Sepsiszentgyörgyön az unitárius templom tanácstermében megnyitott Pop-art kiállítás úgymond ,,amatőr művészét" Papp B. Mihálynak hívják, kézenfekvő tehát a címválasztás.
Kovács István unitárius lelkész, házigazda, aki már sok rangos író-olvasó találkozó és egyéb rendezvény megszervezésénél bábáskodott, aki helyet biztosított és biztosít most is a Parnasszus Irodalmi Kör tagjainak a kéthetenkénti megbeszélésekre, megnyitóbeszédében hangsúlyozta, nem szívesen használja az ,,amatőr" jelzőt, kifejezést vagy címkét. Ezzel én is egyetértek.
Hogy valaki mitől amatőr, és mitől művész, annak a taglalásába itt és most ne menjünk bele, mert mindannyian jól tudjuk, hogy semmilyen diploma sem tesz valakit művésszé, rangos, kimagasló teljesítményű alkotóvá, ha nincs ott benne az a kis parányi szikra, az a kis atomnyi valami, amit általában talentumnak, Isten adta tehetségnek nevezünk.
Döntse el tehát magában a tárlatlátogató, a befogadó, az olvasó vagy az, aki besorolások, kategorizálások, beskatulyázások nélkül nem tud meglenni, hogy Papp B. Mihály művészetét hová sorolja. Én csak bemutatni szeretném egypár sorban ennek a nem mindennapi embernek, alkotónak, költőnek az itt kiállított műveit, amelyek az alkotójukról, világszemléletéről, látásmódjáról, érzékenységéről, a dolgok, a tárgyak oly módú életre keltéséről, megelevenítéséről árulkodnak, amelyek által betekintést nyerhetünk világunk legrejtettebb, ugyanakkor legnyilvánvalóbb titkaiba, sokszor véresen, keservesen humoros összefüggéseibe.
És most hadd említsek meg párat a kiállított negyvenöt alkotásból. A terembe lépve azonnal a Bajnok ötlik szemünkbe, egy csaláncsuhába öltöztetett, óriásfejű műanyag baba, hátán roppant súlyú kereszttel, mezítelen lábacskáival pedig ,,göröngyös" úton lépked. Egy gyermek-krisztus, aki már zsenge korától hordozza, cipeli, mert cipelnie kell — a cipekedés alól a gyermek sem kivétel! — a maga keresztjét.
A Repedt tégla vagy inkább tört tégla nemzetiszín szalaggal lazán összekötve utal a hírhedt anyaországi NEM-szavazatra!
Az egérfogóba bevonuló egerekről mondanom sem kell, hogy mi vagyunk, emberek, a potenciális vásárlók, becsaphatók és mindent felfalók, kik nem vesszük észre, hogy a globalizáció nagy-nagy húsdarálójába masírozunk be önként, és szecskáltatjuk fel önmagunkat.
Az Evolució a fejlődés roppant szellemes ábrázolása a bunkótól a bunkófonig, egy hatalmas ősi fegyver a közönséges bunkó ,,nyelére" szerelt mobiltelefonnal. A szellemesebbnél szellemesebb, ötletesebbnél ötletesebb, humoros ábrázolások egész sorát sorolhatnám.
Még megemlíteném az Átlátszhatóság című alkotást, ami nem más, mint egy üvegvécé, átlátszó berendezéseivel, utalva átvilágító bizottságaink munkájára. Vagy a Reform címűt, Románia térképén elhelyezett kék színű, használt borotvákkal, köztük egyetlen ,,fekete báránnyal", egy sárga borotvával, amely ellenkező irányba — és talán a nyelével! — borotvál, illetve reformál.
Szellemes a Miss World című alkotás, ,,aki" nem más, mint egy közönséges konyhai tatárka-seprű. De ott van A nyomor álma is, egy alvó kis rongybaba a mindennapi kenyerünkbe bugyolálva.
És ha már a kenyérnél tartunk, akkor feltétlenül meg kell még említenem a Luxuscikk című munkát, amely üres Havannaszivar-dobozba elhelyezett karaj kenyérrel mondja el a mondanivalóját, történetesen azt, hogy a mindennapi betevő falatunk, a kenyerünk is lassan, de biztosan luxuscikké avanzsál — legalábbis a nagy többség, a kisnyugdíjasok számára —, és csak azok engedhetik meg maguknak, akik a Havanna-szivarokat is...
