészethez, a közös és egyéni emlékezet tárgyaihoz való viszonyulást helyezi előtérbe. A fejszés sorozat is e megközelítésből indul ki: a fegyverként és megélhetési eszközként egyaránt használt tárgynak különböző kultúrtörténeti rétegeit fedi fel. Talált vagy maga alkotta, acélból, ólomból, fából készült fejszéit kiemeli eredeti rendeltetésükből, felmutatja azok eszköz-mivoltán túlmenő, a siménfalvi gyerekkorból, a gyergyószárhegyi alkotótábor tapasztalataiból ismerős vagy ősidőkbe vesző, tágabb történelmi összefüggésekben, illetve szakrális térként körvonalazódó minőségeiket. A tárlaton látható fejszéi kőbe, fába, fémbe ütve különböző alakzatokat formálnak: csillagformákba rendeződnek, zárványként tömörülnek, selyempárnába nehezednek, táncra perdülve, villámként, fába szorultan, kézhez simultan láthatóak, helyenként „nem oda illő” szimbólumokkal (szárhegyi motívumok), üzenetekkel fűszerezve. Az egyszerű szemlélő számára is kétségtelen: motívumaival nagy utat jár be, de mindvégig ugyanazt kutatja, éspedig a művészet mibenlétének, a művész munkájának alapvető kérdéseit. Alkotásai ugyanakkor széles, szabad teret biztosítanak a szemlélőnek az értelmezésre: az alkotói szándékon túli egyéni lírai, szakrális vagy éppenséggel konvencionális, profán üzenetek felismerésére. Külön említést érdemel, hogy önmagukban egyszerű, már-már jellegtelen tárgyak átlényegítésének sokszínűsége, ötletessége önmagában is megtekintésre érdemessé teszi a kiállítást.
