Corneliu Zelea Codreanu

A legionárius mozgalom megalapítója, szellemi atyja és első vezetője – hívei ajkán „Căpitanul” (a kapitány) – 1899. szeptember 13-án született a Vaslui megyei Huși városában. 1923-ban, jászvásári egyetemista korában mentorával, Alexandru Constantin Cuza professzorral, szélsőjobboldali, antiszemita politikussal közösen megalapította a Keresztény Nemzeti Védelmi Liga nevű antidemokratikus és antiszemita pártot. 1924-ben egy bírósági tárgyaláson lelőtte Constantin Manciu rendőrfőkapitányt, de azzal az indokkal, hogy önvédelemből cselekedett, felmentették. Később, belső nézeteltérések miatt kivált az említett mozgalomból, és Ion Moțával, Cor­neliu Georgescuval, Ilie Gârneațăval és Radu Mironovici-csal közösen 1927-ben megalapította a Mihály Arkangyal Légiója nevű szervezetet. Ennek elvi-ideológiai alapjait a nacionalista ortodoxia és az antiszemitizmus adta; nagyszabású kommunizmus- és zsidóellenes tüntetéseket szerveztek, látványos felvonulásaik során Codreanu az olasz fasiszta és német náci ideológiákat népszerűsítette, Romániát fasiszta állammá akarta alakítani.

1930 márciusában Codreanu megalakította a Vasgárdát, a Légió félkatonai ágát. A mozgalom tagjai zöld egyenruhát viseltek, vasgárdistáknak, legionáriusoknak vagy zöldingeseknek nevezték őket. A Vasgárda programja annyira erőszakosan fasiszta, antiszemita és nyugatellenes volt, hogy Ion Gheorghe Duca liberális miniszterelnök feloszlatta a mozgalmat és megtiltotta jelöltjeik választásokon való részvételét. Ducát három héttel később, 1933. december 29-én a sinaiai vasútállomáson három legionárius merénylő több pisztolylövéssel meggyilkolta. Codreanut ismét felmentették, mivel a bíróság úgy ítélte meg, hogy nem bűnös. A feloszlatott Vasgárda hivatalosan a Mindent a Hazáért Párt néven szerveződött újra, ám a köztudatban a Vasgárda megnevezés élt tovább. 1936-ban a legionárius mozgalmat és a „kapitányt” bíráló Mihai Stelescu újságírót kórházi ágyán 120 golyóval végezték ki, holttestét fejszékkel szétroncsolták.

A történészként ismert Nicolae Iorga volt miniszterelnökkel való összetűzése után Codreanut hatóság elleni erőszakért hat hónap börtönre, majd tíz év kényszermunkára ítélték. Szökés vádjával – de valójában II. Károly király parancsára – Codreanut és tizenhárom társát, akik részt vettek Duca és Stelescu meggyilkolásában, 1938. november 29-éről 30-ra virradó éjjel a jilavai börtönbe vezető úton kivégezték.

Codreanu utódja a Vasgárda és a legionárius mozgalom élén Horia Sima fasiszta politikus lett.

Az 1930 óta uralkodó II. Károly 1938. február 12-én felfüggesztette az alkotmányt és királyi diktatúrát vezetett be, szigorú cenzúrát alkalmazott, megerősítette a rendőrségi felügyeletet és a kisebbségek ellen is intézkedéseket foganatosított.

Ion Antonescu

Pitești-en született 1882. június 15-én. Katonai pályát járt be. 1934-ben tábornokká léptették elő, és a román hadsereg vezérkarának főnökévé nevezték ki.

1939-ben kitört a II. világháború. Armand Călinescu miniszterelnök szeptember 6-án kinyilvánította az ország semlegességét, mire szeptember 21-én a vasgárdisták megölték. A király továbbra is megpróbálta fenntartani a semleges állapotot, de végül rákényszerült a Hitlerrel való kiegyezésre. 1940 folyamán jelentős területi veszteségek érték az országot: vissza kellett adni a Szovjetuniónak Besszarábiát, Magyarországnak Észak-Erdélyt, illetve Bulgáriának Dél-Dobrudzsát. Az ország területének harmada ezzel elveszett, a hatalmas társadalmi felzúdulás közepette megrendült a király népszerűsége. II. Károly egy, a Vasgárda vezette felkelés elkerülése érdekében ismét felfüggesztette az alkotmányt, és 1940. szeptember 4-én Ion Antonescut nevezte ki miniszterelnöknek. Ő azonban hamarosan – maga mögött tudva a Vasgárda, néhány tiszt és Németország támogatását – követelte a király távozását és lemondását a trónörökös, Mihály javára. Horia Simával, a Vasgárda vezetőjével együtt megalakította a Nemzeti Legionárius Kormányt, aminek ő volt a vezére, „kondukátora”, Horia Sima pedig miniszterelnök-helyettesi tisztséget kapott. November 23-án Románia a tengelyhatalmak (Németország és Olaszország) oldalán csatlakozott a háborúhoz. Szigorú zsidó-, görög- és örményellenes intézkedéseket vezettek be. A zsidó tőke és vagyon erőszakos kisajátításának folyamatát a „románosítási bizottságok” hajtották végre, amelyeket legionáriusok irányítottak. Az erőszakhullám 1940. november 26-áról 27-ére virradó éjjel a jilavai mészárlásban csúcsosodott ki, ahol 64 politikai foglyot – javarészt II. Károly diktatúrájának hivatalnokait – gyilkoltak le a katonai börtönbe behatoló legionáriusok.

Antonescu feloszlatta a legionáriusok által ellenőrzött románosítási bizottságokat, menesztette a legionárius tábornokot, Constantin Petrovicescu belügyminisztert, és leváltotta az összes légionista prefektust és rendőrfőnököt. A vasgárdisták terrorista akciók sorozatával, rablásokkal, mészárlásokkal, pusztításokkal és gyújtogatásokkal reagáltak: intézményeket, zsinagógákat vettek célba, közméltóságokat, katonákat és zsidó vezetőket támadtak meg, vertek, gúnyoltak és öltek meg többek között a bukaresti pogrom során is. A bukaresti pogromban összesen mintegy 120 zsidót öltek meg, körülbelül 1300 épületet romboltak le. Antonescu felszámolta a Nemzeti Légionárius Kormányt, és katonai diktatúrát vezetett be, a kisebbségek elleni atrocitások azonban állami felügyelet alatt zavartalanul folytak tovább.

Meggyilkolt zsidók Jászvásáron. Fotó: Wikipédia

A jászvásári pogrom

Az 1941. június 27-e és 30-a közt lezajlott iași-i pogrom a romániai zsidóság történetének egyik legszörnyűbb eseménye volt. A zsidóság tervszerű megsemmisítését célzó akciót Ion Antonescu tábornok utasítására, a helyi hatóságok támogatásával és részvételével követték el Iași zsidó polgárai ellen. A román hatóságok által közölt adatok szerint három nap alatt 13 266 személyt – felnőttet, időst és gyereket – gyilkoltak meg a moldvai nagyváros utcáin.

Romániának a németek oldalán a háborúba való belépése (1941. június 22) előtt már érvényben volt számos antiszemita intézkedés, a zsidóság állami irányítással történő, tervszerű elpusztítása a hadműveletekkel egy időben, azokkal párhuzamosan zajlott. 1941. június 19-én Antonescu utasította Șteflea tábornokot, a hadsereg vezérkari főnökét, „hogy minden zsidót, kommunista ügynököt vagy szimpatizánst” „régiók szerint azonosítsanak”. A csendőrség főfelügyelője, Constantin (Piki) Vasiliu tábornok közölte a csendőrség altisztjeivel és tisztjeivel, hogy: „az első intézkedés, amelyet kötelességük végrehajtani, a terület megtisztítása lesz, ami alatt a következőket kell érteni: a vidéken élő összes zsidó helyben történő kiirtása; a városi területen élő zsidók gettókba zárása; minden gyanúsított letartóztatása... stb.” Az orhei-i csendőrlégió parancsnoka, Constantin Popoiu figyelmeztette csendőreit, hogy muszáj „kiirtani a zsidókat a pólyában lévő csecsemőtől a tehetetlen öregemberig, mindannyiukat, mert veszélyesek a román nemzetre”.

Románia háborúba való belépésének előestéjén Ion Antonescu államfő elrendelte a Szeret és Prut közötti falvakból minden 18 és 60 év közötti zsidó összegyűjtését és a Târgu Jiu-i fogolytáborba való átszállításukat. Június 22-én Iași-ban pogromra buzdító és a zsidókat a bolsevikokkal való kollaborálással vádoló plakátokat helyeztek ki. Pár nappal később, június 25-én a iași-i rendőrök végigjárták a házakat, és felszólították a keresztény lakosságot, hogy tegyenek kereszteket az ablakokba és a bejáratokba. Ugyancsak ezen a napon mintegy 110 zsidó munkaszolgálatossal a zsidó temetőben két tömegsír megásását végeztették el. Június 26-án a helyi sajtóban az addig is folyamatos antiszemita uszítást pogromra felszólító üzenetek váltották fel.

Mihai Antonescu miniszterelnök-helyettes a Belügyminisztériumban mondott 1941. július 3-i beszédében fejtette ki a kormány által korábban, 1941. június 17–18-án a zsidókkal kapcsolatban elfogadott terveket: „A legkedvezőbb és legszélesebb történelmi pillanatban vagyunk a teljes etnikai felszabadítás, a nemzeti tisztújítás és nemzetünk megtisztítása tekintetében, lehetőség van megszabadulni mindazoktól a nép lelkétől idegen elemektől, amelyek fagyöngyként nőttek ki, hogy elsötétítsék jövőjét. Hogy ezt a páratlan pillanatot ne szalasszuk el, kérlelhetetlennek kell lennünk.” Az Antonescu-kabinet miniszterelnök-helyettese és külügyminisztere július 8-án így szólt a miniszterekhez: „én a teljes besszarábiai és bukovinai zsidó elem kényszermigrációját támogatom, akiket át kell dobni a határon... Nem fognak kegyelmezni nekik. Ha kell, lőjetek géppisztollyal. Nem érdekel, ha barbárként vonulunk be a történelembe... Én vállalom a formális felelősséget, és azt mondom, hogy nincs törvény... Tehát nincsenek korlátok, teljes szabadsággal.”

1941. június 27-én, péntek délután, öt nappal Románia háborúba való belépése után Ion Antonescu telefonon utasította Constantin Lupu ezredest, hogy „tisztítsa meg Iaşi-t a zsidóktól”. Az akciót egy korábbi parancs részeként álcázta:

„Evakuáljanak minden 18 és 60 év közötti zsidót a Szeret és a Prut közötti területről”. Szintén június 27-én a Iași-i hadosztály román katonái több mint 400 zsidót öltek meg a Iași melletti Sculeni közelében, akiket azzal vádoltak, hogy „összejátszottak a bolsevik ellenséggel”. Miután a katonák az áldozatokat kirabolták, a nőket bántalmazták, a zsidókat tömegsír megásására kényszerítették, ahová később eltemették őket.

Június 28-án katona- és csendőrtisztek érkeztek a jászvásári rendőrkapitányságra, hogy levezényeljék az akciót. A rendőröket arra utasították, hogy ne avatkozzanak a hadsereg ügyeibe, bármi történjen is a városban.

A pogromban önkéntesen részt vettek a Iași-ban állomásozó német katonák közül többen is, az öldöklést végrehajtó tömeg zömét azonban a város román nemzetiségű lakói adták: szomszédok, az antiszemita mozgalmak szimpatizánsai, fiatalok, köztisztviselők, iparosok, munkások és értelmiségiek, mérnökök, üzletemberek, nyugdíjasok, nyugdíjas katonák és egészségügyi dolgozók. A nők pogromban való részvételének jelensége Iași-ban is megismétlődött, akárcsak a fél évvel korábbi bukaresti pogrom idején. Új jelenség volt Iași-ban, hogy nőkből és férfiakból álló bandák alakultak, hogy a katonákat és a rendőröket elvezessék a gazdag zsidók házaihoz, amelyeket aztán a román és német katonák, csendőrök és rendőrök oldalán fosztogattak. Nem minden lakos vett részt a pogromban, de a civilek együttműködése nélkül a várost (és lakóit) nem ismerő katonák és csendőrök nem tudták volna felkutatni az áldozatokat. A pogromban meggyilkoltak egy részét a iaşi-i zsidó temetőben már korábban megásott tömegsírokban temették el.

A mészárlást túlélő több ezer zsidót a vasútállomásra vitték, ahol megalázták, kirabolták és megverték, mielőtt lezárt tehervagonokba zsúfolták őket. A hermetikusan lezárt szerelvények a nyári melegben kis sebességgel araszoltak – néha oda-vissza irányban – különböző moldvai vasútállomások között: a mészárlást túlélőket a kiszáradás és a fulladás tizedelte tovább. Az első vonaton, amely Călărași irányába indult volna, 5000 zsidót zsúfoltak össze, 1011-en maradtak életben. További 2000–2700 zsidót Podu Iloaiei felé indítottak útnak, közülük 700-an maradtak életben. A vasútállomásokon senki sem közelíthette meg a szerelvényeket, hogy vizet adjon a haldoklóknak, kinyissa a vagonajtókat, hogy levegőhöz jussanak, eltávolítsa a holttesteket vagy bármilyen (orvosi vagy egyéb) segítséget nyújtson. A holttesteket kifosztották és az útvonal mentén különböző tömegsírokba temették el. A halálvonatok áldozatai közül 1200-at Podu Iloaiei melletti tömegsírokban találtak meg, de Târgu Frumosban, illetve a vasútvonalak mentén, más állomások közelében a mai napig kerülnek elő tömegsírok: a Iași melletti Popricani településen 2010-ben tártak fel egy többtucatnyi áldozat csontvázát rejtő tömegsírt.

A romániai holokausztot vizsgáló nemzetközi bizottság zárójelentése szerint a pogrom során 14 850 zsidót öltek meg.

Halálvonat a Târgu Frumos-i állomáson. Fotó: Wikipédia

Az odesszai mészárlás

Azt követően, hogy a román hadsereg – nagy veszteségek árán – megszállta a Dnyeszteren túli Odessza városát, 1941. október 22-én este öldöklés indult a polgári lakosság ellen, miután partizánok (vagy a szovjet reguláris hadsereg katonái) felrobbantották a városban kialakított román katonai parancsnokságot, ahol 16 román tiszt (köztük a város katonai parancsnoka, Ion Glogojanu tábornok), 46 katona és altiszt, több civil és 4 német tengerésztiszt halt meg. A román katonáknak nem sikerült elfogniuk az elkövetőket, ezért a helyi civil lakosságon álltak bosszút: még aznap éjjel 5000 polgári személyt, főként zsidókat gyilkoltak meg a városban.

Másnap Antonescu marsall arra utasította Iosif Iacobici tábornokot (aki vezérkari főnök és a román 4. hadsereg parancsnoka volt), hogy foganatosítson drasztikus büntetőintézkedéseket. Iacobici még aznap éjjel táviratilag értesítette Antonescu katonai kabinetjét, hogy „megkezdte az intézkedést”. Másnap, 1941. október 23-án a román katonaság újabb 19 000 zsidó civilt – köztük nőket, öregeket és gyerekeket, egész családokat – ölt meg Odessza utcáin. Az áldozatokat lelőtték, felakasztották, felrobbantották vagy élve elégették. A mészárlás harmadik napján, október 25-én Nicolae Macici tábornok további 13 000 zsidó kivégzését jelentette. A városból összeszedett további 45 000 embert Odesszából a bogdanovkai koncentrációs táborba küldték, ahol mintegy két hónappal később, 1941. december 21-e és 1942. január 8-a között meggyilkolták őket.

Már a szovjet–német háború kezdete óta a román propaganda a besszarábiai és észak-bukovinai zsidóságot a kommunizmus támogatásának és terjesztésének fő elemeként tüntette fel, őket téve felelőssé a románokat a szovjet megszállás alatt ért szenvedésekért. A román vezetés az ország háborús részvételét a közvélemény, valamint Besszarábia és Észak-Bukovina lakossága előtt nemcsak a két tartomány bolsevik uralom alóli felszabadításaként és az 1940 előtti határok helyreállítását célzó hadjáratként, hanem a kommunizmus és a zsidók elleni harcként is tálalta. A román 3. és 4. hadsereg propagandaplakátjain olyan szlogenek szerepeltek, mint pl:

„A román és a német hadsereg a kommunizmus és a zsidók ellen harcol, nem pedig az orosz katona és nép ellen”;

„A háborút a világ zsidói provokálták ki. Harcoljatok a háborús provokátorok ellen!”;

„A zsidók és az idegenek uralmának vége. A román igazságosság napja újra feljött”;

„Aki a kommunizmusért harcol, az minden nép kommunisták és zsidók általi leigázásáért harcol”;

„A kommunisták és a zsidók elvették a földeteket, a házaitokat, a marháitokat és a terméseteket. A román és német hadseregek jönnek, hogy visszaadják nektek a javaitokat” ;

„A zsidóknak, kommunistáknak és nemzetárulóknak nincs helyük Besszarábiában és Észak-Bukovinában! Távozzanak, amíg nem késő!”

A román polgári és katonai hatóságok nemcsak e propagandaplakátok kinyomtatására és terjesztésére szorítkoztak, hanem olyan terveket is kidolgoztak, amelyek célja az antiszemita érzelmek fokozása volt a két tartomány román lakosságában. Például 1941. július 11-én a román 4. hadsereghez tartozó „B” Információs Központ, Alexandru Ionescu (Alion) alezredes irányítása alatt elkészítette a „Terv a zsidó elem eltávolítására a még szovjet fennhatóság alatt álló besszarábiai területekről” című dokumentumot, amely a bevonuló román csapatok előtt haladó egységek megszervezéséről rendelkezett, amelyek feladata az volt, hogy „a zsidó elemek számára kedvezőtlen légkört teremtsenek, hogy a lakosság maga igyekezzen eltávolítani őket a körülményekhez igazodva a lehető leghatékonyabb eszközökkel”. A megtorlások, a román bevonulást követő mészárlások nem az elszenvedett veszteségek kapcsán végrehajtott bosszúhadjárat részei voltak. A zsidók kiirtása a Minisztertanács Románia háborúba való belépése előtt meghozott, az egész országot érintő etnikai tisztogatásról szóló határozatának tudatos végrehajtásaként zajlott le.

A büntetés

1944. augusztus 23-án Mihai király letartóztatta és menesztette Ion Antonescu miniszterelnököt, és visszaállította az 1923-as alkotmányt. Ion Antonescut átadták a kommunistáknak, akik aztán továbbadták az oroszoknak. Közel két évig tartották fogva a Szovjetunióban, először egy Moszkva külvárosában lévő állami villában, majd a moszkvai Lubjanka börtönben, a szovjet biztonsági főhadiszálláson, aztán hazaszállították Romániába, hogy bíróság elé állítsák. A bukaresti népbíróság 1946. május 17-én háborús bűnökért – ezek közt kiemelten a jászvásári pogromért és az odesszai mészárlásért – halálra ítélte. 1946. június 1-jén Jilaván végezték ki háborús bűnössé nyilvánított egykori kollaboránsaival, Mihai Antonescu volt miniszterelnök-helyettessel, külügyminiszterrel és Constantin Z. Vasiliu volt csendőrparancsnokkal, belügyminisztériumi államtitkárral, valamint Gheorghe Alexianu volt transznisztriai kormányzóval együtt.

A román holokauszt

A román állam által ellenőrzött területeken a holokauszt 1938 elején, az első korlátozó zsidóellenes törvények életbe léptetésével kezdődött és az 1944. augusztus 23-i államcsínnyel ért véget, amikor Románia felhagyott a tengelyhatalmakkal való együttműködéssel. Becslések szerint 280 000–380 000 román és ukrán zsidót (valamint 11 000 romát) öltek meg az állami erők. (A számok nem tartalmazzák az észak-erdélyi adatokat.)

Bár a náci Németországot leszámítva egyetlen más ország sem végzett saját zsidó kisebbsége körében hasonló mészárlást, a háború befejezése után a román holokausztot, az állami hatóságok, illetve a szélsőjobboldali mozgalmak ideológusainak ebben játszott szerepét folyamatosan bagatellizálták.