Mózes László
Vasárnap újra szavazok. Idén negyedik alkalommal, ám most nagyobb az aggodalom bennem, mint az elmúlt két évtizedben bármikor. Hasonlót 2000 decemberében tapasztaltam, amikor szintén úgy éreztem, írásaim mellett – öt éve dolgoztam a Háromszék napilapnál – annyit tehetek a hírhedt magyargyűlölő, Corneliu Vadim Tudor megfékezésére, hogy ellene szavazok.
Akkor Ion Iliescu közel 67 százalékkal, mintegy 6,67 millió szavazattal nyerte meg az elnökválasztásokat, milliók érezték, lángra lobbanhat az ingatag társadalmi-politikai építmény, tüzet kell oltani. Aztán 2004-ben Románia NATO-taggá vált, majd 2007-ben az EU-hoz is csatlakozott. Ám ezt megelőzően nehéz idők jártak – 2000-ben is, illetve a kilencvenes évek második felében –, a mostaninál jóval zaklatottabb esztendők. Mindezek ellenére sem az akkori politikai vezetés, sem a társadalom nagy többsége nem kérdőjelezte meg a nyugati, európai és észak-atlanti politikai irányvonalat.
Akkor, 2000 decemberében harmincéves voltam, kétesztendős lányomra, jövőjére, jövőnkre tekintettem, és számos fenntartásom ellenére szavaztam; lelkiismeret-furdalást emiatt soha nem éreztem. Huszonnégy év múltán most hasonló lépésre készülök. Gyermekeimre, gyermekeinkre nézek, és újra félelmet érzek: nem csak a magyarellenesség veszélye lebeg előttem, előttünk, hanem a Vadim-féle vadságnál jóval veszélyesebb miszticizmus, spiritiszta, álságos kijelentések halmaza, hazug ígéretek, melyek tudatlanok tömegét téveszthetik meg. Mindez határozottan visszautasítandó, és erre egyetlen lehetőség kínálkozik: a szavazatok ereje. Más lehetőség nincs. Ezért az államfőválasztás második fordulójában elutasítom a keleti diktatúrát és a vasgárdista, fasisztoid miszticizmust. Elena Lasconira szavazok. Eközben tudom, adottak a fenntartások is. És igen, lehet vitatkozni, lehet kifogásokat találni. De most mindez a sötétség irányába vezet és a sötétséget választók táborát erősíti. Nem tudok azonosulni velük: szavazatommal elutasítom őket is.
Nézem a telefonjaikon ücsörgő, cseperedő tizenévesek táborát. Nézem őket, és arra gondolok, számtalan helyzeti előnyük ellenére talán nehezebb nekik, mint az 1989 előttieknek, avagy a kilencvenes, kétezres évek tizenéveseinek. Mert hamis, felszínes üzenetekkel, a látszattal könnyen megvezethetők. Sebezhetők. És velük együtt sebezhető az egész ország, a mi országunk is. Ahol nem hazátlanokként, megtűrtekként, hanem tartással és méltósággal kívánunk élni. De most újra ég a ház, tüzet kell oltani. Most nincs idő magyarázkodni, a tűz okát keresgélni, hiszen pillanatok alatt leéghet minden.
Szavazás Sepsiszentgyörgyön. Fotó: Albert Levente
