Ki hogy él, úgy rajzol, követi vonalát,

de hirtelen más dolga akadva, egy kis elmúlás,

egyszer mégis elejti, odahagyja egy pillanatra,

hogy felvehesse majd a félve vágyott,

a legfehérebb semmiben.

No, persze, a lapszél, a méret,

a perem, mely országhatárként

a képet lezárja — — — — — — — — Ez.

És már csak a koszos munkaasztalt

szántja a toll, vagy mi másnak hívják

a halált és a mennyeket felétek?

Mit szólna most Szisz,

a képeden mord alak,

a sajgó mókaberci,

hogy egyből utolérted?

Ő tudja a hely nevét?

Kacagtok-e ott rajtunk?

Ne féljetek. Átjutottatok,

nekünk még maradt félnivalónk.