Valósággal ránőtt az emberek fülére a mobiltelefon, bárhova mész, utcán és üzletben, zebrán és járdán, kocsiban vagy azon kívül, mindenütt befelé figyelő, furcsán grimaszkodó, maguk elé beszélő embereket látni. ,,Utánam jön a hívás, akár ágyban, akár ágy alatt" — méltatlankodik jópofáskodva egy ismerős.
A legváratlanabb helyzetekben szólal meg a táskába, zsebbe rejtett, övre erősített vagy nyakba akasztott maroktelefon: a templomi prédikáció vagy a színházi előadás közben, belecsenget a bírósági tárgyalás menetébe, vagy megszakít bármilyen párbeszédet. És akkor elnézést kell kérni a partnertől, vagy ijedten kapkodni és kikapcsolni, mert maga a szentségtörés, ami történt — még ha nem istenházában következett is be a dolog, hanem az orvosi vizsgálatot szakította félbe például. Alkalmatlan mindenütt, ahol figyelmet von el arról, amire pedig figyelmet kell fordítani, mert ha nem, elüt az autó, megharagszik a partner, megszakad a logikai érvelés, vagy orra buksz, mert nem néztél a lábad elé, hanem a zsebedben kotorásztál a követelődző masina után, vagy a válaszra koncentráltál.
Ezért van az, hogy minden haszna és nélkülözhetetlensége mellett és ellenére én a mobilt nagy istencsapásnak tartom. Óriási dolog, hogy általa bárkit bármikor elérhetsz — de vajon nem ebben gyökerezik legfőbb hátránya is? Nem merénylet-e az egyéni szabadság, a magánszféra ellen az, ha azok is bárhol rád csöngethetnek, akikkel szívesebben nem érintkeznél adott helyzetekben és alkalmakkor? Az ember ugyan bebiztosíthatja magát a nemkívánatos hívások ellen, nem muszáj kapcsolni, ha épp X.-et most nem kívánom meghallgatni, de nem biztos, hogy a megfelelő listára mindenkit betáplálhatsz, hogy a hívás elől kitérhetsz, és emiatt számtalan zaklatás érhet. A zaklatás szabadsága az a hihetetlen hátulütő, melyet a mobil magával hozott, s hogy az ember nem maradhat magára, ha éppen arra áhítozik, nos, ez a hátrány, melyet ellensúlyozni ezer kijelző vagy biztosítógomb sem lehet elég.
Ahhoz ugyanis ki kell kapcsolni a készüléket — de akkor ismét baj van. Mert vajon nem maradunk le valami fontosról, sőt, életbe vágóról, s nem fogjuk-e egész életünkben sajnálni azt a mozdulatot, amivel kizártuk a külvilágot, illetve azt a hálózatot, mely íme, jóvátehetetlenül ránk fonódik, beszövi minden percünket és minden porcikánkat?
Szóval, maga a stressz legfőbb forrása az életemben a mobil, nem csoda, hogy önkéntelenül is gyakran otthon felejtem. Jóleső érzés szabadulni a tehertől. Maga a fellélegzés.
Csak aztán ne emésztene folyton az aggodalom, ha eszembe jut: vajon ki hívott közben, és miért — hogy az ,,ürdüng" vinné el!
