Egy művészegyüttes nemzetközi turnén, fesztiválon való részvétele — a minőségen túl — ma elsősorban pénz kérdése. Na meg kapcsolatoké. Az idén fennállásának 35. évfordulóját ünneplő sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus a pénzen kívül mindennel rendelkezik ahhoz, hogy egy fesztiválmeghívásnak eleget tegyen. S ha — intézményi, illetve magántámogatások mellett — az énekeseknek is zsebbe kell nyúlniuk, az már nem újdonság, így igent lehetett mondani a Róma környékén és az örök városban tartott I Castelli Incantati Fesztivál szervezőinek...
Fesztivál a változatosság jegyében
Amint címe is utal rá, a ,,kastélyok megéneklése" érdekében avatott környezetre, na meg változatos programra van szükség. Mindkettő adott volt, hiszen a Rómától dél-délkeletre fekvő vulkanikus hegyvidék nem csak borairól, hanem gazdag rómaiak kastélyairól is híres. Az olasz Szent Anna-tavak vidékére (az Albano- és a Nemi-tó, a mi természeti gyöngyszemünkhöz hasonlóan kihúnyt vulkánok kráterében képződött, igaz, egyikük mintegy háromszorosa a Csomád gyöngyének) nemcsak a gazdagok, hanem a katolikus egyház feje is visszavonul nyári rezidenciájára. Ilyen környezetben, Nemiben, Castel Gandolfóban,
Frascattiban, Genzanóban, szabadtéren felállított színpadokon, a színes zenei kavalkád, a nem kevesebb mint tizenegy országból érkező huszonhat együttes népdalfeldolgozásaiból összeállt előadások jelentették a fő turisztikai attrakciót. Oroszországtól Olaszországig, Grúziától Portugáliáig felnőtt és gyermek együttesek jobbára díszes népviseltben léptek színpadra. A Vox Humanának itt is ,,szerencséje" volt, hiszen egyszerre két nép temperamentumát, alkotó géniuszát mutathatta be, a magyar és a román népdalfeldolgozások gazdag tárházából válogatva. A római Teatro Quirino-ban tartott gálaesten (ez egyébként az olasz egyesítés után épített első színháza a fővárosnak) aztán némely együttes — köztük a Vox Humana is — európai szintű tudását is megcsillogtathatta.
A fesztivál egyébként jó alkalmat teremtett az ismerkedésre, a ,,voxosok" a szegedi Bartók Béla női karral, na meg a dél-tiroli találkozást is felemlegető tiszaújvárosiakkal találkozhattak.
Turné öt helyszínnel
Amint az immár évtizedek óta dívik a Vox Humanánál, a fesztiválszereplést koncertturné előzi meg és követi. A római úton összesen öt szervezett koncertet tartott az együttes, legtöbb helyen szó szerint visszhangos sikert aratva. Például az olaszos temperamentumot még a zsúfolásig megtelt templomban sem leplező Salzanoban, ahol egy-egy kórusmű után még a bravózás, éljenzés sem maradt el. A Velence melletti településre régi ismerősünk, Dorina Romcato és férje, Mario révén hívtak meg, s ha meleg fogadtatásra vágytunk, itt — minden vonatkozásban — megkaptuk. A koncert után a helyi nyugdíjasklub által szervezett vacsorán még az a ,,szégyen" is érte a társaságot, hogy a menüt nem tudtuk végig enni és inni.
De — ha jellegében más is volt a fogadtatás — nem volt kevésbé visszhangos a Ptujiban, Szlovénia eme rendkívül otthonos és hangulatos kisvárosában tartott koncert sem, ahová Antoni Hlavnik és a tolmács szerepét is felvállaló lendvai Kerék Karola révén jutottunk el.
Szlovéniában egyébként először koncertezett a Vox Humana, s ha valami megmarad a Ferences-rend által fenntartott, a gótikát és a modern építészetet szervesen ötvöző templomban tartott koncertből, az a(z olaszhoz képest) visszafogott lelkesedés, amivel a sokadik meglepetés-ráadást kérte a közönség.
A magyar közegben, legyen az a nagyváradi Szent László-székesegyház, a szombathelyi református gyülekezet temploma, vagy éppen Novákfalva (a Szombathely környéki, újonnan épített turistafaluban egy szelet magyar történelemmel is találkozhattunk), az otthonosságra már rá sem kellett hangolódni: régi és új ismerősök úgy fogadtak, mintha nem is tátongana közöttünk több száz kilométeres távolság. Nagyváradon Köllő Éva volt kórustársunk, az őrségben pedig Gáspár Dóra szervezésében a művészi élményen túl a találkozások közös öröme is feledtette az oda-vissza út fáradalmait.
A történelem és kultúra levegője
A hosszú út, a közel ötezer kilométer csakis az egymásra találás és a gazdag élmények keretében válhat felejthetetlenné. S mi lenne érdekesebb — ha már nemcsak minden út, hanem a miénk is Rómába vezet —, mint az örök város történelmi levegőjébe szippantani. A koncertekkel tűzdelt három nap ugyanis aligha adott lehetőséget tüzetesebb látogatásokra, ám az évezredek távlatába mutató kultúrkincsek — bár hangulatukban — így is feltárták rendkívüli gazdagságukat. Elég, ha a Colosseum oválisában sétálunk, és elképzeljük a több mint kétezer évvel ezelőtti viadalokat (kétezer év múlva — lehet — mondjuk, a Real Madrid stadionjának romjai vonzzák a turistákat — jegyeztük meg kissé epésen), a Forum Romanum köveire ülve szédít a római kor hangulata, a Pantheon óriási kupolája alatt, a tetőnyíláson beráramló fényözönbe révedünk, a Novale-téren vagy éppen a híres Trevinél megcsodáljuk Bellini szökőkútjait (szökőkútból egyébként majdminden utcasarkon van egy-egy művészi példány), vagy valamelyik, a szűk utcák házainak takarásából hirtelen felbukkanó templomban csodáljuk meg a szinte számbavehetetlenül sok híres művész valamelyik alkotását: a művészettörténet leghíresebb szobrait, képeit. S akkor még nem beszéltünk a Vatikánról, amely kincseit ugyan nehezen, akár félnapos várakozás után (netán előjegyzéssel, de hát ki tudott ilyent kérni), de megmutatja. A rohanó látogatónak, mint amilyen mi voltunk, a múzeum a híres Sixtusi-kápolnával elérhetetlen ennyi idő alatt, ám a Szent Péter tér monumentális dimenzióival, na meg a világ legnagyobb katedrálisa egy rövid óra alatt is lenyűgözi a rajta- és bennejárót: hatalmas méreteivel, az arányok finom összehangolása, a műalkotások sokszínű, mégis egységet árasztó tömkelege révén nem nyomaszt, hanem elbűvöl...
Róma persze a turistáktól, na meg a járművektől zsúfolt, piszkos város képét is hozta, ahol majdminden nevezetességből pénzt csinál a vendégfogadó, mi több, a városban sem lehet autóbusszal csak úgy, ingyen furikázni. S a biztonság is, enyhén szólva, kivetnivalót hagy maga után, ezt — mert magára hagyott buszunkat avatatlan kezek megdézsmálták — saját bőrünkön is meg kellett tapasztalnunk (rövid idő alatt minden elektronikai cikket kirámoltak az utastérből).
Élmények a hegytől a tengerig
Az örök város mellett azonban Olaszország, általában a mediterrán bővelkedik művészeti és természeti látnivalókban egyaránt. Ravenna, Firenze, Pisa, San Marino, Rimini, Abbázia, Posztojna — a nevek egyszerű felsorolása is elég ahhoz, hogy a látnivalók sokszínűségét érzékeltessük. Hiszen Ravennában a bizánci mozaikművészet legjavában gyönyörködhetünk (egyébként az egykori birodalom fővárosa, ma alig 90 000-es város, egy történelmi ékszer), Firenzében, a reneszánsz műkincsek eme kifogyhatatlan tárházában a monumentalizmus nyűgözött le (sajnos, a korai kapuzárások miatt a belső terek látványa elmaradt), Pisában a zöld pázsitból kinövő fehérmárvány-együttes különlegessége babonázott meg, San Marinóban, a legrégebbi köztársaság ,,ékszer"-hangulata, na meg a hegy tetejéről kitáruló látvány, az Apenninek gyönyörködtették a szemet-lelket egyaránt. S bizonyára felejthetetlen marad az Apennineken való átkelés. A Monte Corno közel háromezer méteres csúcsa, amelyet ma már alagutak és viaduktok százai segítségével lehet ,,meghágni", vagy az Adria, amely ugyan nem mutatta meg azúrkék csillogását — valahogy mindig borús idő fogadott —, langyosságát annál inkább élvezhettük, amikor Rimini és Abbázia partjainál fürdőzhettünk. A lóerők ínyencei pedig életre szóló élménnyel gazdagodtak, amikor a ,,Ferrari-település" (civil nevén Maranello) híres autómúzeumában szembesülhettek a sebességlovagok eszköztárának fél évszázados történetével.
Az ember alkotta (mű)értékek eme sokaságára a ,,koronát" Európa egyik legnagyobb barlangrendszere, a Posztojnai cseppkőbarlang csodái tették fel.
Mintha időutazásunkat — a művészi alkotások földi paradicsomán át — több millió évvel hosszabbítottuk volna meg...
