Női kézilabda, Európa-bajnokságHét góllal nyerték a csoportrangadót

2024. december 2., hétfő, Sport

A magyar női kézilabda-válogatott szombaton remek teljesítményt nyújtva 32–25-re diadalmaskodott Svédország felett Debrecenben a magyar–osztrák–svájci közös rendezésű Európa-bajnokság csoportkörének második fordulójában. Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese csütörtökön 30–24-re győzött Törökország ellen, ma 19 órától pedig Észak-Macedónia ellen lép pályára.

  • Szemerey Zsófi 46 százalékos hatékonysággal védett Svédország ellen. Fotó: Magyar Kézilabda-szövetség
    Szemerey Zsófi 46 százalékos hatékonysággal védett Svédország ellen. Fotó: Magyar Kézilabda-szövetség

A találatok sorát a skandinávok nyitották, először két perc elteltével, Klujber Katrin szemfüles labdaszerzésénél és góljánál robbant hangorkán a lelátón, a válogatott és a publikum is feltüzelve kezdett neki a fontos összecsapásnak. A maroknyi svéd szurkolótábor hangját elnyomta az ötezer magyar drukker folyamatos buzdítása, az olimpiai hatodik helyezett csapat pedig az első három magyar gólt szerző Klujber vezérletével határozottan és jól kézilabdázott, így a 11. percben 7–3-ra vezetett úgy, hogy rövid időn belül kétszer is a kapufáról jött ki hazai kísérlet. Előbb Johanna Bundsen, majd Böde-Bíró Blanka is hétméterest hárított, a magyar kapuba az első félidő hajrájában érkezett Szemerey Zsófi. Noha egy találatra felzárkózott Svédország (13–12), a szünetig visszaállította háromgólos előnyét a magyar alakulat.

Négy perc telt el a fordulást követően, amikor 19–14 állt az eredményjelző táblán, a Főnix Arénában pedig zúgott a „Hajrá, magyarok!”. A mérkőzés kétharmadánál 23–16 volt Golovin Vlagyimir együttesének előnye, Klujber mellett Kuczora Csenge, Győri-Lukács Viktória, Simon Petra és Szemerey is kiemelkedően teljesített. Az utolsó negyedóra megkezdésekor már 25–17-re vezetett a magyar csapat, lendületét a svéd időkérés sem tudta megtörni: az utolsó tíz percre fordulva rászámolt a közönség a kilenc percig gólképtelen skandinávokra (30–20). A legnagyobb különbség 12 találat volt, és bár ebből faragott a svéd gárda, a jelentős magyar diadalt semmi nem veszélyeztette. Sikerével nagyot lépett a csoportelsőség felé a magyar válogatott, amely várhatóan fontos két pontot visz tovább a középdöntőbe.

Eredmények: * A-csoport: Magyarország–Törökország 30–24, Svédország–Magyarország 25–32. A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont, 2. Svédország 2, 3. Törökország 1, 4. Észak-Macedónia 1. * B-csoport: Románia–Csehország 29–28, Montenegró–Románia 27–25. A csoport állása: 1. Montenegró 4 pont, 2. Csehország 2, 3. Románia 2, 4. Szerbia 0.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 410
szavazógép
2024-12-02: Sport - Tibodi Ferenc:

Kettős győzelemmel jutottak tovább (Női kosárlabda, Román Kupa)

A nyolcszoros győztes Sepsi-SIC könnyedén bejutott a női kosárlabda Román Kupa négyes döntőjébe, miután a Zoran Mikes edzette zöld-fehér mezes lányok az elmúlt hétvégén – nagyon kevés néző előtt – két sima győzelemmel abszolválták az Alexandria elleni negyeddöntőt. A háromszéki lányok szombaton 97–43, míg vasárnap 104–38 arányban múlták felül Teleorman megyei ellenfelüket.
2024-12-02: Közélet - Bodor János:

Csodavárás hittel, reménnyel (Kovászna)

Az adventi várakozás első, a hitet jelképző gyertyája szombat este számos hagyománytisztelő jelenlétében gyúlt fel Kovásznán a Városi Művelődési Ház előtt elhelyezett adventi koszorún. Az esemény ünnepi szónoka Czilli Aranka író, költő volt, áldást mondott Barticel-Kiss Eszter Orsolya csomakőrösi lelkipásztor.