A kolozsvári Polis Könyvkiadó jóvoltából, Benkő Levente és Papp Annamária szerkesztésében megjelent kötet ismertetésének hírére zsúfolásig megtelt a kultúra hajlékának tágas terme. Az immár 85. életévét taposó szerzővel apai ágon rokonságban lévő Kelemen Tibor József által moderált rendezvényt Bedő Gábor, Puskás Attila és Török József volt politikai foglyok is megtisztelték jelenlétükkel.

„A jó Isten hozta mindannyiukat!” – üdvözölte a közönséget a múltból felzsongó emlékek és hatalmas érdeklődés hatására könnyeivel küszködő Kelemen Csongor, majd így folytatta: „Számomra óriási dolog, hogy ilyen sokan eljöttek a könyvem bemutatójára, köszönet érte! Úgy olvassák és úgy tanulmányozzák, hogy minden betűje és minden sora egy-egy igazság. És ezt megpróbáltam oly módon leírni, hogy az hiteles, hogy az szép, hogy az természetes legyen.”

Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetsége Kovászna megyei szervezetének elnöke rövid felszólalásában rámutatott: amint ennek a kötetnek a megjelenése is bizonyítja, ’56 lángja ma is bennünk lobog, így hát nem volt hiábavaló az áldozat. Saját tapasztalatából tudja, hogy bizonyos dolgokról nem könnyű beszélni, írni. Egyrészt, mert ezzel jelenleg is sajgó sebeket tépnek fel újra, másrészt az átélt borzalmak mértéke a mai kor szülötte számára hihetetlennek tűnik. Ennek ellenére az egykori üldözötteknek kötelességük mindezt a nyilvánosság elé tárni, hogy példájukkal vállalásra és kiállásra ösztönözzék őket. Csak így kerülhető el, hogy a velük elkövetett rémtettek többé soha elő ne fordulhassanak.

A politikai elítéltekbe az elmúlt rendszerben annyira beleverték a félszt, hogy az édesapja „soha, soha nem mesélt sem börtönről, sem szekuról, sem társakról”. Még a változást követően is évek teltek el, amíg egy karácsony alkalmából végre engedett az unszolásnak és belefogott, majd tömören papírra vetette a megpróbáltatásai krónikáját. Így született meg ez a könyv, amelynek legnagyobb érdeme az olykor metsző lelki fájdalommal járó őszinteség – derült ki a szerző fia, Kelemen Szabolcs szentegyházi unitárius lelkész hozzászólásából.

Az elkövetkezőkben Benkő Levente történésztől megtudhattuk, hogy a kommunista diktatúrában bizonyos dolgokról nem volt szabad beszélni. Többek között a II. világháború utáni időszakban a hatóságok részéről az erdélyi szászok és magyarok ellen elkövetett égbekiáltó igazságtalanságokról, a Securitatén lezajlott kihallgatásokról vagy a börtönévek alatt elszenvedett bántalmazásokról és megalázásokról sem. A volt politikai meghurcoltakkal és foglyokkal a szabadulásuk előtt alá is íratták, hogy ezeket soha, senki előtt nem fogják felfedni, ezen kötelezettség megszegése újabb megtorlással járt volna. A megszólalás ideje csak a kommunizmus 1989-es bukása után érkezett el. Ekkor indultak el magnóval a kézben elsősorban az újságírók és elkezdték gyűjtögetni a frontokat, munkatáborokat és kommunista börtönöket megjártak visszaemlékezéseit. Voltak továbbá, akik tollat ragadtak és maguk írták meg szenvedéseik krónikáját. Ebből a mai napig tartó folyamatból kerekedik ki az egykori történéseket rögzítő tényirodalom, amelyet a Sepsiszentgyörgyön most bemutatott kötet is gazdagít. Benkő véleménye szerint a tényirodalomnak fontos és nélkülözhetetlen szerepe van az igazság felgöngyölítésében, hiszen a levéltárakban fellelhető anyagot a diktatúrák éveiben nem a valóságnak megfelelően, hanem a hatalom elvárása szerint rögzítették, így a hivatalos feljegyzések rengeteg csúsztatást és ferdítést tartalmaznak.

A Jóisten is úgy akarta, hogy ez a könyv megjelenjen, hiszen anyagi fedezet nélkül fogtak neki a szerkesztésének, de amire befejezték, egy példás összefogás eredményeként a szükséges anyagi fedezet is rendelkezésünkre állt. Így sikerült az ’56-os baróti megemlékezés alkalmából már bemutatni – árulta el Papp Annamária, aki a szerző kálváriáját is a hallgatóság elé tárta.

Kelemen Csongor alig volt 19 éves, amikor elsőéves kolozsvári teológushallgatóként édesapjával, Kelemen Imre unitárius lelkésszel együtt a hírhedt román kommunista politikai rendőrség látókörébe került. Az apát 1958 szeptemberében, a fiát 1959 januárjában tartóztatták le általuk soha el nem követett politikai bűnökért, aztán hadbíróság elé állították és elítélték. Előbbinek társadalmi rend elleni szervezkedés, utóbbinak ezen bűncselekmény jelentésének elmulasztása okán sóztak 15 esztendő börtönt a nyakába. Rabságuk éveiben a marosvásárhelyi és szamosújvári fegyházban, valamint Salcia, Stoenești és Grădina kényszermunkatelepein sínylődtek. Szamosújvárról szabadultak a Nyugat nyomására kibocsátott közkegyelmi rendelet nyomán 1964 júliusában. Az előzőleg Oklándon szolgáló lelkész édesapa a történtek után csak Lupényben tevékenykedhetett.

Megbélyegzett ember lévén Kelemen Csongor nem folytathatta a teológiai tanulmányait, ezért kénytelen volt más szakma után nézni, de soha nem adta fel. Egy új közösség, a csíkszeredai unitárius egyházközség építésén fáradozott – eredményesen.

Könyvbe sűrített életútját és hozzáállását, az első oldalon található sorai tükrözik „Születtem. / Éltem. / Hittem. / Túléltem. / Reménykedtem. / Ma is megélem.”