A művészettörténet tudománya mindig is kategorizálni volt kénytelen. Ez a hajlam vagy kényszer a századvégen nehézzé vált. A posztmodern, a transzavantgárd fogalmak csak körülményesen értelmezhetőek; mindenesetre korábbi érzések, hangulatok, irányzatok újraértelmezéséről van szó. Van azonban egy másik vonal: a tradícióra támaszkodó, a stílusdivatoktól független, személyes, belső érzelemre ,,hivatkozó" erős, morális töltésű piktúra, grafika, plasztika, mely nem vesz tudomást az éppen aktuális és favorizált irányzatokról, hanem saját törvényei szerint építkezik.
Plugor Sándor életműve ilyen. Noha helye nem is a magyar, hanem az európai grafika, festészet tartományaiba helyezhető, a Feketeügy és az Olt találkozásánál fekvő parányi falu, Kökös ízei, gyötrelmei, megpróbáltatásai ott lebegnek a művek mögött, csak a beavatottak által láthatóan, a fogékony szemlélő által érezhetően. Plugor főműfaja a grafika, pontosabban a rajz. Még akkor is, ha rézkarcai is nagyon fontosak, melyek lényegileg nem különböznek a tusrajzoktól, hiszen itt és ott is a test szeretetének hangsúlyozásáról van szó. Természetesen, a technika diktál: a nyomatokon a fekete alapról szinte kivilágítanak a figurák, akik kicsit keményebbek, zordabbak, mint az elegánsan feltett tusrajzokon, ahol engedékenyebbek, puhábbak ugyanazok az alakok.
Plugor szívesen illusztrált. Illusztrációi azonban nem szokványosak. Az illusztráció eleve másodlagos műfaj. Az illusztrátor általában értelmezi az irodalmi szöveget: vizuálisan magyarázza a verbális mondanivalót. Plugor illusztrációi önálló művek. Vonzódása az irodalomhoz régi keletű (maga is írt elgondolkodtatóan szép szövegeket). A kihűlő rajzasztalon ma is ott vannak Illyés Gyula, Juhász Ferenc kedves levelei. Szoros barátság kötötte a tragikus sorsú Szilágyi Domokoshoz.
A mester pályakezdése óta nagy empátiával rajzolgatta a kökösi öregeket, elsősorban idős szüleit. Ezek a munkák krokinak indultak, s önálló művekké nemesedtek. Itt (a hatvanas években járunk) a vonal drámai eleganciájáról van szó. Később tér át (a nyolcvanas években) a test szerkezetét hangsúlyozó firka- vagy drótvázszerű formálásra. Gyaníthatjuk, hogy inspirálhatták Szalay Lajos hasonló ,,gondolatmenetű" rajzai, akivel 1977-ben New Yorkban találkozott. Az idős mester munkái megrendítették és megerősítették egyszerre. Ma már az időből visszanézve a két művész munkáit egyenrangúnak érezzük.
Az alla prima rajzok mellett fontosak Plugor rézkarcai (fémkarcai) is, ahol az időigényes technika fegyelmez, nagyobb türelmet igényel. A fekete alapból elővillanó figurák picit komorabbak, drámaibbak. A téma azonban ugyanaz: az esendőségében is nagyszerű ember. Plugor életművének jelentős szeletét adja festészete. Grafikáiban is fontosak állatábrázolásai, piktúrájában (néhány önarcképet leszámítva) azonban kitüntetett szerepkörökbe kerülnek az állatok, elsőképpen a lovak, és nemcsak a Pegazus, hanem a paraszti élet társai, az igavonó, emberszerű állatok, hiszen sorsuk közös az emberrel. Plugor Sándor lovai szenvednek. Formailag is, festői megoldásban is igen közel állnak a Picasso Guernicájának központi figuráját adó ló alakjához.
A mester művészetét a dráma szintézise adja. Különös, egyedi és magasrendű oeuvre-öt teremtett. Feketeügy-ország (az Ő szóhasználata) általa vált Európává. Folyói nyugat felé folynak. Papírhajói nem ismerik a határokat.
Üzenete megérkezett.
